Nemek arca

A Baszkföldi Egyetem kutatói szerint a családokon belül elsősorban az anyák adják tovább a nemi előítéleteket a következő generációnak.

A Psicothema folyóiratban megjelenő tanulmány szerint a családokban leginkább az anyák közvetítik a nemekkel kapcsolatos elvárásokat és előítéleteiket mindkét nemű gyermekeik felé. Maite Garaigordobil, a kutatás egyik vezetője szerint eredményeik bizonyítják az attitűdök, nézetrendszerek „örökölhetőségét”. Ezen túl a különféle, gyerekkorban látott minták jelentőségét is képesek voltak rangsorolni – külön értékelték az anya-lánya anya-fia, apa-lánya és apa-fia mintaadási mechanizmusokat a családokban.

A vizsgálatba 1455 kamaszkorú (11-17 év közötti) fiatalt vontak be, illetve szüleiket, 764 anyát és 648 apát. Azt találták, hogy míg az apa mintaadó és viselkedés-befolyásoló szerepe főleg fiúgyermekére korlátozódik, addig az anyák mindkét nemű gyermekeinek továbbadják nemi előítéleteiket, sztereotípiáikat.

A kutatási eredmények szerint a nemi előítéletesség inkább a fiúkra és férfiakra jellemző. Mind a kamaszok, mind a szülők között ők teljesítettek rosszabbul a teszteken. A család társadalmi-gazdasági státusza és a kulturális környezet sem megkerülhető tényezők: a vizsgálat szerint minél iskolázottabb és vagyonosabb egy család, annál gyengébbek a nemi előítéletek tagjai körében.

- Paradoxonnak tűnhet, hogy leginkább a nők adják tovább a szexista viselkedés-mintázatokat, miközben ők ennek az attitűdnek az elsőszámú áldozatai is – fogalmazott Garaigordobil. Azt ugyanakkor elismerte, hogy a vizsgálat csupán valószínű összefüggéseket, korrelációkat tárt fel, és nincs elég bizonyítékuk ok-okozat jellegű magyarázatok felállításához.

A kutatók azonban megfogalmaztak lehetséges magyarázatokat. Ezekben olyan tényezők jutnak fontos szerephez, mint a különböző időtartam, amit a gyerekek egyik vagy másik szülővel töltenek, a házimunka jellege, amit végezniük kell, vagy épp a karácsonyi, születésnapi ajándékok által közvetített üzenetek.

A kutatás belátásai fontosak lehetnek az előítéletesség elleni harcban. Ha a szexizmus örökletes, akkor a szülők oktatását, szemléletformálását nem szabad elfelejteni – természetesen a gyerekeket és serdülőket célzó oktató-nevelő kezdeményezések mellett, figyelmeztetnek a kutatók. Garaigordobil hangsúlyozta, hogy bár a család hatása egyértelmű, azért más forrásokból is érhetik kedvezőtlen hatások a gyerekeket. A média és a kortárscsoportok is megkerülhetetlen értékközvetítők, amelyekre szükség van az előítéletek elleni küzdelemben.

(Via: ScienceDaily)

A történelem folyamán először gondolja az amerikaiak többsége, hogy a két nemnek azonos esélyei vannak a karriert csinálni az országban - a tények azonban továbbra is mást mutatnak.

2005 óta azt mutatják az amerikai közvélemény-kutatások, hogy az emberek többsége – ha nem is túlnyomó arányban – azonosnak ítéli a két nem érvényesülési esélyeit a munka világában. A munkaügyi statisztikák azonban még mindig komoly, nőket érő hátrányokról tanúskodnak. Például a gyereknevelés mellett igen nehéz az anyáknak állást találniuk, a munkaidő nem rugalmas, és átlagosan még mindig kevesebbet keresnek a nők. A Kellog School of Management (KSM) kutatása annak járt utána, hogy a közvélemény miért nem vesz tudomást a hátrányos megkülönböztetés különféle fajtáiról. Eredményeik alapján a jelenség hátterében az a közvélekedés áll, hogy a viselkedés egy adott szituációban mindig a szabad és racionális egyéni választás eredménye.

A kutatás címe, „Kijelentkezés, vagy a diszkrimináció tagadása – hogyan befolyásolják az amerikai társadalom szabad választásra épülő értelmezési keretei a nemi egyenlőtlenség észlelését” arra az előfeltevésre utal, hogy a nők „kijelentkezhetnek” (opt out) a munkaerő-piacról, vagyis szabadon választhatnak karrier és család között.

- Bár sokat tettünk a nemek egyenlőségéért az amerikai társadalomban, jelentős akadályok állnak még ma is a dolgozó nők útjában, amelyek gyakran elérhetetlenné teszik számukra a legfelsőbb szintek elérését – mondta Nicole M Stephens, a KSM tanársegédje, a kutatás egyik szerzője. – Vizsgálataink során azt vizsgáltuk meg, hogy a „kijelentkezés”, a karrier szabadon választható megszakításnak elképzelése mennyiben járul hozzá az akadályok fennmaradásához, és mennyiben kendőzi el a diszkriminatív viszonyokat.

Az egyik vizsgálat során otthon gyereküket nevelő anyákat kértek meg kérdőívek megválaszolására. Arra keresték a választ, hogy mennyiben volt a saját szabad választásuk karrierjük megszakítása, és mennyire érzik úgy, hogy urai saját életüknek, stratégiai „időbeosztásuknak”. Ezután a résztvevőknek megmutattak egy sor statisztikát a nemi egyenlőtlenségekről négy területen – az üzleti életben, a politikában, a jogászi pályán és a tudományos-mérnöki ágazatokban. Arra kérték őket, hogy mondják meg, ezek az adatok vajon a nők elleni részlehajlásnak vagy egyéb társadalmi és/vagy munkahelyi tényezőknek köszönhetőek-e.

Ahogy várható volt, a legtöbb anya saját személyes döntése eredményének ítélte, hogy otthagyta munkahelyét – ez az Amerikában uralkodó megközelítést tükrözi vissza. A megkérdezett nők személyes elégedettségi szintje átlagon felüli volt, a statisztikákból kiolvasható egyenlőtlenségeket pedig ritkán hozták összefüggésbe diszkriminációval vagy strukturális akadályokkal.

Egy későbbi kísérletben a „választás” képzetének szerepét állították a fókuszba. Főiskolások két csoportját burkolt sugalmazásnak tették ki – két különböző posztert láttak a falon a kísérlet közben. Az egyik plakáton az állt: „A visszavonulást választani: női tapasztalatok a munka világán kívül”. A másikon ezzel szemben csupán annyi szerepelt: „Nők otthon: tapasztalatok a munka világán kívül”.

Mindkét csoportnak társadalmi kérdéseket feszegető kérdőívet kellett kitöltenie. Annak a csoportnak a tagjai, amelyik a választásról szóló üzenetet látta a kísérlet során, inkább hittek a lehetőségek egyenlőségében, és a diszkrimináció hiányában, mint a semleges üzenetet látó kontroll-csoport résztvevői. A magukat „feministának” vallók az átlagnál nagyobb arányban azonosították a diszkriminációt problémaként.

A második kísérlet arra mutatott rá, hogy a szabad választás értelmezési keretének finom sugalmazása is alapvetően változtatja meg a diszkrimináció létének megítélését – mondta el Cynthia S. Levine, a Stanford Egyetem doktorandusza, a tanulmány társszerzője. – Ha rendszeresen ki vagyunk téve az ilyen üzeneteknek, akkor ördögi körbe kerülhetünk, és végső soron ez akadályozza a nők számára a felsővezetői szintek elérését.

Stephens szerint, bár a szabad választás a nők által adott magyarázatok középpontjában állnak, ez a gondolati keretrendszer kétélű kard. – A választás szabadságába vetett hit rövidtávon javítja a közérzetet és erősíti az én-képet. De közösségi szinten, hosszabb távon akadályozza a nők előrejutását. Rá kell mutatnunk a ma is ható nemi korlátokra – vallja a kutató. – Ha ezeket sikerül tudatosítani, akkor a munkából távozó nőkről folyó diskurzusnak is új keretet lehetne adni. Így többen ismernék fel, hogy a nők jelentős része nem önszántából hagyja ott munkahelyét, hanem, mert komoly nyomás nehezedik rá. Ez lehet a rugalmatlan munkaidő-beosztás, a magas gyerekgondozási költségek vagy épp a dolgozó anyákkal kapcsolatban élő negatív előítéletek – fogalmazott Stephens.

(Via: Association for Psychological Science)

Holland pszichológus kutatók jártak utána, hogy igaz-e a legenda, miszerint a magas státuszt elérő nők mogorvák és megközelíthetetlenek, nem törődnek női munkatársaik segítésével. És ha igaz: ki vagy mi okolható ezért?

Belle Derks, a holland Leideni Egyetem kutatója rég óta vizsgálja, hogyan reagálnak emberek a nemi szeterotípiákra, előítéletekre. Arra jutott, hogy a nőket más mérce szerint mérik, mint a férfiakat. Míg egy férfi bizonyos tulajdonságai, mint például a versengő hozzáállás, elismerésre méltónak számítanak, addig egy nő esetében ugyanezek kritikát, elutasítást szülnek. Legújabb kutatásában annak járt utána, hogy megváltoztatható-e ez a helytelen hozzáállás a női vezetők kinevezésével, vagy az alapvetően rosszul működő szervezet "bedarálja", elférfiasítja-e a női főnököt?

Derks és Colette van Laar, Naomi Ellemers, illetve Kim De Groot közös tanulmánya igyekezett utánajárni azon közkedvelt elképzelésnek, hogy a csúcsra érő nők „méhkirálynőként” elzárkóznak, megfeledkeznek-e munkatársaiktól, és különösen a női kollégák előrejutásának segítéséről.

Kísérletükhöz 63, különböző holland rendőrkapitányságon vezető pozícióban dolgozó nővel vettek fel kérőívet. A megkérdezettek felének egy olyan esetet kellett felidéznie, amikor hátrányuk származott abból, hogy nők, hátrányosan diszkriminálták őket, vagy nőket illető becsmérlő megnyilatkozásokat hallottak másoktól. A vizsgálatban résztvevők másik felének ezzel szemben olyan pozitív élményt kellett megírnia, amikor nemi hovatartozásából egyáltalán nem fakadt hátránya, és valamely emberi tulajdonságai miatt pozitívan értékelték.

Ezek után – mindannyian – arról kaptak kérdéseket, hogy milyennek ítélik saját vezetési stílusukat, mennyire érzik magukat különbözőnek a többi, velük egy helyen szolgáló nőtől, illetve mennyire érzik jelentősnek a gender-alapú megkülönböztetés problémáját a rendőrség kötelékékben?

A válaszok kimutathatóan aszerint szóródtak, hogy kellemes vagy kellemetlen élmények felidézésre kérték a rendőrnőket korábban. Azok, akiknek a kellemetlen, hátrányos diszkriminációt kellett felidézniük, a „méhkirálynő” elméletnek megfelelő válaszokat adtak: saját vezetési stílusukat férfiasnak ítélték, magukat a többi nőhöz képest igencsak különbözőnek tartják, és alig-alig vállaltak közösséget a női munkatársakkal. Ezzel szemben azok, akiknek a pozitív élményeire voltak kíváncsiak a kutatók, jóval inkább hajlottak közösséget vállalni a szervezeten belül dolgozó többi nővel, segítve, mentorálva őket – legalábbis válaszaik tükrében.

Mi következik mindebből? Eredményeik alapján tévútnak nevezik a kutatók azt a megközelítést, ami pusztán a női vezetők kinevezésétől várja a nemi esélyegyenlőség előmozdítását, a többi női munkatárs felkarolását. Ha egy „férfias” szervezet élére női vezető kerül, az esetek jelentős részében eltávolodik a női kollégáktól. Ha a szervezet működését és összetételét nem változtatják meg, akkor egy női vezető kinevezése önmagában nem megoldás.

(Via: Science Daily)

A Warwick Egyetem kutatóinak első ízben sikerült tudományos alapossággal bizonyítaniuk a régi sztereotípiát: a férfiak egyértelmű, a nők árnyaltabb kategóriák mentén gondolkodnak.

A „Nemi különbségek a szemantikai kategorizálásban” című tudományos dolgozat az Archives of Sexual Behaviour nevű folyóiratban jelenik meg hamarosan. Szerzői, Vickie Pasterski, Karolina Zwierzynska, és Zachary Estes a University of Warwick pszichológus kutatói.

Kísérletük 113 résztvevőjének 50 tárgyat kellett osztályoznia, amelyek többé-kevésbé beillettek egyes kategóriákba. A kategorizálás szándékosan vitatható volt, mint például: gyümölcs-e a paradicsom, vagy szerszámnak minősíthető-e a festék. A férfi résztvevők hajlamosabbak voltak egyértelműen állást foglalni valamelyik eshetőség mellett, míg a nők kifinomultabb válaszokat adtak, és 23 százalékkal többször adták az egyes feladványra a „részben” választ.

Bár rég óta népszerű a vélekedés, hogy a két nem tagjai máshogy oldják meg a kategóriába sorolást igénylő döntéseket, a kutatók szerint ez az első eset, hogy tudományos kísérlettel sikerült igazolni az eltérés létét. Dr. Zachary Estes, a kutatás egyik vezetője szerint az, hogy a különbségre fény derült, még nem jelenti azt, hogy egyik vagy másik megközelítés, gondolkodásmód jobb lenne a másiknál.

(Via ScienceDaily)

Kevesebb nő tanul fizikai tudományokat, és átlagosan rosszabb eredményekkel, mint férfitársaik. A Science-ben publikált és a ScienceDaily hasábjain bemutatott amerikai kutatás szerint azonban ennek oka inkább pszichológiai tényezőkben és az előítéletekben rejlik, semmint a nemek különböző képességeiben.