Ahol az aszfalt utakat csak hírből ismerik, ahol a lányok megcsonkítása a norma, nem könnyű az érvényesülés nőként. Jennifer Masis azonban ellenszélben is sokat elért.

Az Elgon hegy környéke Nyugat-Kenyában nem csak az elmaradottságtól és a gyakori fegyveres konfliktusoktól szenved, de olyan szívósan továbbélő szokások is hozzájárulnak a helyben élő nők bajaihoz mint a gyermekkori csiklókivágás vagy épp a korai kényszerházasságok gyakorlata. Masis a Sabaot helyi közösségbe született 1970-ben, ahol a lányok iskolázása, vagy akár csak az, hogy egy lány adhasson ételt az apjának, eretnek gondolatnak számított. Gyerekkora egy olyan helyi társadalomban telt, ahol a nők nem ülhettek le férfiak jelenlétében, és engedély nélkül meg sem szólalhattak. Míg a fiúk iskolába jártak, a lányokat sokszor már 12 évesen férjhez adták.

Visszaemlékezései szerint a lányok nemi szervének megcsonkítása volt az uralkodó norma. A hiedelmek szerint ez a felnőtté válás egyik jele volt – így nem is alapíthatott családot, aki még nem esett át rajta.

A kis Jennifert apja rendhagyó módon engedte iskolába járni, kivívva ezzel az ismerősök rosszallását, és kockáztatva a család jó hírnevét. Bár többször meg kellett szakítania tanulmányait, végül sikerrel végezte az iskoláit, és BA fokozatot szerzett a Moi Egyetemen, Közösségfejlesztés szakon. Az elméleti képzést Masis önként vállalat társadalmi munkával egészítette ki.

1994-es diplomaszerzése után saját közösségébe visszatérve, a lányok iskoláztatásának aktív szószólója lett. Ebben a helyben élő nők és asszonyok támogatására számíthatott – az oktatás révén ugyanis láthatóan más ember lett belőle. – Miután engem is megcsonkítottak, hitelesen tudtam elítélni ezt a gyakorlatot. Elmondtam, hogy az oktatás és nem a körülmetélés teszi a különbséget – nyilatkozta a Kenya Woman folyóiratnak.

Miután egyre ismertebbé vált szűkebb hazájában, a helyi idősek tanácsa felkérte az egész közösség vezetésére. Ekkor döntött a közéleti pálya mellett. 2002-ben elindult az országgyűlési választáson Kwanza választókerületben. Feledhetetlen élmény volt: bár a legtöbb kulcsfigura támogatását élvezte, a kampányt sorozatos fenyegetések és zaklatás árnyékolta be. Elnyerte a Kenyai Afrikai Nemzeti Unió (KANU) hivatalos jelöltségét, azonban a pártvezetés idővel meggondolta magát, és visszavonták az indulók közül. Helyette egy férfit állítottak a startvonalhoz a körzetben.

A kudarc ellenére folytatta közéleti pályafutását, és küldöttként részt vett a 2004-es alkotmányreform-folyamatban. Az egyik albizottság elnökeként kamatoztatta tapasztalatait, és igyekezett olyan irányba terelni az új alaptörvényt, amely megkönnyíti a nők közéleti érvényesülését. Folytatta küzdelmét a női nemi szerv megcsonkítása ellen, együttműködve a Vidéki Nők Békeszövetségével. A Bizottság a Női Vezetőkért civil szervezettel a nők közéleti érvényesüléséhez nyújtanak támogatást  hozzájuk fordulóknak.

2005-ben aktívan részt vett a Sabaot törzs radikális felkelőinek lefegyverzésében. Bár elismerte a követelések jogosságát, amiért fegyvert fogtak – a térség valóban kimaradt szinte minden állami fejlesztési programból – mégis a békés megoldást javasolta a törzset vezető időseknek. Ennek során sikerült amnesztiát is kiharcolnia azoknak, akik letették a fegyvert.

Később saját civil kezdeményezését is megalapította. A Nők Könnyei Szervezet elsősorban a lányok iskoláztatásáért száll síkra. – A név a fájdalmat és a nehézségeket jeleníti meg, amiken keresztülmentem. Nem akarom, hogy egyetlen lánynak is végig kelljen csinálnia mindazt, amit nekem, csak hogy rendes élete lehessen – fogalmazott az alapító.

Három lány és két fiú édesanyjaként a Kenyan Woman hasábjain Jennifer Masis köszönetet mondott férjének, John Masisnek folyamatos támogatásáért. Legidősebb lányuk már közgazdásznak készül. Jennifer Masis pedig továbbra sem tett le a parlamenti mandátumról – 2012-ben ismét megméretteti magát, ezúttal pedig remélhetőleg már épp az ő segítségével megalkotott törvények fogják megvédeni a visszaléptetéstől.

(Kenya Woman és IPS News cikkei alapján; fotó: az Elgon-hegy Uganda és Kenya határán - University of Leeds, Jennifer Masis - Kenyan Women)