Nemek arca

A hajléktalanságban élő nőknek szentelt konferenciát a Budapesti Módszertani Szociális Központ. Kiderült: nőként nehezebb az utcára kerülni, így a hajléktalan nők története mindig különleges drámákkal teli – helyzetük sokszor reménytelenebb a férfi hajléktalanokénál is. Igen gyakran elviselhetetlen kapcsolatuk, párjuk elől menekülnek ebbe az életformába.

Breitner Péter szociológus (Van Esély Alapítvány) előadásából megtudtuk, hogy a rendszeresen közterületen éjszakázóknak csupán egyötöde nő – ez azonnal érdekes kérdéseket szül: miért „csak” ennyi? Nehezebb volna a nőknek az utcára kerülnie? Több hibát kell esetleg elkövetnie egy nőnek, hogy a társadalom legszélére sodródjon? Annak vizsgálata sem elhanyagolható, hogy milyen életutak vezetnek a nők hajléktalanságához, hogyan lehet ezt megelőzni? És nem utolsósorban: milyen speciális ellátási, reintegrációs igényeket támasztanak a szociális ellátórendszer felé?

A kutató azt sejti, hogy a nőknek több hibát, rossz döntést kell elkövetniük, hogy a társadalmi együttélés keretein kívül kerüljenek. Szerepkészletük e hipotézis szerint sokkal szélesebb, mint a férfiaké: ha például állástalanná válnak, a családi szerepek akkor is elérhetőek számukra. Jellemzően szorosabb a kapcsolatuk gyerekeikkel – folytatta Breitner –, persze ez azzal is jár, hogy a gyerek elvesztése súlyosabban érinti őket érzelmileg, és nemegyszer egzisztenciálisan is.

A minden év február 3-án elvégzett budapesti felmérés friss adatai szerint eltérés mutatkozik abban is, hogy a két nem tagjai milyen (közvetlen) okból kerültek az utcára. A leggyakoribb előzményt férfiak és nők esetében is a „családi problémák” jelentették, az esetek 40-41 százalékában ezt nevezték meg az érintettek. Jelentős különbség mutatkozik a válások jelentőségében férfi és női hajléktalanok között. Míg a közterületen alvó férfiak ötöde a válást nevezte meg utcára kerülésének okaként, addig csak minden tízedik női megkérdezett okolja a kapcsolat felbomlását helyzetéért.

A női hajléktalanokkal folytatott interjúk során igyekeztek feltárni, milyen jellegzetes életutak vezetnek el az utcára kerülésig. A leggyakoribb válaszok, rizikófaktorok nem meglepő módon a gyerekként elviselt szülői erőszak, az állami gondozás, intézetben töltött gyermekkor. Jellegzetes előzmény az átadott jó anyai minták hiánya – ez valószínűleg sokszor szerepet játszik abban, hogy a hajléktalan nők saját gyermekeikkel sem találják a közös hangot, vagy épp gyermektelenek maradnak.

A nagycsalád felbomlása okolható azért, hogy a nők egy-egy rossz kapcsolatból kilépve már nem tudnak hova hazatérni. Korábban a családtag női rokon rendszerint kapott tartalmas elfoglaltságot a háztartásban vagy a ház körül, és így lakhatása is biztosítva volt.

Jelentős különbséget találtak ugyanakkor a kutatók a hajléktalanok társas kapcsolataiban. A közterületen éjszakázó nők több mint fele vagy párkapcsolatban vagy csoportban él, míg a férfi hajléktalanok 72 százaléka egyedül tölti napjait. Az is kimutatható, hogy a megkérdezett nők iskolázottsága lényegesen alacsonyabb, szenvedélybetegségük, alkoholfogyasztásuk, szerhasználati intenzitásuk pedig magasabb volt, mint a férfiaké – ez is alátámasztani látszik a nők számára tágabb hibahatár hipotézisét.

Lélektanilag a hajléktalan nők jelentős részénél kimutatható az anyához fűződő „kettős kötés”, azaz a párhuzamos gyűlölet-szeretet jelensége. Talán erre vezethető vissza az is, hogy párkapcsolataikban is gyakori a bántalmazás, illetve az ismételt visszatérés a bántalmazó partnerhez. Sok életútban vissza-visszaköszön, hogy épp egy ilyen párkapcsolatot hátrahagyva választják az utcát, a magányt.

Ezek a statisztikák azonban önmagukban csak a kereteket mutatják be, de nem teszik láthatóvá az embert, a személyes sorsokat, nemegyszer tragédiákat. Ezért örvendetes a Menhely Alapítvány és a BMSZKI hiánypótló kiadványa, egy hajléktalan nőkkel készített, „Szeretnék valami lenni” című interjúkötet, amelyben harminc asszony vall megpróbáltatásairól.

Június végén állampolgári javaslatként került a lengyel törvényhozás elé az a javaslat, amely tovább szigorítaná az ország abortusz-szabályait: megtiltaná a terhesség-megszakítás minden formáját.

1993 óta a világ egyik legszigorúbb szabályozása vonatkozik a lengyel terhesség-megszakításokra. Az abortuszt az orvosok csak három esetben végezhetik el: ha az anya egészségét veszélyezteti a terhesség, ha a gyermek bűncselekmény során fogant, vagy ha a magzat súlyos fejlődési rendellenességeket mutat. Azonban a gyakorlatban sokszor még ilyen esetekben is megtagadják az orvosok a beavatkozást, kiskapukra hivatkozva. Nem véletlen, hogy évente a tízmillió reproduktív korú lengyel nő közül csupán ötszázon hajtanak végre (legális) abortuszt. Az orvosok lelkiismereti okokra hivatkozva még ekkor is megtagadhatják a beavatkozást (ahogy például a fogamzásgátló gyógyszer felírását is). 2005-ben nagy port vert fel az az eset, amikor egy súlyos látásproblémákkal küzdő nőn annak ellenére sem végezték el a terhesség-megszakítás, hogy tudott volt, a szülés jó eséllyel vakká teszi. Az ügy az Emberi Jogok Európai Bíróságán végződött, amely kártérítésre kötelezte a lengyel államot az asszony emberi jogainak megsértése miatt.

Az abortusz kriminalizálása azonban nem teszi azt elérhetetlenné: virágzó „fektepiacon” kínálják az ellenőrizhetetlen, megbízhatatlan és drága beavatkozásokat az orvosok. A feketén végzett beavatkozások évente mintegy 95 millió dollárnak (19 milliárd forintnak) megfelelő forgalmat hajtanak a műtétekre vállalkozóknak. Ez a jelenség annyira közismert, hogy újságok apróhirdetés-rovataiban is gyakran találni magát ajánló „szakembert”.

Természetesen ez a rendszer a legszegényebbeket diszkriminálja leginkább. Egy illegális terhesség-megszakítás költsége tavaly meghaladta a lengyel átlagfizetést. A tehetősebbek ki tudják fizetni a műtét költségeit, jelentős adózatlan jövedelemhez segítve az orvosokat. A leginkább jómódúak pedig külföldön, kórházakban végeztetik el az abortuszt.

Június legvégén azonban állampolgári kezdeményezésre még ennél is szigorúbb szabályozás tervezete került a törvényhozó testület, a Szejm elé. Ennek értelmében a terhesség-megszakítás minden formája tiltott lenne az országban. Ahhoz, hogy a törvényjavaslat hivatalos népi kezdeményezésként a honatyák elé kerülhessen, százezer támogató aláírás összegyűjtése volt szükséges, három hónap alatt. A kezdeményezők azonban messze túlteljesítették a tervet, két hét alatt hatszázezer aláírást gyűjtöttek össze.

A törvényhozásban az ellenzékben lévő baloldal a kezdeményezéssel épp ellentétes törvényjavaslatot nyújtott be, azonban a többség ezt elvetette, és részletes vitára alkalmasnak találta a népi kezdeményezést. Az országban – amely jelenleg az Európai Unió soros elnöke – októberben tartanak választásokat. Úgy tűnik, az abortuszról még egy bőrt le tud húzni a politika, és a kampány egyik fontos témája lesz. Csakhogy eközben elfogadhatatlan hátrányba hozza lengyel nők millióit, korlátozva méltóságukat, többek között az utódvállaláshoz és az egészséghez fűződő jogaikat, vélik nőjogi szervezetek. Civilek ezért tiltakozó levelek ezreivel szeretnék elárasztani Donald Tusk miniszterelnököt – írja az RH Reality Check, reprodukciós jogokra szakosodott hírportál, amely egyenesen a lengyel nők halálos ítéletének nevezi a törvényjavaslatot.

(Via: RH Reality Check)

Holland pszichológus kutatók jártak utána, hogy igaz-e a legenda, miszerint a magas státuszt elérő nők mogorvák és megközelíthetetlenek, nem törődnek női munkatársaik segítésével. És ha igaz: ki vagy mi okolható ezért?

Belle Derks, a holland Leideni Egyetem kutatója rég óta vizsgálja, hogyan reagálnak emberek a nemi szeterotípiákra, előítéletekre. Arra jutott, hogy a nőket más mérce szerint mérik, mint a férfiakat. Míg egy férfi bizonyos tulajdonságai, mint például a versengő hozzáállás, elismerésre méltónak számítanak, addig egy nő esetében ugyanezek kritikát, elutasítást szülnek. Legújabb kutatásában annak járt utána, hogy megváltoztatható-e ez a helytelen hozzáállás a női vezetők kinevezésével, vagy az alapvetően rosszul működő szervezet "bedarálja", elférfiasítja-e a női főnököt?

Derks és Colette van Laar, Naomi Ellemers, illetve Kim De Groot közös tanulmánya igyekezett utánajárni azon közkedvelt elképzelésnek, hogy a csúcsra érő nők „méhkirálynőként” elzárkóznak, megfeledkeznek-e munkatársaiktól, és különösen a női kollégák előrejutásának segítéséről.

Kísérletükhöz 63, különböző holland rendőrkapitányságon vezető pozícióban dolgozó nővel vettek fel kérőívet. A megkérdezettek felének egy olyan esetet kellett felidéznie, amikor hátrányuk származott abból, hogy nők, hátrányosan diszkriminálták őket, vagy nőket illető becsmérlő megnyilatkozásokat hallottak másoktól. A vizsgálatban résztvevők másik felének ezzel szemben olyan pozitív élményt kellett megírnia, amikor nemi hovatartozásából egyáltalán nem fakadt hátránya, és valamely emberi tulajdonságai miatt pozitívan értékelték.

Ezek után – mindannyian – arról kaptak kérdéseket, hogy milyennek ítélik saját vezetési stílusukat, mennyire érzik magukat különbözőnek a többi, velük egy helyen szolgáló nőtől, illetve mennyire érzik jelentősnek a gender-alapú megkülönböztetés problémáját a rendőrség kötelékékben?

A válaszok kimutathatóan aszerint szóródtak, hogy kellemes vagy kellemetlen élmények felidézésre kérték a rendőrnőket korábban. Azok, akiknek a kellemetlen, hátrányos diszkriminációt kellett felidézniük, a „méhkirálynő” elméletnek megfelelő válaszokat adtak: saját vezetési stílusukat férfiasnak ítélték, magukat a többi nőhöz képest igencsak különbözőnek tartják, és alig-alig vállaltak közösséget a női munkatársakkal. Ezzel szemben azok, akiknek a pozitív élményeire voltak kíváncsiak a kutatók, jóval inkább hajlottak közösséget vállalni a szervezeten belül dolgozó többi nővel, segítve, mentorálva őket – legalábbis válaszaik tükrében.

Mi következik mindebből? Eredményeik alapján tévútnak nevezik a kutatók azt a megközelítést, ami pusztán a női vezetők kinevezésétől várja a nemi esélyegyenlőség előmozdítását, a többi női munkatárs felkarolását. Ha egy „férfias” szervezet élére női vezető kerül, az esetek jelentős részében eltávolodik a női kollégáktól. Ha a szervezet működését és összetételét nem változtatják meg, akkor egy női vezető kinevezése önmagában nem megoldás.

(Via: Science Daily)

A zaklatási ügy – egyelőre bizonytalan végkimenetelétől függetlenül – óriási hullámokat vetett Franciaországban. Az ország közvéleménye az elmúlt egy hónapban intenzív önvizsgálatba kezdett: hogy is áll a nők helyzete?

Bár a vádak inogni látszanak, Dominique Strauss-Kahn zaklatási ügyében, az eset sokak szerint visszafordíthatatlan folyamatokat indított el a francia közgondolkodásban. A legfrissebb kutatások szerint az ország közvéleménye megosztott, a tekintetben, visszatérhet-e a világbank lemondott igazgatója a közéletbe: csupán 49 százalék látná őt szívesen fontos szerepkörben a jövőben. Azonban elemzők szerint, ha vissza is tér a reflektorfénybe, már egy megváltozott ország  várná.

Májusi letartóztatásának híre nyomán megkerülhetetlen témává vált Franciaországban a nők elleni előítéletek problémája, a zaklatásukat és háttérbe szorításukat övező szemforgató és álságos attitűd – írja a Guardian.

Caroline de Haas, az Osez le Feminisme csoport vezetője szerint nem is annyira maga a letartóztatás híre váltott ki éles indulatokat, mintsem az a hangnem, ahogy az ország politikai elitje reagált rá. Az érdekvédő szerint a francia elit nyilatkozatai megpróbálták elbagatellizálni az esetet, és közvetve lekicsinylően szóltak a nőkről és az őket érő zaklatás különböző formáiról. – A DSK eset megmutatta, hogy a nőknek elegük van a francia társadalom egyenlőtlenségéből és macho szemléletéből – mondta de Haas. Arra is figyelmeztetett, hogy a feltámadt harag szerinte nem fog egyhamar lecsillapodni.

Az elmúlt napokban 40 feminista szervezet mintegy 600 küldöttjének részvételével tartották meg az utóbbi évtized legnagyobb, női jogegyenlőségnek szentelt konferenciáját. A résztvevők közül többen úgy ítélték, a DSK-ügy komoly lökést adott a feminista mozgalomnak. Az érzékenység fokozódását az is jelzi, hogy a botrány után megsokszorozódott a nemi erőszak bejelentésére szolgáló tanácsadói telefonszámok forgalma. Mások annak a reményüknek adtak hangot, hogy a New York-i szobalány szavahihetőségének megkérdőjelezése nem fogja elbizonytalanítani azokat, akik nemi erőszak elszenvedését szeretnék bejelenteni a hatóságoknak.

Chantal Jouanno sportminiszter-asszony egy rádióbeszélgetésben elmondta, a francia politika annyira szexista, hogy nem mer szoknyában dolgozni menni (bár ez tizenkétszeres francia karatebajnokként mindenképp túlzásnak nevezhető részéről). Ez azonban megváltozni látszik. Például, Georges Tron korábbi miniszter mentelmi jogát a napokban megvonta a Nemzetgyűlés, így hamarosan bíróság elé állhat szexuális zaklatás gyanúja miatt. A vádak szerint a Sarkozy elnököt is adó UMP színeiben mandátumot szerző Tron a Párizstól délre fekvő Draveil város polgármestereként több nőt is zaklatott. Mint Bruno Dive közíró a Sud Ouest hasábjain megfogalmazta a kérdést: vajon előálltak volna-e sérelmeikkel ezek a nők, ha nincs előttük a DSK-ügy példája? És vajon menesztette volna-e Sarkozy elnök a minisztert a kormányából, vagy inkább megpróbálják eltussolni az ügyet, ha nincs eleve napirenden a téma?

Ha a tengeren túlon DSK-t fel is mentik, hazájában alighanem újabb vádakkal kell szembenéznie. Egy francia írónő, Tristane Banon azt állítja, a bankvezér korábban meg akarta erőszakolni.

(Via: Guardian)

Az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programja (UNDP) a németországi női labdarúgó világbajnokság kezdetére időzítette új, a nők helyzetbe hozását szolgáló kezdeményezésének elindítását. Szemléletformáló kampányukkal a nők helyzetbe hozásáért szeretne tenni a szervezet, hogy minél több nő kerülhessen vezető pozícióba, a háztartásoktól az iskolákon át a munkahelyekig.

A hirdetéssekkel és a közösségi médiában való megjelenésekkel operáló kampány a nőkkel kapcsolatos millenniumi fejlesztési célok jelentőségére emlékeztet – az iskolázottság, a foglalkoztatottság és a jogegyenlőség terén 2015-re kitűzött célok eléréséig bőven vannak még teendők. Az ENSZ-ügynökség kampányának arca az a Marta Vieira da Silva, aki a brazil válogatott egyik legnagyobb sztárjaként a pályán mutatott játékával is sokat is tesz a nőket hátráltató előítéletek oldásáért.

- A nők ereje, szorgalma és tehetsége még mindig az emberiség legnagyobb kiaknázatlan erőforrása. Csak akkor érhetjük el az ezredfordulón kitűzött céljainkat, csak akkor törhetjük meg a szegénység ördögi körét, ha egyenlő részvételi esélyeket biztosítunk a nőknek a köz- és magánélet minden területén – mondja az egyik hirdetésben.  

A rajongók által csak Martaként emlegetett sztár az elmúlt öt évben sorra elnyerte a FIFA legjobb női játékosának járó díját. Tavaly jelölték ki a Fejlesztési Program jószolgálati nagykövetének – fő területe a szegénység elleni küzdelem és a női jogok védelme.

(Via: UN News Centre)