Nemek arca

A budapesti Corvinus Egyetem Társadalomelméleti Kollégiumának szervezésében április 5-én Nagy Bea és Dósa Mariann gender-szakértők tartottak előadást a hazai családpolitika az elmúlt időszak új, vagy újnak ható folyamatairól.

Nagy Bea „Genderpolitika és családpolitika” című előadásában inkább a tényekre, adatokra koncentrált. Kiemelte, hogy az elmúlt néhány évtizedben viszonylagos konszenzus uralkodott a nemek egyenjogúsága és esélyegyenlősége ügyében. Az európai integráció nyomása – a brüsszeli Bizottság elvárásai – alatt a magyar politika legalább a retorika és az intézményi keretek szintjén elkötelezett volt a nők helyzetének jobbítása mellett. Azonban az elmúlt egy évben jelentős változásokat lehetett megtapasztalni a genderpolitika céljaiban. A nők helyzete helyett a „család”, családpolitika került középpontba, és olyan lépések születtek, amelyek inkább visszalépést, tradicionális minták felelevenítését jelentik.

A konkrét változások ismertetése előtt azonban felelevenítette, hogy voltaképp mi is a haszna, ha egyenlő jogok és esélyek illetik meg a két nem tagjait egy országban. Erre a davosi központú Világgazdasági Fórum (World Economic Forum – WEF) kutatásait hívta például. Ezekből kiderül, hogy egyértelmű a korreláció, összefüggés egy ország gazdasági teljesítő- és versenyképessége és a nemek egyenjogúsága között. A gazdaságnak tehát „jót tesz” az esélyegyenlőség.

Szintén összefügg a gazdasági teljesítménnyel, hogy az aktívak és inaktívak arányának helyrebillentése sem képzelhető el a nők jobb munkaerő-piaci integrációja nélkül. Az OECD adataiból kiderül: a gyermekszegénység elleni küzdelemben is megkerülhetetlen a nők bevonása a munkaerőpiacra. A bölcsődék és óvodák a gyerekek korai képességfejlesztésével jobb későbbi iskolai teljesítményt tesznek lehetővé, ami hosszabb távon szintén pozitívan hat egy ország gazdaságára.

A nők munkavállalási lehetőségei és a gyerekszám között is erős a korreláció. (Illusztráció: New Economist) Minél nagyobb hányada dolgozik a nőknek és anyáknak, annál több utód születik. A nemek közötti munkamegosztás, szerepkülönbségek is fontosak. Magyarország sajnos a hagyományos értékrendű országokkal van egy csoportban – tehát azon államokkal, amelyekben férfiak és nők társadalmi és családi szerepeiben nagy a különbség. A szakirodalom a „tradicionális attitűd csapdájaként” emlegeti ezt a helyzetet, amikor az előítéletek és társadalmi normák akadályozzák az esélyegyenlőséget és a gazdasági-társadalmi fejlődést. A 2006 óta évente készülő WEF Global Gender Gap Report (Globális jelentés a nemek közötti különbségről) értékelése szerint Magyarország a középmezőnyben, a 79-134. helyen szerepel.

Mi okozza a problémákat? A nappali gyermekfelügyelő intézmények hozzáférhetetlensége és költsége, a rugalmas, családbarát foglalkoztatás hiánya. A gyerekvállalás Magyarországon jelenleg a legnagyobb szegénységi rizikófaktor! Hosszú a GYES és a GYED időtartama, amivel évekre „kivonják” a nőket a munka világából, megnehezítve a visszatérést. Egyre többeknél – főleg alacsonyabb iskolázottságú és kevés munkatapasztalattal rendelkező nők esetében – a gyermeknevelési támogatások a munkanélküli és szociális segélyt helyettesítik. Ez a rendszer viszont a szegénységet teremti újra a következő generációk számára is, hiába költ rá sokat az állam az adóforintokból.

A tavalyi kormányváltást követően számos intézkedés és jelképes lépés történt, illetve olyan kijelentések hangoztak el, amelyek irányváltást jeleznek a korábbi gender- és családpolitikához képest.

A család belefoglalása az új alkotmány tervezetébe, a korábbi gender-kutatások helyett a család témájának támogatása a tudományos munkatervekben, a GYES hároméves időtartamának visszaállítása, a nők 40 év utáni nyugdíjazásának lehetősége már önmagukban is egy tradicionálisabb, elsősorban a gyereknevelés és a családi tevékenységek mentén meghatározott nőszerepet, egy mára meghaladott családképet sugallnak. A kedvezményes nyugdíjlehetőség kormánypárti indoklásában elhangzott, hogy ez lehetőséget teremt, hogy a nagymamák be tudjanak segíteni a szülőknek az unokák nevelésében.

Mindennél beszédesebb Nagy Beáta szerint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Családi Kaleidoszkóp című fotópályázata, amelyen konkrétan leírják, hogy a várt pályaműveken apának, anyának és a gyerekeknek kell szerepelniük. Ez azért is érdekes, mert nincs nemzetközileg elfogadott definíciója a család fogalmának, és Magyarországon is egyre többen élnek az eszményképtől eltérő szerkezetű, ún. „patchwork” családokban, hiszen a házasságok 45 százaléka válással végződik, és sok gyerek eleve házasságon kívül születik.

Jelzésértékű, hogy míg az uniós elnökségi trojka (Spanyolország, Belgium és Magyarország) első két tagja komoly kezdeményezéseket tett gender-problémák azonosítására és orvoslására, addig Magyarország már a „munkahely és család összehangolása” témájában tartott egyeztetéseket – ez figyelemre méltó hangsúlyeltolódás.

A kutató hangsúlyozta, hogy e jelenségek sem újnak, sem speciálisan magyarnak nem tekinthetőek. Az egész közép-európai régióban megfigyelhető, hogy az állam és intézményei kivonulnak az élet fontos területeiről, és azokat a családok felelősségi körébe utalják. Ennek leglátványosabb példája az anyák pénzbeli támogatása a bölcsődei és óvodai ellátórendszer fejlesztése helyett, de az idősekről való gondoskodás is erre a sorsra juthat. Ez önmagában nem is volna probléma, de igen hátrányosan érintheti azokat, akik a hagyományos családmodelltől eltérő családokban élnek, illetve elsősorban a nők számára generál újabb feladatokat. A jelenség újszerűnek sem nevezhető: Magyarországon a kései Kádár-rendszer, a GYES bevezetése óta kimutatható a folyamat.

Dósa Mariann előadásában a nőket érő hátrányok, kedvezőtlen aktuális intézkedések áttekintésére vállalkozott, az emberi életutat végigkövetve. A problémák lajstromba szedését a születés előtti időszakkal, tehát az abortusz szigorításának fenyegető lehetőségével kezdte. Az új alkotmány jelenleg ismert tervezete lehetőséget teremtene rá, hogy az alaptörvényre hivatkozva bárki megtámadhassa a jelenlegi – viszonylag liberális – terhesség-megszakításről szóló szabályokat, és az új alkotmány szellemében az Alkotmánybíróság vélhetően igazat is adna a beadványnak. Nemzetközi tapasztalatok alapján az abortusz szabályozásának szigorítása nem hatékony eszköz a terhességmegszakítások visszaszorítására – csak illegálissá, drágává és veszélyesebbé teszi azokat.

A születés után a gyereknevelési támogatások változása is befolyásolja a nők helyzetét. A GYES időtartamának visszaállítása három évre (ami alatt nincs lehetőség teljes állást vállalni) hozzájárul, hogy a munkaerő-piacot így egyszer elhagyó nők gyakran egyáltalán ne tudjanak visszailleszkedni a munka világába. A GYES nem csak a női karrier-esélykre van rossz hatással: komoly pszichés megterhelést is jelent az anyák nagy részének mozgásterük és tevékenységi körük tartós beszűkülése. A gyermek fejlődése szempontjából indokolatlanul hosszú otthonlétet támogató és az államháztartás számára rendkívül költséges ellátások helyett elsősorban a gyermekellátási intézmények bővítésére, valamint a GYES-en lévők képzésére kellene erőforrásokat fordítani, és elő kellene segíteni az apák nagyobb szerepvállalását a gyermeknevelésben.

A családi adókedvezmény – szemben a családi pótlékkal, amely kifejezetten jól célzott szociális ellátási forma – „perverz” újraelosztási eszköz, mivel a tehetősebbeket a szegényeknél nagyobb mértékben támogatja. A kedvezmények maximális kihasználásához három vagy több gyermekre, és mintegy ötszázezer forint bruttó jövedelemre van szükség. Az új rendszer bevezetésének indoklásakor szinte leplezetlenül kimondták: a kedvezmény a „fehér középosztályt” hivatott támogatni.

A jelenleg újraépülő, konzervatívnak tekinthető családfelfogás ellenpéldájaként Dósa Mariann a queer-mozgalmat hozta fel. A queerek felfogása szerint a nem csupán sokadik szempont, orientáló tényező egy ember identitásában. A családot és a házasságot elnyomó intézménynek tartják, amely a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelésének egyik legfontosabb eszköze. Tiltakoznak az ellen, hogy az álam szankciókkal és ösztönzőkkel kontrollálja, mit is tekint „családnak”. Épp a fentiek miatt nem támogatják az egynemű párok házasságát sem, hiszen a házasság intézményének jelenlegi formáját tartják tévútnak.

Az előadások utáni kötetlen beszélgetésben szóba kerültek a jelenlegi helyzetre adható válaszok, megoldási lehetőségek. A családbarát munkahely, rugalmas foglalkoztatási formák mellett szükség volna szemléletváltásra is: például az iskolai tankönyvekből is ki kellene gyomlálni a káros sztereotípiákat. Az első lépéseket a pedagógus-képzés terén kellene megtenni, hogy azok hosszabb távon átszivárogjanak a felnövekvő generációk értékrendjébe.