Nemek arca

Ki védi meg az állandó zaklatástól és fenyegetésektől az abortuszt biztosító intézményeket, azok dolgozóit? – tette fel a kérdést a Gender Across Borders feminista blog.

Kevesen szeretnének olyan munkahelyen dolgozni nap, mint nap, ahol saját és családjuk biztonsága naponta veszélybe kerül, olyan munkát végezni, amiért a helyi közösség jelentős része kiközösít és megvetéssel sújt. Márpedig számos országban, köztük az Egyesült Államokban, az abortuszt végző intézmények munkatársainak e megpróbáltatásokkal kell szembenézniük munkájuk miatt – indul Jennifer Colletti írása a blogon.

Az abortusz erősen polarizálja az amerikai közvéleményt, és az azt elítélők megvetése nem csupán a terhesség-megszakítást választó nőket és az operációt végző orvosokat éri el, de az ilyen intézmények adminisztrátorait, sőt, a helyi és országos, döntés-párti (pro-choice) döntéshozókat is. Ezek az abortusz-klinikák nem tudnak izoláltan működni, alkalmazottaik sem tudják elkerülni néhanapján a konfliktusokat, emlékeztet az írás.

- Kapcsolatban állnak az egészségügyi ellátórendszerrel, az igazságszolgáltatással, az oktatással. Az ott dolgozóknak vannak főnökeik, családjaik.  – fejtegeti Anu Kumar, az IPAS abortusz-párti civil szervezet alelnöke.

Természetesen, a stigmatizáció, aminek ki vannak téve, régiónként, helyi közösségenként eltérő mértékű. Uruguayban például gyilkosságnak bélyegzik az abortuszt az uralkodó katolikus szemlélet alapján. Ugyanakkor, Zambiában tiszteletben tartják a terhesség-megszakítást végző orvosok döntését, de erősen elítélik a hozzájuk forduló lányokat és asszonyokat. Az Egyesült Államokon belül is jelentős különbségek figyelhetőek meg. A haladóbb gondolkodású, urbanizált környéken működő intézmények dolgozóinak kevesebb oka van tartani a helyi közösség elítélésétől, mint a konzervatívabb felfogású, rurális vidékeken működő abortusz-klinikák dolgozóinak.

Sokan talán azt gondolhatják, hogy Amerikában azok az orvosok végeznek terhesség-megszakítást, akik erkölcsileg elfogadhatónak találják azt, míg, akik elutasítják az abortuszt, értelemszerűen távol maradnak az ilyen műtétektől. Azonban nem ez a helyzet – állítja az írás. Lori Freedman számtalan egészségügyi dolgozóval készített interjút dolgozott fel „Szeretné, de nem teheti: orvosok kötöttségei a terhesség-megszakítások kapcsán” című könyvében (Willing and Unable: Doctors’ Constraints in Abortion Care). Arra a következtetésre jutott, hogy sok orvos szívesen vállalná a beavatkozásokat, de tartva a társadalmi megbélyegzéstől, inkább távol tartja magát az abortuszoktól.

A legmeglepőbb talán az a jelenség, hogy sokszor maguk az abortuszt végeztető asszonyok ítélik el a beavatkozásra vállalkozó orvosokat és intézményeket. Nem egy orvos számolt be meglepő, nemegyszer felkavaró kérdésekről: „hogy lehet ezt rendszeresen csinálni?” „Nem megterhelő ez a sok abortálás?”. Bár e páciensek maguk jelentkeztek a terhesség-megszakításra, magukévá tették a társadalom egy részének előítéleteit, és orvosaikon vezetik azt le, mintegy áthárítva az érzett felelősséget.

A nyomás – pszichés teher és konkrét fenyegetések – ellenszerét az írás a terhesség-megszakítás rendszerének kiterjesztésében, több lábra állításában látja. Ha többféle intézményben, és minél több helyszínen juthatnak hozzá a nők az abortuszhoz, az jelentősen csökkenti az ezzel járó megütközést. Az IPAS alelnöke szerint nemzetközi tapasztalataik is ennek fontosságát húzzák alá.

Amerikában is több szervezet dolgozik azon, hogy alacsonyabb szinten lehessen elvégezni a terhesség-megszakításokat. A Kaliforniai Egyetem egy reproduktív jogokra specializálódott kutatócsoportja által életre hívott Alapfokú Segítség Kezdeményezés (Primary Care Initiative) célja, hogy lefektessék egy új rendszer alapjait. Ebben a modellben bábák, ápolók, és gyakornokok speciális felkészítés után végezhetnének abortuszokat. Jelenleg is zajlik egy modellkísérlet, amelynek tapasztalatai alapján a kutatók végül megfogalmazzák majd javaslataikat a jelenlegi szigorú szabályozás liberalizálására.

(Via: Gender Across Borders)

Tizenhét amerikai szenátor törvényjavaslattal igyekszik megakadályozni, hogy az abortusz-ellenes képviselők visszaállítsák az abortuszokat külföldön is megnehezítő, kategorikus szabályozást, amelyet két éve helyezett hatályon kívül Obama elnök.

A tervezett általános tilalom lehetetlenné tette az Államokon kívül működő civil szervezetek számára – ha bármilyen formában amerikai támogatást kapnak –, hogy abortuszhoz kapcsolódó szolgáltatásokat biztosítsanak, vagy azokról kommunikációt folytassanak. Akkor is érvényes volna e tilalom, ha erre a célra elkülönített, nem az Egyesült Államokból származó pénzt használnának fel. Ha megsértik e szabályozást, elveszítik az amerikai támogatásukat.

Ez a rendszer volt érvényben 1985 és 1993, illetve 2001 és 2009 között. Ronald Reagan vezette be, és az első Clinton-adminisztráció helyezte hatályon kívül, majd ifjabb Bush elnök alatt ismét érvénybe lépett, és legutóbb Barack Obama vonta vissza a rendelkezést. Barbara Boxer demokrata párti szenátor és tizenhat társa a törvényhozásban élesen ellenzi a tervet, amelyet saját, „Globális demokratizáló törvényükkel” (Global Democracy Promotion Act) igyekeznek megelőzni és ellehetetleníteni.

- A globális tilalom erősen ideologikus megközelítést tükröző szabályozás, amely korlátozza azon civil szervezetek szólásszabadságát, amelyek reformokat követelnek az abortusz terén. Végső soron pedig elérhetetlenné teszi a nők számára a biztonságos és törvényes terhesség-megszakítást – fogalmazott Nancy Northup, az amerikai Reprodukciós Jogok Központjának (Center for Reproductive Rights – CRR) igazgatója. – Antidemokratikus, és az Egyesült Államokban alkotmányellenes is volna. Arra buzdítjuk a Kongresszust, hogy fogadja el az ezt megakadályozó törvényt – foglalta össze a szervezet álláspontját vezetője.

Amíg a most visszaállítani tervezett szabályozás érvényben volt, csaknem hatvan országban okozott felbecsülhetetlen károkat – írja honlapján a CRR. - Ez a politika a veszélyes, drága és illegális abortusz felé tereli nők millióit világszerte - állítják.

(Via: ReproductiveRights.org)

Az emberi jogok családjában viszonylag fiatalnak számítanak az úgynevezett reprodukciós jogok, a családalapításhoz, családtervezéshez és szexualitáshoz fűződő jogok. Ennek megfelelően elfogadásuk, határaik kapcsán is elkeseredett viták zajlanak világszerte. De amiben mindenki egyetért, még azt is nehéz érvényre juttatni.

A UN Women ENSZ-szervezet a közelmúltban publikálta kétéves időszakot felölelő helyzetjelentését, amely a nők jogi lehetőségeit, a hatékony és méltányos igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésüket állítja középpontba. Most a szexualitással és családtervezéssel kapcsolatos jogok helyzetét tekintjük át, a jelentés alapján.

Az 1994-es kairói Népesedési és fejlesztési konferencián sikerült az ENSZ-tagállamoknak először dűlőre jutniuk abban, hogy pontosan mit is értenek reprodukciós, tehát – szó szerint véve – a szaporodással összefüggő emberi jogokon. „A reproduktív egészség a reprodukciós szervrendszerrel összefüggő teljes körű biológiai, mentális és szociális jól-lét” (well-being) – írták. A Pekingi Platformot létrehozó 1995-ös nyilatkozat már továbbment, amikor kimondta: „a nők emberi jogainak részét képezi, hogy szabadon és felelősen, minden kényszertől, diszkrimináció vagy erőszaktól mentesen dönthetnek a saját nemiségükkel összefüggő valamennyi kérdésről, beleértve a szexuális és reprodukciós egészségüket is.” A női jogok érvényesítést célzó, úgynevezett CEDAW (A nőkkel szembeni diszkrimináció valamennyi formájának felszámolásáról szóló) nemzetközi egyezmény pedig úgy fogalmaz: „a részes államok kötelessége biztosítania a nők hozzáférését az egészségügyi szolgáltatásokhoz, beleértve a családtervezéssel összefüggő szolgáltatásokat is.”

A világ államai jogrendjükbe is egyre inkább beépítik a reproduktív jogokat. Például, a 2010-ben elfogadott új kenyai alkotmány is egyértelműen fogalmaz, az egészséghez fűződő jogok között nevesíti az utódnemzéssel és szüléssel összefüggő valamennyi orvosi ellátáshoz fűződő jogot. Azonban sok helyütt ezek a szolgáltatások elérhetetlenek a nők számára. Az abortusz betiltása, kriminalizálása komolyan korlátozza a női jogok érvényesülését, és a kényszerűen illegális terhesség-megszakítások súlyos egészségkárosodással, vagy egyenesen halállal fenyegetik őket.

A világon hat országban tilos az abortusz minden esetben – beleértve az anya életét veszélyeztető kockázatokat is – 61 országban pedig csupán különleges esetekben megengedett. Emiatt évente közel húszmillió beavatkozást végeznek el „feketén”, azaz ellenőrizetlen körülmények között. Az eredmény: évente 68.000 nő veszti életét a komplikációk miatt. A világon minden hetedik életét veszítő kismama esetében megtalálni az illegálisan végzett abortuszt a háttérben.

A statisztika világosan mutatja az összefüggést az abortusz hozzáférhetősége és a várandós, illetve szülő nőket fenyegető kockázatok között. Európa 37 országából csupán kettőben állnak jelentősebb akadályok az abortusz elvégzése előtt – az öreg kontinensen a legalacsonyabb a halandóság, és azon belül az azt okozó abortuszok aránya is. Ennek ellentéte a helyzet Afrikában, amelynek 52 államából 21-ben tiltják vagy korlátozzák a hozzáférést: itt a kismamák halálozásainak 14 százalékáért felel illegálisan végzett terhesség-megszakítás.

Az abortusz kriminalizálása ellen nem csak a CEDAW-egyezmény betartását felügyelő bizottság, de az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága, a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Bizottsága is. Az elmúlt években pedig számos precedensértékű nemzetközi jogi eset mutatja, hogy egyre nagyobb a nyomás a biztonságos és szabad abortuszt megtagadó vagy megnehezítő államokon.

Természetesen nem a terhesség-megszakítás az egyetlen megoldandó kérdés a reprodukciós jogok területén. Számos országban az AIDS terjesztése „ellen” alkotott jogszabályok hozzák hátrányba a nőket. Ezek elvileg azokat rendelik büntetni, akik saját betegségük tudatában, szándékosan veszélyeztetnek másokat. Azonban sok államban az anyáról gyermekre terjedő fertőzést is büntetik, ami elfogadhatatlan a UN Women álláspontja szerint – különösen azon országokban, ahol a fertőzés megelőzéséhez szükséges kellékek és szolgáltatások nem elérhetőek az anyák számára.

A világ 63 országában van érvényben speciálisan a HIV vírus terjesztésével összefüggő büntetőjogi rendelkezés. Aggasztó folyamat, hogy 2005 óta legalább tizenöt, Szaharától délre fekvő afrikai országban vezettek be hasonló – diszkriminatív – rendelkezést. Az ilyen megoldások másik nagy hátránya, hogy a fertőzöttséggel járó stigmatizálás rendszerint jobban érinti a nőket, mint a férfiakat. Az eredmény: sokan el sem merik végeztetni a szűrővizsgálatokat, hiszen ha valaki nem tud betegségéről, akkor nem is büntethető e törvények alapján.

Mint arról már mi is írtunk, komoly aggodalomra ad okot, hogy Indiában sokkal több lánymagzaton hajtanak végre abortuszt, mint fiún, így a nemek aránya már most is felborulóban van. A Kínában már megtapasztalt káros hatások elkerülése végett a hatóságok a nem ultrahangos megállapításának szabályait szigorítják.

Új Delhiben szigorú bírság fenyegeti azokat a kórházakat és rendelőket, ahol elárulják a szülőknek várt gyermekük nemét. Bár eddig is tiltott volt az ultrahangos vagy magzatvíz-vizsgálattal megállapított nem elárulása, az eddigi bírságok csekély elrettentő erővel bírtak egy olyan országban, ahol a szülök többsége fiúgyermekért fohászkodik. A jelenség hátterében olyan szokásokat találni, mint a lány mellé adandó hozomány intézménye, amely komolyan eladósíthatja a menyasszony családját.

A lépés oka a legutóbbi népszámláláskor napvilágra került ijesztő adatokban keresendő. Ahogy a torontói Centre for Global Health Research jelentése írja, az elmúlt harminc év folyamán mintegy 12 millió lánymagzatot vetettek el – elsősorban nagyvárosi, művelt és jómódú családokban, ahol az előzetes ultrahangos vizsgálatok költségeit ki tudták fizetni.

Sheila Dikshit, az Új Delhi regionális kormányzat első embere most azt ígéri, mindent megtesznek a lánymagzatok védelmében. Látványosabb szemléletformáló kampányokkal és szigorúbb büntetésekkel igyekeznek gátat vetni a nemek arányában már ma is megfigyelhető változásnak.

Egész Indiában a főváros Új Delhi produkálta a negyedik legkiegyensúlyozatlanabb adatokat a népszámláláson. Ezer férfira már csak 886 nő jut a városban és környékén, az élve születéseket tekintve pedig ennél is rosszabb az arány.

(Via: TrustLaw)

A kansasi Wichita lett a frontvonal az Egyesült Államokban az abortusz mentén folyó küzdelemben. Az előző nőgyógyászt megölték, az utódot halálosan megfenyegették. Nőjogi „pro-choice” aktivisták ennek ellenére új abortuszklinika felállítását tervezik a településen.

Dr. Milla Means, az abortusz-központ felállítását tervező orvos névtelen levelet kapott a napokban, amelyben arra figyelmeztették, hogy minden reggel nézzen be a kocsija alá, „mert nem tudhatja, ma lesz-e a nap, amikor valaki robbanóanyagot szerel az alvázra”. A fenyegetést nehéz volna nem komolyan venni, hiszen a városka előző nőgyógyásza, Dr. George R. Tiller, sok sikertelen kísérlet után, két éve merénylet áldozata lett.

Azonban az előd praxisát folytató Means doktornő nem ijed meg a saját árnyékától. Az első fenyegetések után vásárolt rikító sárga Mini márkájú autójával jelzi mindenkinek: nem fél. – Ez az én keresetlen válaszomnak is tekinthető. Ha keresnek, hát itt vagyok! – mondja.

A gyilkosság után – a fogadkozások ellenére – két évig betöltetlen maradt a pozíció a városban, senki sem szívesen kockáztatta életét. Az abortuszt ellenzők, még ha el is ítélték a gyilkosságot, elégedetten állapították meg, hogy azt követően leálltak a terhesség-megszakítások.

Az utód, Means doktornő korántsem az a harcos, ideologikus abortusz-párti személyiség, mint amilyen Tiller volt. Döntésében, hogy felveszi a fonalat a településen, orvosi praxisának anyagi gondjai is nagy szerepet játszottak. Jelenleg is zajlik a kalapozás az új abortusz-klinika elindításához szükséges pénz összegyűjtésére. Az abortusz-párti jogvédő csoport vezetője, Julia Burkhart, aki már Dr. Tiller mellett is dolgozott, elmondta, a kezdeményezésük célja, hogy a nők ismét hozzáférhessenek az abortuszhoz, és hogy megmutassák, ellenszélben is kitartanak.

Azonban az ellenoldal is készül az újabb összecsapásra. Troy Newman, a helyi székhelyű Operation Rescue (mentőhadművelet) civil szervezet vezetője elmondta, az abortusz ellenzői elszántak, hogy mindenáron megakadályozzák egy újabb klinika létrejöttét. Akik erre készülnek, azoknak „nagyobb ellenállásra érdemes számítaniuk, mint amit bárki el tudna képzelni”. – Garantáljuk, hogy városunk abortusz-mentes marad – fogadkozott Newman.

A játékszabályok változása időközben megnehezítette az abortusz-pártiak dolgát. Kansas állam közelmúltban elfogadott szabályozását követően a megmaradt három abortusz-klinikából kettőnek elvették a működési engedélyét. Csak összehasonlításképp: húsz éve még tizenöt ilyen intézmény működött az államban. Peter B. Brownlie, a Planned Parenthood (Tervezett Szülés) civil szervezet Kansas és Közép-Missouri regionális elnöke szerint Means doktornő dolga halmozottan nehezebbé vált mára. A PP maga is próbálkozott egy ilyen létesítmény alapításával, azonban letettek róla, mert nem találtak orvost, aki vállalkozott volna a feladatra.

De Means áll a kihívás elé, és mivel kis kora óta wichitai lakos, pontosan láthatta, elődjének mennyi zaklatást és támadást kellett elviselnie. Gyerekkorából emlékezhet arra a nyárra is, amikor több ezer helyi lakos blokád alá helyezte a klinikát. Ma már elismeri, hogy naív volt, amikor abban bízott, kevesebb figyelmet fog kapni tevékenysége, hiszen csak részmunkaidőben fog abortuszokat végezni, és csak a terhesség legkorábbi szakaszában vállalja a beavatkozásokat.

Hamar híre ment a városban, hogy szakmai továbbképzésen vesz részt Kansas Cityben, hogy abortuszokat végezhessen. Az ellenzők már ekkor zaklatni kezdték. A helyi templom tiszteletesének vezetésével röplapokat nyomtattak, amelyeken neve és címe is szerepelt. A kiadvány szerint Means „ártatlanok vérének kiontásával akar pénzt keresni”. A tiltakozó levelek között szereplő halálos fenyegetésre sem kellett sokat várni, Tiller gyilkosának egy barátjától kapta a küldeményt.

Az interneten is megjelentek a tiltakozók. Itt személyes anyagi motivációiba kötöttek bele. Azt is fejéhez vágták, hogy férjével, egy bipoláris személyiségzavarral küzdő meleg férfival csak azért házasodott össze, hogy annak legyen egészségbiztosítása. Mivel a férfi korábban Means páciense volt, orvos-etikai vizsgálat is indult a doktornő ellen.

Első rendelőjének tulajdonosa megtiltotta neki, hogy terhesség-megszakításokat végezzen a bérelt ingatlanban. Ezután nem talált olyan személyt a városban, aki kiadott volna neki rendelőnek alkalmas helyet. Egy új, a szakrendeléshez megfelelő ingatlan megnyitása legalább egymillió dollár, ezért hozott létre civil szervezetet, hogy az új klinika felépülhessen. Means optimista, és állítja, a végsőkig kitart, a zaklatások pedig nem viselik meg. De még ő is elismeri, legalább egy-másfél év kell, mire a városban újra elérhető lesz a terhesség-megszakítás. Addig pedig marad a legközelebbi lehetőség, háromórányi autóútra a csaknem négyszázezer lakosú Wichitától.

(Via: The New York Times, The Kansas City Star)