Nemek arca

Svédországban a játszóterekre és az óvodákba is beköltözött a gender-semlegesség elve. A legkisebb kortól igyekeznek a gyerekeket megóvni a társadalomban jelenlévő nemi előítéletek káros hatásaitól.

A stockholmi, állami finanszírozású Egalia óvodában (elő-iskolában, ahogy ott nevezik) rendhagyó módon szólítják a gyerekeket a pedagógusok. A svédben használt hím- vagy nőnemű személyes névmások helyett a finn nyelvből kölcsönzött, semlegesnemű szóval illetik az óvodásokat, ha épp nem keresztnevükkel vagy más, semleges szavakkal szólítják meg őket, utalnak rájuk.

De nem csak a nyelvhasználat újszerű. Az összes, kicsik elé kerülő könyvből kigyomlálták a hagyományos nemi szerepekre vonatkozó utalásokat. A Szépség és a szörnyeteg vagy épp Hamupipőke helyett a két zsiráf kalandjairól hallhatnak a kicsik, akik megtalálnak és örökbe fogadnak egy krokodil-bébit.

A játékok terén nincs különbség a hagyományos intézmények kínálatához képest. Ugyanazokat a babákat, játéktraktorokat vagy épp homokozó lapátokat találni, mint máshol. Azonban ezek össze vannak keverve, így a gyerekek szabadon eldönthetik, mivel akarnak játszani. Senki sem szól rá egy fiúra például, ha babázni szeretne, vagy ha épp királylánynak öltözik. Lotta Rajalin, az intézmény igazgatója szerint szélesebb választási lehetőséget kell adni a gyerekeknek, és nem szabad a hagyományos társadalmi szerepkészletek közé szorítani őket. Lelkesedését osztja az óvoda minden dolgozója.

- Szeretnék változtatni a dolgokon a társadalomban – jelenti ki a 27 éves Emelie Andersson, aki nemrég fejezte be pedagógusi tanulmányait, és a gender-tudatos megközelítés miatt jött az Egaliába dolgozni. – Beleszületünk ebbe a társadalomba, és mindenféle elvárások fogadnak minket, hogy hogyan kellene viselkednünk annak megfelelően, hogy fiúk vagy lányok vagyunk. Ez korlátozza a gyerekeket. Az én szememben nincs külön „fiúk világa” vagy „lányok világa” – teszi hozzá.

Sokan úgy vélik, hogy az intézmény túlzásba viszi az „egyenlővé tételt”. Az igazgató azonban visszautasítja a kritikákat, miszerint elmosnák a nemi identitás által kijelölt határokat. – Minden lány tudja magáról, hogy lány, és a fiúk is tudják, hogy ők fiúk. Nem a biológiai nemmel, hanem a társadalom által elvárt nemi szerepekkel foglalkozunk – mondja Lotta Rajalin.

A gyerekpszichológusok véleménye megoszlik a kezdeményezésről. A legtöbben támogatják az intézmény céljait, azonban megkérdőjelezik, túlzónak találják az eszközöket. – A szándék hibátlan, de nem vagyok biztos benne, hogy a helyes irányba viszik az ügyet – mondta a megkérdezett brit klinikai pszichológus, Linda Blair. – Egy kicsit mesterkéltnek érzem ezt a dolgot. Három és hét éves kora között minden gyerek keresi a saját identitását, és a nemi identitás ennek fontos része. Ezt nem lehet megtagadni tőlük. Egy másik világ várja őket odakint, amitől nem lehet izolálni őket – nyilatkozta a BBC-nek.

A Göteborgi Egyetem pszichológus professzora, Philip Hwang szerint azonban semmi rossz nincs az Egalia módszereiben, azonban kissé naivnak tartja a megközelítést. – Ez egy jelképes gesztus. Kicsit mulatságosnak találom: mit gondolnak, kit tudnak megtéveszteni ezzel? Ez egy tipikusan svéd dolog. A svédek azt hiszik, hogy ha intézményesítenek valamit, akkor az automatikusan magával hozza a változást. A valódi változáshoz azonban több emberöltőnek kell eltelnie – fogalmazott.

(Via: BBC)

Az emberi jogok családjában viszonylag fiatalnak számítanak az úgynevezett reprodukciós jogok, a családalapításhoz, családtervezéshez és szexualitáshoz fűződő jogok. Ennek megfelelően elfogadásuk, határaik kapcsán is elkeseredett viták zajlanak világszerte. De amiben mindenki egyetért, még azt is nehéz érvényre juttatni.

A UN Women ENSZ-szervezet a közelmúltban publikálta kétéves időszakot felölelő helyzetjelentését, amely a nők jogi lehetőségeit, a hatékony és méltányos igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésüket állítja középpontba. Most a szexualitással és családtervezéssel kapcsolatos jogok helyzetét tekintjük át, a jelentés alapján.

Az 1994-es kairói Népesedési és fejlesztési konferencián sikerült az ENSZ-tagállamoknak először dűlőre jutniuk abban, hogy pontosan mit is értenek reprodukciós, tehát – szó szerint véve – a szaporodással összefüggő emberi jogokon. „A reproduktív egészség a reprodukciós szervrendszerrel összefüggő teljes körű biológiai, mentális és szociális jól-lét” (well-being) – írták. A Pekingi Platformot létrehozó 1995-ös nyilatkozat már továbbment, amikor kimondta: „a nők emberi jogainak részét képezi, hogy szabadon és felelősen, minden kényszertől, diszkrimináció vagy erőszaktól mentesen dönthetnek a saját nemiségükkel összefüggő valamennyi kérdésről, beleértve a szexuális és reprodukciós egészségüket is.” A női jogok érvényesítést célzó, úgynevezett CEDAW (A nőkkel szembeni diszkrimináció valamennyi formájának felszámolásáról szóló) nemzetközi egyezmény pedig úgy fogalmaz: „a részes államok kötelessége biztosítania a nők hozzáférését az egészségügyi szolgáltatásokhoz, beleértve a családtervezéssel összefüggő szolgáltatásokat is.”

A világ államai jogrendjükbe is egyre inkább beépítik a reproduktív jogokat. Például, a 2010-ben elfogadott új kenyai alkotmány is egyértelműen fogalmaz, az egészséghez fűződő jogok között nevesíti az utódnemzéssel és szüléssel összefüggő valamennyi orvosi ellátáshoz fűződő jogot. Azonban sok helyütt ezek a szolgáltatások elérhetetlenek a nők számára. Az abortusz betiltása, kriminalizálása komolyan korlátozza a női jogok érvényesülését, és a kényszerűen illegális terhesség-megszakítások súlyos egészségkárosodással, vagy egyenesen halállal fenyegetik őket.

A világon hat országban tilos az abortusz minden esetben – beleértve az anya életét veszélyeztető kockázatokat is – 61 országban pedig csupán különleges esetekben megengedett. Emiatt évente közel húszmillió beavatkozást végeznek el „feketén”, azaz ellenőrizetlen körülmények között. Az eredmény: évente 68.000 nő veszti életét a komplikációk miatt. A világon minden hetedik életét veszítő kismama esetében megtalálni az illegálisan végzett abortuszt a háttérben.

A statisztika világosan mutatja az összefüggést az abortusz hozzáférhetősége és a várandós, illetve szülő nőket fenyegető kockázatok között. Európa 37 országából csupán kettőben állnak jelentősebb akadályok az abortusz elvégzése előtt – az öreg kontinensen a legalacsonyabb a halandóság, és azon belül az azt okozó abortuszok aránya is. Ennek ellentéte a helyzet Afrikában, amelynek 52 államából 21-ben tiltják vagy korlátozzák a hozzáférést: itt a kismamák halálozásainak 14 százalékáért felel illegálisan végzett terhesség-megszakítás.

Az abortusz kriminalizálása ellen nem csak a CEDAW-egyezmény betartását felügyelő bizottság, de az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága, a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Bizottsága is. Az elmúlt években pedig számos precedensértékű nemzetközi jogi eset mutatja, hogy egyre nagyobb a nyomás a biztonságos és szabad abortuszt megtagadó vagy megnehezítő államokon.

Természetesen nem a terhesség-megszakítás az egyetlen megoldandó kérdés a reprodukciós jogok területén. Számos országban az AIDS terjesztése „ellen” alkotott jogszabályok hozzák hátrányba a nőket. Ezek elvileg azokat rendelik büntetni, akik saját betegségük tudatában, szándékosan veszélyeztetnek másokat. Azonban sok államban az anyáról gyermekre terjedő fertőzést is büntetik, ami elfogadhatatlan a UN Women álláspontja szerint – különösen azon országokban, ahol a fertőzés megelőzéséhez szükséges kellékek és szolgáltatások nem elérhetőek az anyák számára.

A világ 63 országában van érvényben speciálisan a HIV vírus terjesztésével összefüggő büntetőjogi rendelkezés. Aggasztó folyamat, hogy 2005 óta legalább tizenöt, Szaharától délre fekvő afrikai országban vezettek be hasonló – diszkriminatív – rendelkezést. Az ilyen megoldások másik nagy hátránya, hogy a fertőzöttséggel járó stigmatizálás rendszerint jobban érinti a nőket, mint a férfiakat. Az eredmény: sokan el sem merik végeztetni a szűrővizsgálatokat, hiszen ha valaki nem tud betegségéről, akkor nem is büntethető e törvények alapján.

Egy szigorú cölibátust fogadott buddhista szerzetesnő csoportos megerőszakolása, majd kizárása a rendjéből éles vitát szült Nepálban és világszerte a nők elleni diszkriminációról és az őket sokszor érzékenyen érintő vallási szokásokról.

A huszonegy éves apácát június végén támadták meg, kelet-nepáli útja során. A rossz idő miatt meg kellett szakítania gyalogtúráját, amikor egy buszsofőr rábeszélte, töltse az éjszakát járművében. Később a vezető és társai – összesen öten – megerőszakolták, és kirabolták a nőt.

A fiatalasszonyt családtagjai vitték kórházba, ahol szembesültek az első meglepetéssel: az orvosok mindenáron „balesetnek” akarták betudni a történteket, hogy elkerüljék a nemi erőszakkal járó kellemetlen rendőrségi intézkedést. Ezután további kezelések céljából a fővárosba, Katmanduba szállították a nőt, ahol az állami kórház először fel sem akarta venni betegei közé. Azonban a szaporodó média-beszámolók és nőszervezetek tiltakozása nyomán végül ellátták sérüléseit.

A bajok sora azonban nem ért véget, tizenöt buddhista szervezet közös nyilatkozatban deklarálta, hogy – bár elítélik a történteket – a nemi erőszak révén a nő cölibátusa megtört, így elveszti szerzetesi státuszát. A nyilatkozatot általános felhördülés követte, külföldi és nemzetközi buddhista szervezetek sorra jelezték egyet nem értésüket.

Matthew Frazer, az amerikai Yeshe Tsogyal Alapítvány – egy erőszak áldozatául esett buddhistákat védő civilszervezet – létrehozója szerint az eset nem csak Nepálra, de az egész buddhista vallásra igen rossz fényt vethet. Sokkolónak és kiábrándítónak nevezte a történteket. Az esetről felháborodott tudósításban számolt be a Syracuse Buddhism Examiner folyóirat, de ausztrál buddhisták is felemelték ellene a szavukat.

Az apáca az igen szegény tamang közösség tagja, amely egy tibeti származású népcsoport. Eredeti élőhelyük a Himalája magasan fekvő vidékein terült el, ám később Tibet, India, Burma és Nepál területére vándoroltak. Nepál egyik legszegényebb közösségéről van szó, híján vannak a gazdasági erőforrásoknak, és alig férnek hozzá a közoktatáshoz. Problémáikat az emberrablások és emberkereskedelem tetézi.

Mindez hozzájárul, hogy a nőket sújtó vallási hagyományok fennmaradjanak körükben. Az egyik ilyen – dzsuma néven ismert – szokás, hogy a földbirtok elaprózódástól tartva a második fiú vagy lánygyermeket szerzetesnek adják. Emellett a kumari és deuki szokása is elevenen él a közösségben. A kumari voltaképp egy istennő, akit egy serdületlen leány képében tisztelnek. A szokás része, hogy egy fiatal lányt elválasztanak társaitól, és elkülönítve kell laknia, a legnagyobb pompa közepette. Iskolába nem járhat, és nem hagyhatja el a számára kijelölt épületet. A kultusz része, hogy serdülőkor elérése után a lányt felváltja egy fiatalabb utódja.

A deuki szokása Nepál nyugati felében elterjedt. Ennek része, hogy egy leánygyermeket a közeli kolostornak vagy templomnak ajándékoznak szülei. Az így járt lányokra élethosszig tartó szegénység, kizsákmányolás és nemegyszer kényszerű prostitúció vár.

Bár Nepálban 1992 óta létezik a gyermekek jogait védő törvény, a fenti szokások továbbra is a mindennapok részét képezik a vidéki közösségekben. Hiába mondja ki a jogszabály, hogy a gyereknek a szülők mellett kell felnőnie, joga van iskolába járnia és játszania is, nem lehet felajánlani istenségeknek, valamint azt, hogy 16 éves kora előtt senki sem lehet vallási szerzetesrend tagja. A törvénynek szinte lehetetlen érvényt szerezni.

Egy most készülő új jogszabály szigorúbb büntetéseket helyez kilátásba a rendelkezések megszegőivel szemben. Szakértők szerint azonban komoly ellenállásra érdemes készülni, ha valóban megpróbálják paragrafusokkal felülírni a vallási tradíciókat.

(Via: IPS News)

Mint arról év elején már írtunk, az Egyesült Királyságban kötelező női kvóta helyett erős ajánlást fogalmazott meg a kormányzat a nagyvállalatok számára: 2015-ig emeljék egynegyedre a nők arányát az igazgatótanácsaikban. A londoni fejvadászcégek fantáziáját láthatóan megmozgatta a kezdeményezés.

A legnagyobb londoni vezető-közvetítők közül 20 vállalkozás etikai kódexet fogadott el az elmúlt hónapokban, összhangban a Lord Davies által készített kormányzati jelentés ajánlásaival. Ebben vállalják, hogy a 350 legnagyobb, tőzsdén jegyzett vállalat számára felkutatott 10 jelöltjükből legalább 3 nő lesz az elkövetkezőkben.

Julia Budd, a kódex egyik kidolgozója, a Zygos fejvadászcég partnere szerint érdemi előrelépést hozna, ha a City összes fejvadászcége csatlakozna a húszak megállapodásához. Meglátása szerint a munkaerőt kereső cégeket – ügyfeleiket – nem fogja megrázni a változás. A Zygos már az elmúlt években is mintegy 30 százalékban női jelentkezőket ajánlott az üres pozíciókra. A kódex értelmében a fejvadászok ezentúl kifejezetten támogatják, segítik azon női jelentkezőket, akik első alkalommal pályáznak felsővezetői pozícióra.

A brit kormány tavaly kérte fel Lord Daviest, hogy alapos helyzetértékelés után dolgozzon ki javaslatokat, hogyan lehetne a legnagyobb brit vállalatok vezetésében a nők jelenleg 12,5 százalékos arányát emelni. Több kutatás ugyanis azt igazolja, hogy versenyképesebbek azok a cégek, ahol kiegyensúlyozottabb az igazgatótanács összetétele. A sokak által várt, mások által félt kötelező kvóta helyett a jelentés végül csupán ajánlásként fogalmazta meg, hogy öt év alatt duplájára kell emelni a női vezetők arányát. Azonban a kormány fenntartja magának a jogot, hogy szigorítson a szabályokon, ha úgy ítéli, hogy a cégek nem tesznek eleget e cél érdekében.

(Via: Guardian)

Mint arról már mi is írtunk, komoly aggodalomra ad okot, hogy Indiában sokkal több lánymagzaton hajtanak végre abortuszt, mint fiún, így a nemek aránya már most is felborulóban van. A Kínában már megtapasztalt káros hatások elkerülése végett a hatóságok a nem ultrahangos megállapításának szabályait szigorítják.

Új Delhiben szigorú bírság fenyegeti azokat a kórházakat és rendelőket, ahol elárulják a szülőknek várt gyermekük nemét. Bár eddig is tiltott volt az ultrahangos vagy magzatvíz-vizsgálattal megállapított nem elárulása, az eddigi bírságok csekély elrettentő erővel bírtak egy olyan országban, ahol a szülök többsége fiúgyermekért fohászkodik. A jelenség hátterében olyan szokásokat találni, mint a lány mellé adandó hozomány intézménye, amely komolyan eladósíthatja a menyasszony családját.

A lépés oka a legutóbbi népszámláláskor napvilágra került ijesztő adatokban keresendő. Ahogy a torontói Centre for Global Health Research jelentése írja, az elmúlt harminc év folyamán mintegy 12 millió lánymagzatot vetettek el – elsősorban nagyvárosi, művelt és jómódú családokban, ahol az előzetes ultrahangos vizsgálatok költségeit ki tudták fizetni.

Sheila Dikshit, az Új Delhi regionális kormányzat első embere most azt ígéri, mindent megtesznek a lánymagzatok védelmében. Látványosabb szemléletformáló kampányokkal és szigorúbb büntetésekkel igyekeznek gátat vetni a nemek arányában már ma is megfigyelhető változásnak.

Egész Indiában a főváros Új Delhi produkálta a negyedik legkiegyensúlyozatlanabb adatokat a népszámláláson. Ezer férfira már csak 886 nő jut a városban és környékén, az élve születéseket tekintve pedig ennél is rosszabb az arány.

(Via: TrustLaw)