Nemek arca

Hiába a nemzetközi szervezetek – például ENSZ, Európai Unió – felől érkező nyomás, a nemek esélyegyenlőségének előmozdítását szolgáló kezdeményezések finanszírozhatósága továbbra is nagymértékben attól függ, hogy a nemzeti kormányok mennyire hajlandók az ügyet napirendre tűzni egy adott országban.

Közvetlenül a kommunizmus 1989-es bukása utáni időszakban a nemek egyenlőségéért küzdő közép-és kelet-európai civil szervezetek támogatásuk nagy részét az Egyesült Államoktól, nyugat-európai magánalapítványoktól vagy kormányzati ügynökségektől kapták. Ezen országok uniós csatlakozását követően az Unión kívüli adományozók nagyrészt levették kezüket a térségről, mivel úgy ítélték meg, hogy az EU-s alapok megfelelő anyagi fedezetet biztosítanak a régió számára.

A közép-kelet-európai civil szervezetek azonban azzal szembesültek, hogy furcsamód még nehezebbé vált a források megszerzése. Elsősorban azért, mert a brüsszeli eredetű pénzekhez a nemzeti költségvetési forrásból is hozzá kell tenni egy adott hányadot, így a támogatások elosztása a nemzeti szinten meghatározott szempontoknak és céloknak megfelelően történik. Ennek következtében a kelet-közép-európai, gender-területen aktív civil szervezetek számára korlátot jelent saját kormányuk napirendje, amely nem minden esetben tekinthető előremutatónak.

- Paradox módon, az EU-csatlakozás előtt könnyebb volt pénzhez jutni a radikálisabb akciókhoz és kiadványokhoz – fogalmaz Alina Synakiewicz, a lengyel Feminoteka nevű szervezet képviselője. – Manapság, még ha a pénz rendelkezésre áll is, kormányzati közvetítéssel folyósítják, ami voltaképp azt jelenti, hogy a kormány saját akaratának megfelelően továbbítja a forrásokat – ecsetelte a helyzetet.

Optimális esetben a civil szervezetek „kreatív” megoldásokkal el tudják érni, hogy a számukra fontos ügyek helyet kapjanak a kormányzati napirenden, ellenkező esetben viszont egyszerűen megtagadják tőlük a támogatást, elfogadhatatlannak ítélve céljaikat.

Az ide vonatkozó eddigi legkirívóbb eset Lengyelországban, a reproduktív jogokkal kapcsolatban történt. 1993-ban az abortuszt illegálissá nyilvánították az országban, és mind a mai napig korlátozott a fogamzásgátló szerekhez, valamint a szexuális felvilágosításhoz való hozzáférés.  Az orvosok szabadon hivatkozhatnak egy ún. „lelkiismereti paragrafusra”, hogy elutasítsák a születésszabályozáshoz szükséges gyógyszerek felírását. A nemek közti egyenlőségért küzdő aktivisták azt hangoztatják, hogy a reproduktív jogok hasonló korlátozása a Lengyel Katolikus Egyháznak az állam és a társadalom felett gyakorolt erős hatalmára vezethető vissza.

Tavaly az aktivisták megkísérelték elérni egy reproduktív jogokra vonatkozó jogszabály bevezetését, melynek fő pontjai az abortusz legalizálása, a fogamzásgátló szerek megfizethetővé és elérhetőbbé tétele, tényközpontú szexuális oktatás bevezetése, valamint a mesterséges megtermékenyítés állami támogatása lettek volna. Igyekezetük, hogy összegyűjtsék a törvény előterjesztéséhez szükséges 100, 000 aláírást, egyrészt a média érdektelensége, másrészt az aktivistákat támogató alapok és segítők hiánya miatt bukott el.
- Lengyelországban az elmúlt húsz évben sajnos az egész közélet az egyház propagandájának uralma alá került – mondja Elzbieta Korolczuk, a kezdeményezést népszerűsítő aktivista. - Nemcsak a közvélemény, de a mi aktivista köreink egy jelentős része sem hisz abban, hogy a belátható jövőben esély volna a reproduktív jogokkal kapcsolatos törvények megváltoztatására.” Korolczuk mégis azt mondja, hogy a küzdelem folytatódni fog, még e kedvezőtlen közegben is.

A nemzeti forrásokból származó támogatás továbbra is elégtelen például a nők elleni erőszakkal küzdő csoportok számára, ami nem csak a kapacitást korlátozódását eredményezi – ez különösen problémás, ha figyelembe vesszük, hogy a civil szervezetek a legaktívabbak a területen –, hanem azt is, hogy nincs elég menedékhely az erőszak áldozatai számára. A családon belüli erőszak ügyében már történt némi előrelépés. A legtöbb közép-kelet-európai országban születtek ezzel kapcsolatos törvények, habár ezekből gyakran hiányoznak a támadókat hatékonyan visszatartani képes intézkedések.

Épp a közelmúltban, február 28-án sikerült elfogadtatni a román törvényhozásban azt a törvénymódosítást, amelyért a civil szervezetek több mint két évig intenzíven kampányoltak. Ez a családon belüli erőszak elkövetőivel szembeni visszatartó eszközök alkalmazását részletezi. Mint Cristina Horia, a Sensiblu Alapitvány (az egyik legjelentősebb, a területen aktív szervezet) képviselője elmondta, az elmúlt két év során javult a nemzeti és helyi hatóságok hozzáállása, ugyanakkor „rendszerszintű hézagok” továbbra is gátat szabnak a kellően határozott fellépésnek. Ezek között szerepel például Horia szerint a szociális ellátórendszer alulfinanszírozottsága, a bántalmazott nők számára elérhető menedékhelyeinek alacsony száma, vagy a rendőrségi és közszolgálati alkalmazottak hiányos felkészültsége.

Érdemes megnézni, hogyan valósul meg a régióban az egyik legfejlettebb, a nemek közti egyenlőség elősegítésére hivatott eszköz, az ENSZ által erősen pártolt „gender budgeting” (gender-tudatos költségvetés). A „gender budgeting” a nemzeti és helyi költségvetés elemzését és átalakítását jelenti oly módon, hogy az egyes intézkedések – költségvetési sorok – kapcsán megvizsgálják, azok milyen hatással vannak a nemi esélyegyenlőségre.

Elizabeth Villagomez közgazdász, aki különböző ENSZ-ügynökségek képviselőjeként évekig dolgozott a módszer meghonosításáért a régióban, borús képet fest. – A gender budgeting nem terjedt el ezekben az országokban, mert a nemi egyenjogúság eszméje és elvei még mindig gyengék. Az egykori kommunista országokban az egyenlőség, mint általános érték, beleértve a nemek egyenlőségét, egyelőre nem túl népszerű, vagy még mindig félreértett dolog, a szocialista múlt friss emléke miatt.

Számos helyen próbálkoztak már a gender budgetinggel szerte a régióban, a lengyelországi (Gdansk) és albániai (Elbasan) helyhatóságaitól kezdve, nemzeti szinten a Cseh Köztársaságig, ám kivitelezése továbbra is szedett-vetett, és mindeddig elmaradtak a Nyugaton tapasztalt eredmények. Villagomez szerint a gyenge eredmények mögött a gyenge szakmai háttér és a költségvetésekben tükröződő politikai célok mintázata is felfedezhető.

(Via: IPS News)

Október 11-én elutasította Kolumbia törvényhozása azt az alkotmány-módosítást, amely a terhesség-megszakítás minden formáját tiltaná.

A benyújtott 006/2011 számú javaslat deklarálta volna az élethez való feltétlen jogot a fogantatás pillanatától a természetes halálig. Ez gyakorlatilag lehetetlenné tette volna az abortusz minden formáját, beleértve a nemi erőszakból vagy vérfertőzésből eredő fogantatást, a súlyos fejlődési rendellenességeket, vagy anya számára életveszélyes szituációkat, például a méhen kívüli terhességet is. Ezen esetekben a kolumbiai alkotmánybíróság korábbi, 2006-os döntése értelmében elvégezhető az abortusz az országban.

- Komoly ünneplésre ad okot ez a különleges jelentőségű kongresszusi döntés – nyilatkozta Mónica Arango Olaya, a Center for Reproductive Rights, választás-párti (tehát az abortusz joga mellett síkra szálló) latin-amerikai és karibi térségért felelős regionális vezetője. – A határozat megerősíti Kolumbia emberi jogi elkötelezettségét, amelyet nemzetközi szerződésekben vállalt. Az ország ezzel a döntéssel hitet tett a nők méltósághoz, egészséghez, élethez fűződő jogainak védelme és a hátrányos megkülönböztetés tilalma mellett. Továbbra is bátorítjuk az ország döntéshozóit, hogy védjék meg a nők egészségét és jogait az ilyen támadásoktól.

A javasolt alkotmány-módosítás az abortusz mellett az eutanáziát, bizonyos fogamzásgátlási módokat, a művi megtermékenyítést és az esemény utáni tabletták alkalmazását is ellehetetlenítette volna.

(Via: Center for Reproductive Rights)

Hiába szavazott ellene a bírók többsége, a Mexikói Legfelsőbb Bíróság végül nem tudta megsemmisíteni Baja California tartomány alkotmány-kiegészítését, amely a fogantatás pillanatától datálja az emberi élet keletkezését.  A döntés nyomán ezt a kérdést a tartományok saját hatáskörükben szabályozhatják.

Baja California tagállam törvényhozása a közelmúltban helyben érvényes kiegészítést fűzött az ország alkotmányához, amelynek értelmében a magzatot teljes jogi védelem illeti meg. Ezt támadták meg helyi jogvédő csoportok, akik a nők szabad választási lehetőségét kérték számon. A jogesetet az ország szövetségi Legfelsőbb Bírósága tárgyalta. A döntés helybenhagyta a tartományi rendelkezést, és lényegében kimondta, hogy mind a 31 szövetségi állam maga dönthet az abortuszok szabályozásáról.

Az erősen katolikus Mexikó 16 tartományban van jelenleg olyan szabályozás érvényben, amely nagyban megnehezíti a terhesség-megszakításokat, azonban bizonyos esetekben az ország területének nagy részén sor kerülhet a beavatkozásra. Ha a magzat erőszak révén fogant, vagy ha a terhesség az anya életét veszélyezteti, akkor nincs akadálya az abortusznak. Azonban csupán Mexikóvárosban dönthetnek az anyák szabadon arról, hogy elvetessék magzatukat a terhesség első trimesztere során – így sokan kénytelenek hosszú és költséges útra kelni, hogy a fővárosban kapjanak szakszerű ellátást. Akiknek erre nem futja, vagy a távolabb fekvő tartományokban élnek, sokszor „feketén”, ellenőrizetlen körülmények között végeztetik el az abortuszt, nem kis kockázatnak kitéve ezzel magukat.

A bírósági döntés pikantériája, hogy a 11 bíróból álló tanács 7 tagja a tartományi alkotmány-kiegészítés ellen szavazott, azonban 8 voksra lett volna szükség ahhoz, hogy a szövetségi igazságszolgáltatás megsemmisíthessen egy ilyen helyi rendelkezést. A mexikóvárosi kormányzat Emberi Jogi Bizottságának állásfoglalása csalódottságról árulkodik a döntés nyomán. Aggodalmukat fejezték ki, amiért a határozat „hozzájárul az illegális abortuszok terjedéséhez, súlyosbítva az ezzel járó egészségügyi problémákat.”

(Via: Al-Jazeera)

Ki védi meg az állandó zaklatástól és fenyegetésektől az abortuszt biztosító intézményeket, azok dolgozóit? – tette fel a kérdést a Gender Across Borders feminista blog.

Kevesen szeretnének olyan munkahelyen dolgozni nap, mint nap, ahol saját és családjuk biztonsága naponta veszélybe kerül, olyan munkát végezni, amiért a helyi közösség jelentős része kiközösít és megvetéssel sújt. Márpedig számos országban, köztük az Egyesült Államokban, az abortuszt végző intézmények munkatársainak e megpróbáltatásokkal kell szembenézniük munkájuk miatt – indul Jennifer Colletti írása a blogon.

Az abortusz erősen polarizálja az amerikai közvéleményt, és az azt elítélők megvetése nem csupán a terhesség-megszakítást választó nőket és az operációt végző orvosokat éri el, de az ilyen intézmények adminisztrátorait, sőt, a helyi és országos, döntés-párti (pro-choice) döntéshozókat is. Ezek az abortusz-klinikák nem tudnak izoláltan működni, alkalmazottaik sem tudják elkerülni néhanapján a konfliktusokat, emlékeztet az írás.

- Kapcsolatban állnak az egészségügyi ellátórendszerrel, az igazságszolgáltatással, az oktatással. Az ott dolgozóknak vannak főnökeik, családjaik.  – fejtegeti Anu Kumar, az IPAS abortusz-párti civil szervezet alelnöke.

Természetesen, a stigmatizáció, aminek ki vannak téve, régiónként, helyi közösségenként eltérő mértékű. Uruguayban például gyilkosságnak bélyegzik az abortuszt az uralkodó katolikus szemlélet alapján. Ugyanakkor, Zambiában tiszteletben tartják a terhesség-megszakítást végző orvosok döntését, de erősen elítélik a hozzájuk forduló lányokat és asszonyokat. Az Egyesült Államokon belül is jelentős különbségek figyelhetőek meg. A haladóbb gondolkodású, urbanizált környéken működő intézmények dolgozóinak kevesebb oka van tartani a helyi közösség elítélésétől, mint a konzervatívabb felfogású, rurális vidékeken működő abortusz-klinikák dolgozóinak.

Sokan talán azt gondolhatják, hogy Amerikában azok az orvosok végeznek terhesség-megszakítást, akik erkölcsileg elfogadhatónak találják azt, míg, akik elutasítják az abortuszt, értelemszerűen távol maradnak az ilyen műtétektől. Azonban nem ez a helyzet – állítja az írás. Lori Freedman számtalan egészségügyi dolgozóval készített interjút dolgozott fel „Szeretné, de nem teheti: orvosok kötöttségei a terhesség-megszakítások kapcsán” című könyvében (Willing and Unable: Doctors’ Constraints in Abortion Care). Arra a következtetésre jutott, hogy sok orvos szívesen vállalná a beavatkozásokat, de tartva a társadalmi megbélyegzéstől, inkább távol tartja magát az abortuszoktól.

A legmeglepőbb talán az a jelenség, hogy sokszor maguk az abortuszt végeztető asszonyok ítélik el a beavatkozásra vállalkozó orvosokat és intézményeket. Nem egy orvos számolt be meglepő, nemegyszer felkavaró kérdésekről: „hogy lehet ezt rendszeresen csinálni?” „Nem megterhelő ez a sok abortálás?”. Bár e páciensek maguk jelentkeztek a terhesség-megszakításra, magukévá tették a társadalom egy részének előítéleteit, és orvosaikon vezetik azt le, mintegy áthárítva az érzett felelősséget.

A nyomás – pszichés teher és konkrét fenyegetések – ellenszerét az írás a terhesség-megszakítás rendszerének kiterjesztésében, több lábra állításában látja. Ha többféle intézményben, és minél több helyszínen juthatnak hozzá a nők az abortuszhoz, az jelentősen csökkenti az ezzel járó megütközést. Az IPAS alelnöke szerint nemzetközi tapasztalataik is ennek fontosságát húzzák alá.

Amerikában is több szervezet dolgozik azon, hogy alacsonyabb szinten lehessen elvégezni a terhesség-megszakításokat. A Kaliforniai Egyetem egy reproduktív jogokra specializálódott kutatócsoportja által életre hívott Alapfokú Segítség Kezdeményezés (Primary Care Initiative) célja, hogy lefektessék egy új rendszer alapjait. Ebben a modellben bábák, ápolók, és gyakornokok speciális felkészítés után végezhetnének abortuszokat. Jelenleg is zajlik egy modellkísérlet, amelynek tapasztalatai alapján a kutatók végül megfogalmazzák majd javaslataikat a jelenlegi szigorú szabályozás liberalizálására.

(Via: Gender Across Borders)

Komoly abortusz-szigorítás léphet életbe hamarosan Oroszországban.  Az ortodox egyház által régóta szorgalmazott módosítástól a népesség csökkenésének megállítását várják támogatói. Bírálói szerint a törvény erre nem alkalmas.

Dimitrij Medvegyev elnök aláírása nyomán a Duma szavazhat koraősszel arról a törvényről, amely kötelezővé teszi abortuszt végző intézmények számára, hogy hirdetéseikben figyelmeztessenek a beavatkozás kockázataira is – hasonlóan a dohánytermékek reklámjához. Ez azonban csupán az első lépés: ősszel kerülhet a törvényhozás elé az a szigorú javaslat, amely jelentősen megnehezíti az abortuszt választók dolgát – megszüntetve a beavatkozások ingyenességét az állami intézményekben, és vénykötelesé téve az esemény utáni tablettát.

Az abortuszra jelentkezés eljárása is változna, az eljárás bevallottan arra ösztönözné a nőket, hogy gondolják meg magukat a beiktatott egyhetes várakozási időszakban. A hét nap alatt kötelező lenne „pszichológiai tanácsadásra” járni, ahol a nőknek többek között ultrahangos felvételt mutatnának magzatukról, és meghallgattatnák velük szívverését.

Ezen túl, a férjezett nőknek férjük, a kiskorúaknak pedig gondviselőjük hozzájárulására lenne szüksége a beavatkozáshoz. Megszüntetnék a 12. hét utáni beavatkozás lehetőségét, amire jelenleg például olyan esetek teremtenek lehetőséget, mint a férj vagy élettárs időközben bekövetkezett halála. Az orvosoknak lelkiismereti okokból joga lesz megtagadni a terhesség-megszakítást.

Oroszország népessége jelenleg 141 millió, azonban az alacsony gyerekszám (1,4 a szinten tartáshoz szükséges 2,1 helyett) miatt folyamatosan csökken. Az abortusz-szigorítás pártolói szerint ha akár 30 százalékkal sikerülne csökkenteni a terhesség-megszakítások számát, már növekedési pályára állhatna a populáció.

Azonban Natalia Bitten, a Feminizmusért nevű civil csoportosulás szervezője szerint ez hiú ábránd. Mint rámutatott, mióta Lengyelországban szigorították a szabályozást, nem kimutatható a népszaporulat emelkedése – a lengyel népesség tartósan csökkenő pályán mozog. Véleménye szerint azonban egy pozitívuma mégis van a törvényjavaslatnak: egységbe kovácsolja az orosz nőjogi szervezeteket, amelyek számos tiltakozó akcióval igyekeznek felhívni a figyelmet a javaslat hibáira.

(Via: Szabad Európa Rádió online, RH Reality Check)