Érdekes írást és videót közölt a napokban a CNN egy izlandi pénzintézetről, amelyet nők alapítottak, és amely vállaltan a „feminin értékek alapján” működik.

Halla Tomasdottir és társa sikeres pénzügyi karriert hagytak maguk mögött, hogy létrehozzák Auđur Capital nevű vállalkozásukat. Tomasdottir elmodása szerint a lépésnek egyszerű oka volt: „elegük lett a tesztoszteronból”.

Úgy látták, túlságosan egyformák a pénzintézetek, túlságosan hasonlóan – hagyományosan férfiakkal asszociált értékeket követve – működnek. Ez pedig a nagy befektetési alapoknál és a betéteseknél egyaránt ahhoz a csordaszellemhez vezetett, ami Tomasdottir szerint az izlandi gazdasági összeomlás egyik fő oka volt.

Fenntarthatóságra és biztonságra építő stratégiájuk eredménye magáért beszél: úgy vészelték át az izlandi összeomlást, hogy egyáltalán nem szenvedtek el közvetlen veszteségeket sem saját, sem ügyfeleik portfólióiban. A tulajdonos a vállalat értékeit méltatta, amelyek elkötelezett követése révén átvészelték a pénzügyi kataklizmát:

  • Kockázat-becslés. Mindig törekednek a valós kockázatok megértésére, felmérésére. Ez ma már evidenciának tűnik, de 2007-ben a kockázat vállalása, sőt keresése volt a norma Tomasdottir szerint, a lehető legkomplikáltabb, átláthatatlanabb pénzügyi termékek preferálásával.
  • Egyenes beszéd. Mindig egyszerű, érthető nyelven beszélnek ügyfeleikkel, és akár a szomorú igazságokat is feltétlenül közlik velük – például előre jelezték, hogy szerintük az izlandi pénzügyi rendszer fenntarthatatlan, ami a válság előtt tabutémának számított.
  • Érzelmi tőke (emotional capital), humánus működés. Az érzelmi elszámoltathatóságban, a felelős működésben éppúgy hisznek mint a pénzügyi transzparenciában. Mint a tulajdonos elmondta, végső soron munkavállalók és nem Excel-táblák termelik a profitot.
  • Etikus profit. Tovább tekintenek a következő fél éves eredménynél, és stratégiáiknak mindig része, hogy a pénzben kifejezhető nyereség mellett érezhető társadalmi hasznot is teremtsenek befektetéseikkel.

 

Sikerüket azonban Tomasdottir nem csak alapértékeiknek tulajdonítja, hanem két egymással összefüggő trendnek is, amelyek az üzleti életben uralkodnak napjainkban: terjed a nők felruházása egyre szélesebb körű lehetőségekkel (empowerment), és az egyre növekvő igény a környezeti és gazdasági szempontból hosszútávon fenntartható megoldások iránt. Az Auđur ezeket nagy befektetési lehetőségeknek ítéli.

Az optimizmusba persze keserű kritika is vegyül, amikor a világgazdasági folyamatokról kérdezik a tulajdonosnőt. „Túl sokszor látom, hogy ugyanazokat a dolgokat akarják újjáépíteni, amelyek egyszer már cserbenhagytak minket. Nekem ez értelmetlennek, sőt, őrültségnek tűnik” – reflektált a ma megfigyelhető válságkezelő lépésekre Halla Tomasdottir.

(CNN Online alapján)