Az emberi jogok családjában viszonylag fiatalnak számítanak az úgynevezett reprodukciós jogok, a családalapításhoz, családtervezéshez és szexualitáshoz fűződő jogok. Ennek megfelelően elfogadásuk, határaik kapcsán is elkeseredett viták zajlanak világszerte. De amiben mindenki egyetért, még azt is nehéz érvényre juttatni.

A UN Women ENSZ-szervezet a közelmúltban publikálta kétéves időszakot felölelő helyzetjelentését, amely a nők jogi lehetőségeit, a hatékony és méltányos igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésüket állítja középpontba. Most a szexualitással és családtervezéssel kapcsolatos jogok helyzetét tekintjük át, a jelentés alapján.

Az 1994-es kairói Népesedési és fejlesztési konferencián sikerült az ENSZ-tagállamoknak először dűlőre jutniuk abban, hogy pontosan mit is értenek reprodukciós, tehát – szó szerint véve – a szaporodással összefüggő emberi jogokon. „A reproduktív egészség a reprodukciós szervrendszerrel összefüggő teljes körű biológiai, mentális és szociális jól-lét” (well-being) – írták. A Pekingi Platformot létrehozó 1995-ös nyilatkozat már továbbment, amikor kimondta: „a nők emberi jogainak részét képezi, hogy szabadon és felelősen, minden kényszertől, diszkrimináció vagy erőszaktól mentesen dönthetnek a saját nemiségükkel összefüggő valamennyi kérdésről, beleértve a szexuális és reprodukciós egészségüket is.” A női jogok érvényesítést célzó, úgynevezett CEDAW (A nőkkel szembeni diszkrimináció valamennyi formájának felszámolásáról szóló) nemzetközi egyezmény pedig úgy fogalmaz: „a részes államok kötelessége biztosítania a nők hozzáférését az egészségügyi szolgáltatásokhoz, beleértve a családtervezéssel összefüggő szolgáltatásokat is.”

A világ államai jogrendjükbe is egyre inkább beépítik a reproduktív jogokat. Például, a 2010-ben elfogadott új kenyai alkotmány is egyértelműen fogalmaz, az egészséghez fűződő jogok között nevesíti az utódnemzéssel és szüléssel összefüggő valamennyi orvosi ellátáshoz fűződő jogot. Azonban sok helyütt ezek a szolgáltatások elérhetetlenek a nők számára. Az abortusz betiltása, kriminalizálása komolyan korlátozza a női jogok érvényesülését, és a kényszerűen illegális terhesség-megszakítások súlyos egészségkárosodással, vagy egyenesen halállal fenyegetik őket.

A világon hat országban tilos az abortusz minden esetben – beleértve az anya életét veszélyeztető kockázatokat is – 61 országban pedig csupán különleges esetekben megengedett. Emiatt évente közel húszmillió beavatkozást végeznek el „feketén”, azaz ellenőrizetlen körülmények között. Az eredmény: évente 68.000 nő veszti életét a komplikációk miatt. A világon minden hetedik életét veszítő kismama esetében megtalálni az illegálisan végzett abortuszt a háttérben.

A statisztika világosan mutatja az összefüggést az abortusz hozzáférhetősége és a várandós, illetve szülő nőket fenyegető kockázatok között. Európa 37 országából csupán kettőben állnak jelentősebb akadályok az abortusz elvégzése előtt – az öreg kontinensen a legalacsonyabb a halandóság, és azon belül az azt okozó abortuszok aránya is. Ennek ellentéte a helyzet Afrikában, amelynek 52 államából 21-ben tiltják vagy korlátozzák a hozzáférést: itt a kismamák halálozásainak 14 százalékáért felel illegálisan végzett terhesség-megszakítás.

Az abortusz kriminalizálása ellen nem csak a CEDAW-egyezmény betartását felügyelő bizottság, de az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága, a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Bizottsága is. Az elmúlt években pedig számos precedensértékű nemzetközi jogi eset mutatja, hogy egyre nagyobb a nyomás a biztonságos és szabad abortuszt megtagadó vagy megnehezítő államokon.

Természetesen nem a terhesség-megszakítás az egyetlen megoldandó kérdés a reprodukciós jogok területén. Számos országban az AIDS terjesztése „ellen” alkotott jogszabályok hozzák hátrányba a nőket. Ezek elvileg azokat rendelik büntetni, akik saját betegségük tudatában, szándékosan veszélyeztetnek másokat. Azonban sok államban az anyáról gyermekre terjedő fertőzést is büntetik, ami elfogadhatatlan a UN Women álláspontja szerint – különösen azon országokban, ahol a fertőzés megelőzéséhez szükséges kellékek és szolgáltatások nem elérhetőek az anyák számára.

A világ 63 országában van érvényben speciálisan a HIV vírus terjesztésével összefüggő büntetőjogi rendelkezés. Aggasztó folyamat, hogy 2005 óta legalább tizenöt, Szaharától délre fekvő afrikai országban vezettek be hasonló – diszkriminatív – rendelkezést. Az ilyen megoldások másik nagy hátránya, hogy a fertőzöttséggel járó stigmatizálás rendszerint jobban érinti a nőket, mint a férfiakat. Az eredmény: sokan el sem merik végeztetni a szűrővizsgálatokat, hiszen ha valaki nem tud betegségéről, akkor nem is büntethető e törvények alapján.