Nemek arca

Összesen 17,4 millió dollár értékű támogatást ítélt oda az ENSZ nők és lányok bántalmazása ellen létrehozott alapja (UN Trust Fund to End Violence against Women). A pénz 34 ország 22 kezdeményezését fogja segíteni – köztük olyan válsággócokban, mint Irak és Dél-Szudán.

- A nők elleni erőszak emberi jogi, de közegészségügyi kérdés is – fogalmazott Michele Bachelet, a UN Women főigazgatója. – Nem szabad beletörődnünk a jelenségbe, mert igenis megelőzhető. A kellő politikai akarattal, anyagi támogatással, alaposan tervezett és célzott programokkal jelentősen visszaszorítható. Az ENSZ nőket érő erőszak ellen létrehozott pénzalapja épp ezt szolgálja – hangsúlyozta a New York-i sajtótájékoztatón.

Az idei év a tizenötödik a sorban, amikor az ENSZ anyagi támogatást biztosít a nők biztonságát szolgáló projekteknek, kezdeményezéseknek. Az anyagi segítség közvetlenül az alulról szerveződő, ún. grassroot szintű csoportok újító szemléletű, gyakorlati kezdeményezéseit illeti.

Az idei kedvezményezettek között találjuk az iraki és uruguayi programokat, amelyek erőszakot elszenvedett nők számára könnyítik meg a jogi és orvosi segítséghez jutást. Malawiban a törzsi vezetők és az AIDS-ben szenvedő nők közötti kapcsolat megteremtését igyekeznek elősegíteni, hogy csökkentsék a betegséggel járó társadalmi kirekesztést. Dél-Szudánban az Amerikai Menekültügyi Bizottság (American Refugee Committe) segíti a kormányzatot, hogy dolgozzanak ki általános egészségügyi protokollt a nemi erőszak áldozatainak kórházi kezelésére.

Bangladeshben és Indiában az exportra termelő üzemekben gyakori munkahelyi zaklatás elleni jelenthet hatékonyabb ellenszert a támogatott program. Mexikóban 48 nőszervezet közösen dolgoz ki igazságügyi protokollt a nők meggyilkolásának helyes rendőrségi kezelésére, felderítésére. Kenyában, Ruandában és Sierra Leonéban a férfiak és fiúk szemléletformálásán keresztül igyekeznek hozzájárulni a nemi erőszak visszaszorításához, míg Indonéziában az elfogadott családon belüli erőszakról szóló törvény végrehajtásához, a rendelkezések érvényesítéséhez nyújt segítséget a támogatás.

Az ENSZ 1996-ban létrehozott, jelenleg a UN Women által kezelt pénzalapja az egyetlen multilaterális támogatási mechanizmus, amely kifejezetten a nők és lányok biztonságát segítő programoknak nyújt segítséget. Idén összesen 2500 kérelem érkezett be 123 országból, összesen 1,2 milliárd dollárnyi támogatásra pályázva. A növekvő igényekre a Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár által meghirdetett „UNiTE – Vessünk véget a nők elleni erőszaknak” kampány lehet a válasz. Ez azt szeretné elérni, hogy 2015-ben már százmillió dollár támogatást tudjon szétosztani az Alap.

(UN Women)

Nem csak a botrányos tartalmú Facebook-oldalak, de a közösségi hálót üzemeltető cég védekezése is felzúdulást váltott ki. A vállalat „kocsmában hallható vaskos vicchez” hasonlította a nők megerőszakolására bíztató üzeneteket.

Augusztus-szeptember folyamán aktív kampány bontakozott ki az Egyesült Államok és Nagy-Britannia Facebook-felhasználói körében, amely az olyan című oldalak eltávolítását követelte az adminisztrátoroktól, mint „Csak kelleti magát, amikor menekül előled a sikátorban”. Az ehhez hasonló oldalaknak nemegyszer több ezres követő-táboruk van – azonban nagyságrendekkel többen, a tengerentúlon 175 ezren, Angliában 3600-an követelték e-petícióban az eltávolításukat.

A tiltakozók egyik vezetője, a brit kampányt elindító Jane Osmond szerint a helyzet egyértelmű: gyűlöletbeszédről van szó, amely sérti a Facebook felhasználási feltételeit. – Igencsak megütközve tapasztaltam, hogy a Facebook láthatóan nem veszi észre az összefüggést az ilyen oldalak és a társadalomban gyökeret eresztett „erőszak-kultúra” (rape culture) között – adott hangot csalódottságának Osmond.

Talán nem is az váltotta ki a legnagyobb felhördülést, hogy a Facebook semmit sem tett a nemi erőszakot pártoló oldalak ellen, hanem az érvelés, amellyel ezt megindokolták. A cég szerint „a Facebook egy olyan hely, ahol mindenki nyíltan megbeszélheti véleményét másokkal, és hangot adhat nézeteinek”. – A közösségek ellen megfogalmazott gyűlölködő állítások sértik felhasználási feltételeinket, és az ilyeneket eltávolítjuk – írták válaszukban. – Azonban ha egyes csoportok hangot adnak véleményüknek államokról, intézményekről vagy világnézetről, az önmagában véve nem sérti a játékszabályokat, még akkor sem, ha álláspontjuk egyébként felháborító vagy sértő lehet egyesek számára – fogalmaztak. Hozzátették azt is, egy ilyen „vaskos poénért” a helyi kocsmából sem dobnának ki senkit.

Angliában és Walesben a törvény részletesen szabályozza a gyűlöletbeszéd feltételeit, hogy az ellene való küzdelem ne veszélyeztesse a szólásszabadságot. A vélemény csak akkor büntethető, ha etnikum, vallás, szexuális orientáció alapján uszít gyűlöletre, illetve ha mozgáskorlátozott vagy transznemű személyek elleni cselekvésre buzdít.

Osmond – a Női Hírkommentár (Women’s Views on News) – egyik szerzője szerint az internet korában ideje volna újragondolni, mit is gondol a társadalom a szólás szabadságáról, és az ezzel párosuló felelősségről.

(Via: Guardian, Women's Views on News)

Ki védi meg az állandó zaklatástól és fenyegetésektől az abortuszt biztosító intézményeket, azok dolgozóit? – tette fel a kérdést a Gender Across Borders feminista blog.

Kevesen szeretnének olyan munkahelyen dolgozni nap, mint nap, ahol saját és családjuk biztonsága naponta veszélybe kerül, olyan munkát végezni, amiért a helyi közösség jelentős része kiközösít és megvetéssel sújt. Márpedig számos országban, köztük az Egyesült Államokban, az abortuszt végző intézmények munkatársainak e megpróbáltatásokkal kell szembenézniük munkájuk miatt – indul Jennifer Colletti írása a blogon.

Az abortusz erősen polarizálja az amerikai közvéleményt, és az azt elítélők megvetése nem csupán a terhesség-megszakítást választó nőket és az operációt végző orvosokat éri el, de az ilyen intézmények adminisztrátorait, sőt, a helyi és országos, döntés-párti (pro-choice) döntéshozókat is. Ezek az abortusz-klinikák nem tudnak izoláltan működni, alkalmazottaik sem tudják elkerülni néhanapján a konfliktusokat, emlékeztet az írás.

- Kapcsolatban állnak az egészségügyi ellátórendszerrel, az igazságszolgáltatással, az oktatással. Az ott dolgozóknak vannak főnökeik, családjaik.  – fejtegeti Anu Kumar, az IPAS abortusz-párti civil szervezet alelnöke.

Természetesen, a stigmatizáció, aminek ki vannak téve, régiónként, helyi közösségenként eltérő mértékű. Uruguayban például gyilkosságnak bélyegzik az abortuszt az uralkodó katolikus szemlélet alapján. Ugyanakkor, Zambiában tiszteletben tartják a terhesség-megszakítást végző orvosok döntését, de erősen elítélik a hozzájuk forduló lányokat és asszonyokat. Az Egyesült Államokon belül is jelentős különbségek figyelhetőek meg. A haladóbb gondolkodású, urbanizált környéken működő intézmények dolgozóinak kevesebb oka van tartani a helyi közösség elítélésétől, mint a konzervatívabb felfogású, rurális vidékeken működő abortusz-klinikák dolgozóinak.

Sokan talán azt gondolhatják, hogy Amerikában azok az orvosok végeznek terhesség-megszakítást, akik erkölcsileg elfogadhatónak találják azt, míg, akik elutasítják az abortuszt, értelemszerűen távol maradnak az ilyen műtétektől. Azonban nem ez a helyzet – állítja az írás. Lori Freedman számtalan egészségügyi dolgozóval készített interjút dolgozott fel „Szeretné, de nem teheti: orvosok kötöttségei a terhesség-megszakítások kapcsán” című könyvében (Willing and Unable: Doctors’ Constraints in Abortion Care). Arra a következtetésre jutott, hogy sok orvos szívesen vállalná a beavatkozásokat, de tartva a társadalmi megbélyegzéstől, inkább távol tartja magát az abortuszoktól.

A legmeglepőbb talán az a jelenség, hogy sokszor maguk az abortuszt végeztető asszonyok ítélik el a beavatkozásra vállalkozó orvosokat és intézményeket. Nem egy orvos számolt be meglepő, nemegyszer felkavaró kérdésekről: „hogy lehet ezt rendszeresen csinálni?” „Nem megterhelő ez a sok abortálás?”. Bár e páciensek maguk jelentkeztek a terhesség-megszakításra, magukévá tették a társadalom egy részének előítéleteit, és orvosaikon vezetik azt le, mintegy áthárítva az érzett felelősséget.

A nyomás – pszichés teher és konkrét fenyegetések – ellenszerét az írás a terhesség-megszakítás rendszerének kiterjesztésében, több lábra állításában látja. Ha többféle intézményben, és minél több helyszínen juthatnak hozzá a nők az abortuszhoz, az jelentősen csökkenti az ezzel járó megütközést. Az IPAS alelnöke szerint nemzetközi tapasztalataik is ennek fontosságát húzzák alá.

Amerikában is több szervezet dolgozik azon, hogy alacsonyabb szinten lehessen elvégezni a terhesség-megszakításokat. A Kaliforniai Egyetem egy reproduktív jogokra specializálódott kutatócsoportja által életre hívott Alapfokú Segítség Kezdeményezés (Primary Care Initiative) célja, hogy lefektessék egy új rendszer alapjait. Ebben a modellben bábák, ápolók, és gyakornokok speciális felkészítés után végezhetnének abortuszokat. Jelenleg is zajlik egy modellkísérlet, amelynek tapasztalatai alapján a kutatók végül megfogalmazzák majd javaslataikat a jelenlegi szigorú szabályozás liberalizálására.

(Via: Gender Across Borders)

Tizenhét amerikai szenátor törvényjavaslattal igyekszik megakadályozni, hogy az abortusz-ellenes képviselők visszaállítsák az abortuszokat külföldön is megnehezítő, kategorikus szabályozást, amelyet két éve helyezett hatályon kívül Obama elnök.

A tervezett általános tilalom lehetetlenné tette az Államokon kívül működő civil szervezetek számára – ha bármilyen formában amerikai támogatást kapnak –, hogy abortuszhoz kapcsolódó szolgáltatásokat biztosítsanak, vagy azokról kommunikációt folytassanak. Akkor is érvényes volna e tilalom, ha erre a célra elkülönített, nem az Egyesült Államokból származó pénzt használnának fel. Ha megsértik e szabályozást, elveszítik az amerikai támogatásukat.

Ez a rendszer volt érvényben 1985 és 1993, illetve 2001 és 2009 között. Ronald Reagan vezette be, és az első Clinton-adminisztráció helyezte hatályon kívül, majd ifjabb Bush elnök alatt ismét érvénybe lépett, és legutóbb Barack Obama vonta vissza a rendelkezést. Barbara Boxer demokrata párti szenátor és tizenhat társa a törvényhozásban élesen ellenzi a tervet, amelyet saját, „Globális demokratizáló törvényükkel” (Global Democracy Promotion Act) igyekeznek megelőzni és ellehetetleníteni.

- A globális tilalom erősen ideologikus megközelítést tükröző szabályozás, amely korlátozza azon civil szervezetek szólásszabadságát, amelyek reformokat követelnek az abortusz terén. Végső soron pedig elérhetetlenné teszi a nők számára a biztonságos és törvényes terhesség-megszakítást – fogalmazott Nancy Northup, az amerikai Reprodukciós Jogok Központjának (Center for Reproductive Rights – CRR) igazgatója. – Antidemokratikus, és az Egyesült Államokban alkotmányellenes is volna. Arra buzdítjuk a Kongresszust, hogy fogadja el az ezt megakadályozó törvényt – foglalta össze a szervezet álláspontját vezetője.

Amíg a most visszaállítani tervezett szabályozás érvényben volt, csaknem hatvan országban okozott felbecsülhetetlen károkat – írja honlapján a CRR. - Ez a politika a veszélyes, drága és illegális abortusz felé tereli nők millióit világszerte - állítják.

(Via: ReproductiveRights.org)

A mai kanadai fiatalok jelentős része a nagyszüleikéhez hasonló nézeteket vall arról, hogy mi a férfiak és nők dolga egy családban – derült ki egy friss felmérésből.

A Plan International fejlesztési ügynökség által készített és publikált, több országot felölelő, „Mert én lány vagyok…” (Becouse I am a Girl) című, évről évre megjelentetett kutatás legfrissebb adatai szerint a 12-17 éves korú kanadai fiúk 31 százaléka szerint a nők legfontosabb dolga, hogy etessék családjukat. Ugyanezt a brit kamaszkorú fiúknak csupán 15 százaléka gondolja, miközben indiai kortársaik 73, és a ruandaiak 68 százaléka gondolkozik hasonlóan.

A kanadai serdülőkorúak – fiúk és lányok – csaknem fele, 48 százaléka szerint eközben a férfi feladata és felelőssége a pénzkeresés, a család anyagi biztonságának garantálása. A felnőtt korosztályban ezt csupán 43 százalék gondolta így.

A fiatal korosztály körében rákérdeztek, mennyire értenek egyet a kijelentéssel: „hogy férfi légy, keménynek kell lenned”. A kanadai 12-17 évesek (mindkét nem összesen) körében 45 százalék volt az igenlők aránya, míg az Egyesült Királyságban csupán 13 százalék, Ruandában pedig 26 százalék osztotta ezt az álláspontot. A kanadai felnőtt férfiak 38 százaléka, a nők 21 százaléka gondolta hasonlóan.

- Meglepődtünk az eredmények láttán – értékelte a tapasztalatokat Rosemary McCarney, a Plan Canada igazgatója. – Azt gondolná az ember, hogy 2011-et írunk, ehhez képest nagyon meglepő, sőt, aggasztó, hogy ezek a hagyományos képzetek ennyire makacsnak bizonyulnak – mondta. McCarney szerint különösen veszélyesnek bizonyulhat, hogy a kamaszkorúak a férfiasságot nagy arányban a keménységgel és kockázatvállalással azonosítják. Aggodalmait osztja Joan Simalchik, a Torontói Egyetem gender tanulmányok professzora is, aki szerint „egyáltalán nem ezt látni” az egyetemen és a nagyvárosokban.

De nem csak a kanadai adatok keltettek csalódást, és sarkallnak cselekvésre. A megkérdezett indiai és ruandai 12-18 évesek 65 százaléka szerint a nőknek el kell viselniük az erőszakot annak érdekében, hogy családjaikat egyben tartsák. Ugyane körben 43 százalék gondolta azt, hogy a nők néha kifejezetten rá is szolgálnak arra, hogy megverjék őket.

Az előítéletes gondolkodás mindkét nem életét megnehezítheti. Ahol a fiúkkal kapcsolatban vannak megrögzött elvárások, ott például problémát okozhat érzelmeik kimutatása, vagy a szégyen, ha betegség miatt ágynak esnek. Mindkét nem kamaszkorú tagjait komoly próbának teszi ki a fejlődő országokban gyakori szegénység, és a fiatalokat világszerte sújtó szociális problémák, a munkanélküliség. De a fiatal lányoknak az előítéletek miatt kettős terhet kell cipelniük, hangsúlyozza a Plan International első embere, Nigel Chapman is. – Mindenki, a fiúk is nyertesei lennének egy igazságosabb világnak. Ezt azonban nem várhatjuk csak a lányoktól, mindannyiunknak aktívan ki kell vennünk a részünket a feladatokból – fogalmaz Chapman.

(Via: National Post, CBC News, Plan International)