Nemek arca

A svéd esélyegyenlőségi miniszter szerint koránt sincs egyenlő esélye férfiaknak és nőknek a boldogulásra hazájában. A Magyarországról nézve meglepő nyilatkozat egy felmérést követett, amelyből kiderült, hogy a svéd választópolgárok sem elégedettek a területen elért eredményeikkel.

A közvélemény-kutatás eredménye szerint a svédek kifejezetten rossznak ítélik a nők helyzetét és lehetőségeit. Erről tanúskodik, hogy a megkérdezettek négyötöde szerint nem beszélhetünk esélyegyenlőségről a skandináv országban. 

- Ez a valóság, amelyben élünk. Láthatjuk otthon, az iskolában, a munkaerő-piacon, az egészségügyben és a szociális szolgáltatások terén is, hogy nincs egyenlőség. Az mindenesetre pozitívum, hogy az állampolgárok is tisztában vannak a problémával – reagált Nyamko Sabuni női esélyegyenlőségért felelős miniszter az eredményekre.

– Látok lehetőséget az előprelépésre a kisgyerekes családoknak nyújtott háztartást segítő szolgáltatások terén, és a nemi esélyegyenlőségi bónusz rendszerének egyszerűsítésével, ami elősegítené a családon belüli igazságosabb munkamegosztást – jelentette ki a politikus.

A munkaerő-piaci adatok eközben bíztatóak, hiszen idén húszezerrel több nő áll foglalkoztatásban, mint egy évvel korábban. Az emelkedés nagyrészt az egészségügyi szektorban létrehozott új munkahelyeknek tudható be az elemzők szerint. A foglalkoztatottság emelkedése elsősorban a bevándorló nők számára teremtett elhelyezkedési esélyeket, bár a munkába állók közel tizede csak részmunkaidős állást kapott, miközben teljes munkaidőben szeretne dolgozni. 

A fizetésekkel ugyanakkor nincsenek kibékülve a polgárok. A felmérésben megkérdezettek többsége szerint a nőket sújtó hátrányok leghatékonyabb csökkentését az hozná el, ha az elnőiesedett szakmákban megemelnék a béreket.

(Via: The Local)

A Fawcett Society brit nemi esélyegyenlőségi civilszervezet szerint a kormányzati megszorítások emberemlékezet óta ismeretlen mértékben vetik vissza a nők helyzetét, csorbítják jogaikat.

Támadás alatt állnak a nők jogai, és megélhetésük, kongatta meg a vészharangot a brit karitatív szervezet. A szervezet által publikált kutatási jelentés (A női egyenlőség mentőcsónakja – A Life Raft for Women’s Equality) megállapításait osztja mintegy húsz civil- és szakszervezet, továbbá egyetemi szaktekintélyek.

A tanulmányból kiderül, hogy a kormány megszorításai miképp szorítják ki a nőket a munkaerő-piacról, és hogy csökkentik keresetüket. Emellett a változásokból kiolvasható az is, hogy veszélybe került nehezen elért egyenlő hozzáférésük a jogszolgáltatáshoz és az erőszaktól való védelemhez. Az érdekvédők az ellenintézkedésekre is javaslatot tesznek.

A jelentést ugyanazon a napon publikálták, amikor a kormány belügyi államtitkára, Theresa May új kezdeményést jelentett be a nyilvánosságnak: a Cameron-kabinet ötezer önkéntes üzleti mentor kiképzéséhez kezd hozzá, akik női vállalkozóknak segítenek beindítani cégeiket.

- A vállalkozóktól azt halljuk, hogy az üzleti életben gyakorlati tapasztalattal rendelkező személyektől szeretnének tanácsot, segítséget kapni. Az üzleti mentorok, épp ezért, tapasztalt személyek lesznek, akik személyre szabott tanácsokkal tudnak támogatást adni. Óriási segítség lesz ez a női vállalkozóknak – mondta May.

Anna Bird, a Fawcett ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta, hogy további lépésekre tettek javaslatokat jelentésükben, amelyeket a 2012-es költségvetésbe illesztve, megmenthető a női esélyegyenlőség ügye az országban. – Sosem volt még ekkora szükség a közbelépésre – húzta alá Bird.

- Több évtized lassú, de biztos javulásának eredményei válnak kámforrá a szemünk láttára – fogalmazott. A női munkahelyek megszűnése, a számukra oly fontos juttatások és szolgáltatások leépítése évtizedekkel forgatják vissza az idők kerekét – hívta fel a figyelmet a Fawcett Society első embere. Szavai alátámasztására aggasztó jelenségeket idézett fel: a 2010 eleje óta a közszférában megszűnt mintegy 130.000 munkahely kétharmadát korábban nők töltötték be.

- Országszerte nő a nyomás a nőkön. Azon családok számára, ahol a nők elveszítették munkájukat, személyes csapásként jelentkeznek a megszorítások. De ehhez hozzá kell számítanunk a társadalmi károkat is, amelyek a női lehetőségek beszűküléséből erednek – figyelmeztetett Bird.

- Kevesebb dolgozó nő, növekvő különbségek az azonos munkáért kapott bérben, idejétmúlt nemi szerepek és minták megerősödése otthon és a munkahelyeken, a férfi „kenyérkeresőre” vagy az állami juttatásokra szoruló nők – sorolta a problémákat az érdekvédő, amelyek a gazdasági megszorítások nyomában járnak.

A jelentés egyik legfontosabb pontja, hogy az alacsony jövedelmű családok gyermeknevelési támogatásának visszaállítását szorgalmazza a 2011 április előtti szintre. A Biztos kezdet nevű, pályakezdők elhelyezkedését segítő irodahálózat működését fedező források körülbástyázása mellett is lándzsát törtek az érdekvédők, mivel ezek jelentősen megkönnyítik a nők bejutását a munkaerő-piacra.

(Via: Guardian)

Az Economist hetilap írásában az elfecsérelt tehetség hazájának mutatja be Japánt, amely jelentős részben annak köszönheti az elmúlt évtized gazdasági vergődését, hogy nem biztosít lehetőséget a nőknek a karrierépítésre.

A japán népesség az egyik leginkább elöregedett a világon. Ennek megfelelően, a jelenlegi 127 millióról a várakozások szerint 90 millióra fog visszaesni a szigetország lakosainak száma 2050-re. Pedig még 1990-ben is jóval többen voltak az aktív korúak mint az eltartottak: tíz állampolgárból hét dolgozott, és csak három volt gyermekkorú vagy nyugdíjas. 2050-re a lakosok fele eltartásra fog szorulni – így pedig kérdéses, honnan találnak maguknak hadra fogható munkaerőt a japán cégek?

A helyzet hátterében az elöregedés folyamata mellett a női lehetőségek szűkössége is megtalálható. A háztartáson kívül alig-alig adódik karrierlehetőség nők számára, véli Sylvia Ann Hewlett és Laura Shelbin, a Munka és Magánélet Központ (Center for Work-Life Policy) amerikai kutatóintézet két munkatársa. Friss tanulmányukból kiderül, hogy a japán egyetemeken fokozatot szerzők között még közel azonos a nemek aránya. Csakhogy, a felsőoktatás után a nőknek csupán  kétharmada helyezkedik el, sokuk rész-munkaidőben, vagy egyenesen teát felszolgálni. A diplomás japán nők sokkal inkább hajlanak önként otthagyni munkahelyüket, mint amerikai társaik: 74 százalékuk jut erre az elhatározásra, szemben az amerikai nők 31 százalékával.

Míg nyugaton a gyereknevelés igénye az első számú indok a pályaelhagyó nőknél, Japánban egész más a helyzet: a megkérdezett diplomás nők csaknem fele úgy nyilatkozott, hogy munkaadója nem becsülte meg kellőképp, és hogy karrierje elakadt.

A japán munkahelyek ma már nem annyira szexisták, mint egykoron voltak – jegyzi meg az írás. Az 1990-es években szinte kötelező kelléknek számító meztelen nős képek ma már többnyire hiányoznak az irodákból. A legtöbb cégnél külön belső szabályok foglalkoznak a szexuális zaklatással. De a képzett nők mégis sokszor kötnek ki olyan pozíciókban, amelyek a karrier szempontjából zsákutcának számítanak. A régi vágású főnökök legtöbbször az irodák díszeiként tekintenek rájuk, illetve a férfi munkatársak lehetséges feleségeiként. Ezt tetézi, hogy a hagyományos munkaidő mellett nehéz időt szakítani a gyerekekre, háztartásra.

Bár a céges szabályzatok sokszor engedik a rugalmas munkaidő-beosztást vagy a távmunkát, mégis, aki otthon dolgozik, az munkatársai szemében nem tűnik kellően elkötelezettnek a „csapat” iránt. A munkavállalóktól elvárják, hogy már reggel 9 óra előtt jelenjen meg a munkahelyen – többnyire hosszú tömegközlekedés után. A munkaórák pedig gyakran az estébe nyúlnak. A férfiak rendszerint este 7 után érnek haza, ha épp nem vesznek részt „erősen ajánlott” kollegiális ivászatokban, hosztessz-bárok asztalai mellett. Az alapfizetések alacsonyak: a dolgozók „heroikus” mennyiségű túlóra árán tehetnek szert anyagi megbecsülésre.

A nők számára nem csak a munkaidő nehezíti meg családi és munkahelyi tevékenységeik összehangolását. Férjeiktől sem számíthatnak sok segítségre. Míg a dolgozó anyukák napi négy óra házimunkával és gyerekneveléssel veszik ki részük a családi feladatokból, férjeik átlagosan fél órát töltenek ezzel. A bevándorlás korlátozása miatt az olcsó háztartási munkaerő alkalmazására sem számíthatnak. Miközben egy dolgozó nő nem tud vízumhoz juttatni egy dadát, addig az éjszakai bárok tulajdonosai könnyen szereznek ilyen papírokat rövid szoknyás filippínó táncosnőknek. Mindez megmagyarázza, miért oly kevés a sikeres női vezető: alig 10 százalék az arányuk, szemben az Amerikában mért 46 százalékkal.

A megkérdezett, munkahelyüket otthagyó nők kétharmada azt állítja, nem tett volna így, ha rugalmasabb munkaidőben tudott volna dolgozni. 77 százalékuk szeretne visszatérni a munka világába, azonban csupán 43 százalékuk tud később újra elhelyezkedni – szemben az amerikai nők 73 százalékával. A sikeresen újra elhelyezkedő kisebbség sem örülhet azonban felhőtlenül, hiszen 44 százalékuk eredeti bérénél kevesebbet vihet haza új munkahelyén, és négytizedük alacsonyabb presztízsű, kevesebb kihívást kínáló munkakört kap.

A külföldi tulajdonban lévő cégek esetében valamivel kedvezőbb a helyzet. Az egyetemet végzett japán nők kétharmada szerint az európai és amerikai tulajdonban lévő vállalatok „nő-barátabbak” mint a helyi vállalkozások. A külföldi cégek meglátják a jól képzett, ám alulfoglalkoztatott nőkben rejlő lehetőséget, és előszeretettel alkalmazzák is őket.

Miért olyan nagy a japán cégek ellenállása a nők jobb megbecsülése, tehetségük kihasználása iránt? – teszi fel a kérdést az írás. Hiszen otthonról dolgozni nem lenne nehéz egy olyan országban, ahol szinte minden háztartásban van szélessávú internetkapcsolat. Yoko Ishikura, a Keio Egyetem üzleti stratégia-szakértője szerint a nők helyzetbe hozása alapvető szemléletbeli változást feltételezne. A japán főnökök szerinte ugyanis nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy valakit a tényleges teljesítménye alapján ítéljenek meg.

(Via: The Economist)

Szöuli források szerint Észak-Koreában sok családban a nők az elsőszámú kenyérkeresők, mivel illegális kereskedelmi tevékenységgel jóval többet tudnak hazavinni, mint a gyárakban dolgozó férjeik.

Kevés megbízható adat lát napvilágot a Föld egyik legzárkózottabb országából, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságról, így a nők helyzetéről is kevés információ áll rendelkezésre. Annyi tudható, hogy a kommunista kormányzat a tradicionális nemi szerepek megőrzése mellett áll. Mint egyszer kifejtették, a nők nadrágviselése „a rothadó burzsoá életstílus” jele. Azonban ennek ellenére – épp a rezsim hiányosságai miatt – nadrágot viselő, a piacgazdaság logikája mentén pénzt kereső nők egészítik ki a férjek csekélyke fizetését egyre több családban. Ezáltal pedig elenyészni látszik az országban a konfuciánus szemlélet, miszerint a nőknek „két lépéssel lemaradva” kell követniük férjeiket.

Miközben ugyanis a férfiak bányákban vagy üzemekben dolgoznak naphosszat, a feleségek rendszeresen biciklire pattannak, hogy a közeli piacra vigyenek bármit, ami ott eladható, így kiegészítve a család jövedelmét. - A termelő munka és a kereskedelem jövedelmezősége közötti különbség jelentősen nőtt, az utóbbi javára az elmúlt években – mondta el az IPS hírügynökségnek Hyu Geong, Észak-Korea szakértő. Így a nők akár a „rendes” fizetések tízszeresét-húszszorosát is hazavihetik.

Az északra látogató dél-koreaiak beszámolói szerint e zömükben 30-as, 40-es éveikben járó nők nagy magabiztossággal vezetik saját vállalkozásaikat, és biztos kézzel adnak-vesznek a piacon. – Talpraesettek, de agresszívak is – mesélte egy dél-koreai segélyszervezet munkatársa, aki gyakran fordul meg a demarkációs vonal északi oldalán. Azt is hozzátette, gyakran az alkudozó anyjuk oldalán alszanak gyermekeik, rendszerint lefogyva az alultápláltságtól.

- Míg az anyák a piacon árusítanak, a férjek a legtöbbször otthon vagy a gyárban lézengve töltik napjaikat, mert az áramkimaradások miatt erősen akadozik a termelés – fejtegette a 26 éves Kim Chung-Chull, aki néhány éve menekült el a zsarnoki országból. – Az 1980-as években még apánk vállát nyomta a kenyérkereset felelőssége, azonban a 90-es évektől kezdve inkább azt vártuk, hogy anyánk érjen haza a piacról – mesélte saját gyerekkori élményeit.

Az 1990-es évek végén kialakult, igen súlyos éhínség során a nők szükségből jártak a piacra, eladni bármit, ami a családi vagyonból piacképes volt, csak hogy egy kis rizshez juthassanak. Később a kereskedelem töretlenül fejlődött, egészen 2007-ig, amikor a kormány leértékelte az ország fizetőeszközét – ez súlyos csapás volt azon családoknak, amelyek megtakarítottak valamennyit bevételeikből. Az újabb fellendülés 2010-ben indult meg, amikor jelentősen lazítottak a délről érkező áruk behozatali szabályain. Azóta számottevően mérséklődött a hiány számos alapvető termékből.

- Az északiak mindent szeretnek, ami délről érkezik – meséli Lee Ban, aki 2003-ban szökött délre. Az emigránsok pedig rendszeresen küldenek szeretetcsomagokat északra. A legkedveltebb – és leginkább piacképes – termékeknek a csokoládé és egyéb édességek számítanak. A Szöulban fillérekért kapható „Choco Pie” süti darabja Phenjanban több napi ebéd árának megfelelő összegért cserél gazdát. A kereskedő nőknek így várhatóan továbbra is módjuk lesz folytatni munkájukat, családok ezreit eltartva – szemben a hagyományokkal és a rezsim elvárásaival.

(Via: IPS News fotó: KNDK hivatalos honlapja)

A munkaerő-piaci érvényesüléshez a képzettség és képességek mellett szinte elengedhetetlenek a megfelelő személyes kapcsolatok. A karrier során szerzett szakmai ismeretségek segíthetnek a szakmai pályafutás későbbi lépcsőfokain – egy észak-karolinai kutatás szerint azonban csak a férfiak esetében működik ez a recept.

Az Észak-karolinai Állami Egyetem (North Carolina State University) kutatóinak vizsgálata megerősítette a szakmai tapasztalat jelentőségét az előmenetel, állásváltoztatás során. Dr. Steve McDonald szociológus tanársegéd szerint ez nagyrészt annak tudható be, hogy a munkával töltött évek során az emberek hasznos ismeretségekre tesznek szert. – Ez azonban csak a férfiakra igaz, a nőkre alig – tett meghökkentő állítást.

McDonald egy 12ezer ember adatait magába foglaló amerikai adatbázis elemzésére alapozza kijelentését. Ebből azt olvasták ki a kutatók, hogy a jelentős munkatapasztalattal bíró férfiak gyakran formális álláskeresés nélkül, kapcsolataik révén kerültek új pozícióba. Sőt: 12 százalékkal valószínűbb volt, hogy ekképp helyezkednek el, mint a hagyományos álláskereső pályázatok útján. Női munkavállalók esetében ugyanakkor a formális út volt a jellemző pozícióváltás esetén.

- Korábban a kutatók azt feltételezték, hogy a nők alacsonyabb fizetése a munkahelyi előléptetések, a „házon belüli” karrierlehetőségek hiányából adódik. De ez a kutatás azt látszik alátámasztani, hogy sokszor a hasznosítható társadalmi kapcsolatok hiányoznak a női karrierutak mögül, és ez is hozzájárul a fizetéskülönbségek kialakulásához és fennmaradásához – állítja McDonald.

A kutató szerint izgalmas kérdés, hogy miért nem tudják a nők kellőképp kamatoztatni ismeretségeiket előrejutásuk érdekében, de nézete szerint a nemek esélyegyenlőség szempontjából az a legfontosabb, hogy a munkaerő kiválasztása és felvétele a lehető legformalizáltabb legyen a cégeknél.