A nyílt férfisovinizmus a múlté, de a láthatatlan gátak továbbra is akadályozzák a nők előrejutását a tudományos pályákon, írja a nagy tekintélyű Nature folyóirat online híroldala.

Régóta ismert tény, hogy a tudományos ranglétra fokain feljebb lépkedve, egyre ritkábban találni nőket. Különösen a matematikára alapuló reál-tudományok (fizika, informatika, mérnöki tudományok) esetében igaz ez. Ahogy egy 2008-as amerikai vizsgálat is kimutatta, az Egyesült Államokban a PhD ösztöndíjak kevesebb, mint 30 százalékát kapják nők e tudományterületeken. A főállású professzorok között a nők aránya az egytizedet sem éri el. Gyakran emlegetnek nyílt diszkriminációt a jelenség hátterében.

Azonban a témát régóta kutató Stephen Ceci és Wendy Williams, a Cornell University pszichológusai cáfolják a közkeletű vélekedést. 20 év adatait átvizsgálva alig találtak nemi diszkriminációra utaló jeleket a tudományos folyóiratoknál, az állásokról és ösztöndíjakról döntő tanszéki, egyetemi testületeknél. Február 7-én publikált kutatásuk szerint a tudományos-egyetemi szférákban nincs nyílt diszkrimináció az Egyesült Államokban. A nők lemaradásáért több, nehezebben azonosítható tényező összjátéka okolható.

A legnyilvánvalóbbak a családalapítással, gyermekvállalással járó terhek, amelyek elsősorban az anyáktól vesznek el értékes munkaórákat, amelyeket karrierjük építésére fordíthatnának. A tudományos pályákon mozgó nők inkább az oktatói feladatokat választják a kiszámíthatatlanabb időbeosztással járó kutatói pozíciókkal szemben. Az is egy jelentős tényező lehet, hogy maguk a nők mely tudományterületeket kedvelik – ez pedig egy társadalmi konvencióktól, neveltetéstől is nagyban függő személyes döntés.

A két kutató azért tartja fontosnak, hogy emlékeztessen, a nyílt hátrányos megkülönböztetés tudományosan kimutathatatlan, mert sokszor épp a fontosabb, de nehezebben azonosítható tényezőkről feledkeznek meg azok, akik a közvetlen diszkriminációban látják minden bajok forrását. Meggyőződésük szerint a munkaidő és a kötöttségek okozta nehézségekre, és a használhatóbb karrier-tanácsadásra kellene fókuszálni – a nemi diszkrimináció elleni képzésektől ugyanis már nem várhatunk további előrelépést.