A UN Women vezetője a Női Ügyeket Finanszírozó Hálózat nevű ernyőszervezet konferenciáján tartott beszédében hangsúlyozta: a felelős döntési pozícióban lévő nők hálózata és a magánszférával kiépített partnerség mozdíthatja elő az esélyegyenlőség ügyét.

 

Az április 7-9. között, az amerikai Brooklynban tartott Women’s Funding Network konferencián Michelle Bachelet, a UN Women igazgatója tartott záróbeszédet. Ebben röviden áttekintette az idén év elején elindult, általa vezetett ENSZ-ügynökség létrehívása mögötti megfontolásokat, a folyamatokat, amelyek az egységes és hatékonyabb érdekérvényesítésre képes szervezet felállításához vezettek. Mint elmondta, a korábbi szétaprózott és krónikus alulfinanszírozottságtól szenvedő szervezetek után a UN Women annak a nyilvánvaló bizonyítéka, hogy az államok felismerték: jelentősen fel kell gyorsítani a nők helyzetbehozásáért végzett munkát.

Az új ügynökség létrejötte azt is mutatja, hogy a nemek esélyegyenlősége a többi globális célkitűzéssel egyenrangú nemzetközi prioritás. A UN Women meghatározó szerepet játszik immár az ENSZ döntéshozó mechanizmusában, így a nemzetközi közösség tanácsai, amelyeket egyes tagállamoknak adnak, minden esetben szem előtt tartják a női esélyegyenlőség szempontjait is.

A hasznos tanácsok mellett azonban nem szabad megfeledkezni a nemzeti kormányok, döntéshozók véleményéről, szempontjairól sem az egyes ügyekben – figyelmeztetett. Párbeszédre kell törekedni, mert ez hozhat olyan eredményt, amely minden érintett számára kedvező: például a nők felkarolása által javítja a gazdasági teljesítményt, gyorsítja a békefolyamatokat vagy épp a közbiztonságot javítja.

A válság megnehezítette a nők jogaiért és esélyeiért küzdők dolgát – emlékeztetett Bachelet. A jövedelmekben és a jólét szintjében mért különbségek megnőttek az elmúlt években. A munkanélküliség hulláma leginkább a nőket érte el, akik gyakrabban kényszerülnek regisztrálatlan feketemunkára.

Szerencsére ma már eredményekről is beszélhetünk. Immár 132 országban van törvény a családon belüli erőszakról, és 115-ben garantálják a nőknek a férfiakéval megegyező jogát a magántulajdonhoz. A jelenleg is átalakulófélben lévő országokban a korábban láthatatlan nők most a férfiakkal vállvetve küzdenek a demokráciáért, a szabadságukért és a társadalmi részvétel jogáért.

A UN Women stratégiai céljairól szólva, először a nők gazdasági pozícióinak megerősítését hozta fel. Ezt ma már nem csak a nőjogi aktivisták tartják fontosnak, de a teljes ENSZ-szervezetrendszerben megkerülhetetlen szemponttá lett. Sőt: nemzetközi pénzügyi szervezetek és magáncégek is felismerték, hogy a válságból való kilábalás egyik fontos eszköze a nők helyzetbe hozása.

A Világbank és mások kutatásaiból kiderült, hogy ha emelkedik a női részvétel a munkaerőpiacon, az jót tesz a gazdasági növekedésnek, és kedvez a helyi társadalom fejlődésének is – különösen az népegészségügy és az oktatás terén lehet látványos hatásokat tapasztalni. Az anyagi függetlenség legtöbbször a családon belüli elnyomottság végét is elhozza, megteremti a politikai részvétel lehetőségét, és felerősíti a nők elleni bántalmazás végét követelő hangokat.

Sok országban mindez még inkább vágyálom, mintsem valóság. Dél-Ázsia és a szub-szaharai Afrika egyes államaiban a nőknek akár 80 százaléka is feketén dolgozik, tehát munkavállalói jogok és társadalombiztosítás nélkül. De a UN Women a többi ENSZ intézménnyel közösen harcol a változáshoz szükséges gazdaságpolitikai lépésekért.

A nőket érő erőszak terén – ami szinte minden országban súlyos probléma – végre határozott szándék látszik a változtatásra. Az országok eljutottak odáig, hogy számszerűsítik a probléma társadalmi költségeit. Az Egyesült Államokban például évente 5,8, Kanadában 1,16 milliárd amerikai dollárra teszik a bántalmazások egészségügyi és mentálhigiénés költségeit, illetve a kieső munkaidő okozta veszteségeket. Azonban természetesen további vizsgálatokra, a monitoring javítására, az egyes országokból származó adatok standardizációjára van szükség.

A UN Women most, többek között az Egészségügyi Világszervezettel közösen, minden országban használható, egységes kérdőívet készít. Ezzel mérhető és összehasonlítható lesz egyes államok helyzete, a megtett intézkedések eredményei vagy épp hatástalanságuk. Ezután már egy ország sem takarózhat azzal: nem tudta, mekkora a gond e téren.

A nő-ügyi ENSZ-ügynökség hozzálátott egy ajánlásokból álló minimum-program kimunkálásáhozn is. Ez tartalmazza majd azokat a szolgáltatásokat – például telefonos bejelentési lehetőség, az áldozatoknak nyújtott szolgáltatások és egészségügyi ellátás – amelyeket minden országnak biztosítania kellene az erőszak áldozatává lett nők számára.

A biztonságpolitika terén sem volt tétlen a nemzetközi közösség. Mára az ENSZ biztonsági tanácsa magáévá tette azt a szemléletet, hogy a háborús zónákban alkalmazott, gyakran tömeges és szervezett nemi erőszak eseteit ne csupán humanitárius de biztonságpolitikai kérdésként is tekintse, amely ellen kötelessége fellépni. Míg az elmúlt húsz év 585 békeszerződése közül csupán18 tartalmazott bármilyen utalást a nők helyzetére, addig legújabban jelentős figyelmet szentelnek e kérdésnek a nemzetközi közösségben. ENSZ-elvárás, hogy a békefenntartásra és újjáépítésre szánt összegek 15 százaléka konkrétan a nők élethelyzetének jobbítását szolgálja – szemben a jelenlegi, átlagosan 5 százalékos aránnyal.

A nők helyzetével kapcsolatban nem lehet megkerülni a források hiányának problémáját: különösen a UN Women különböző országokban működő partnerszervezeteit érinti ez sokszor súlyosan. A fejlesztési támogatások terén hangsúlyeltolódást lehetett megfigyelni: az egyes projektek specifikus támogatása helyett inkább kormányok átfogó koncepciói kapnak nemzetközi segítséget. Ez sok nőjogi szervezetet hátrányosan érint. A UN Women keresi a megoldást erre a problémára, hogy nemzeti partnerei el tudják látni monitoring és szakpolitikai tanácsadó feladataikat.

E téren nem a UN Women közvetlen támogatásától érdemes várni az előrelépést. Azokat a pénzalapokat kell segíteni, amelyeket a UN Women felügyel, és amelyek közvetlenül a nők ügyével foglalkozó civil szervezetek számára biztosítanak forrásokat. A Nemek Egyenlősége Alap (Gender Equality Fund) azon kormányoknak és civil szervezeteknek nyújt segítséget, amelyek a nők helyzetbe hozásáért, és az e téren tett erőfeszítések nagyobb átláthatóságáért tesznek lépéseket. Ugyanígy, külön pénzalap szolgálja a nők elleni erőszak visszaszorítását célzó kezdeményezések támogatását.

A hallgatósághoz szólva, Michelle Bachelet a magánszektor megnyeréséhez kért segítséget: a vállalatokra nem egyszerűen pénzügyi támogatóként van szükség, de elkötelezett fejlesztési partnerként is számít rájuk a UN Women.

A Women’s Funding Network egy nemzetközi ernyőszervezet, amely a női esélyegyenlőség ügye mellett elkötelezett alapítványok és egyéb szervezetek – összesen több mint 160 – összefogása eredményeként jött létre. A részes magán- és közalapítványok összesen 535 millió amerikai dollárt kezelnek, és évente mintegy 65 millió dollárt fordítanak a különféle projektek támogatására.