Nemek arca

A Baszkföldi Egyetem kutatói szerint a családokon belül elsősorban az anyák adják tovább a nemi előítéleteket a következő generációnak.

A Psicothema folyóiratban megjelenő tanulmány szerint a családokban leginkább az anyák közvetítik a nemekkel kapcsolatos elvárásokat és előítéleteiket mindkét nemű gyermekeik felé. Maite Garaigordobil, a kutatás egyik vezetője szerint eredményeik bizonyítják az attitűdök, nézetrendszerek „örökölhetőségét”. Ezen túl a különféle, gyerekkorban látott minták jelentőségét is képesek voltak rangsorolni – külön értékelték az anya-lánya anya-fia, apa-lánya és apa-fia mintaadási mechanizmusokat a családokban.

A vizsgálatba 1455 kamaszkorú (11-17 év közötti) fiatalt vontak be, illetve szüleiket, 764 anyát és 648 apát. Azt találták, hogy míg az apa mintaadó és viselkedés-befolyásoló szerepe főleg fiúgyermekére korlátozódik, addig az anyák mindkét nemű gyermekeinek továbbadják nemi előítéleteiket, sztereotípiáikat.

A kutatási eredmények szerint a nemi előítéletesség inkább a fiúkra és férfiakra jellemző. Mind a kamaszok, mind a szülők között ők teljesítettek rosszabbul a teszteken. A család társadalmi-gazdasági státusza és a kulturális környezet sem megkerülhető tényezők: a vizsgálat szerint minél iskolázottabb és vagyonosabb egy család, annál gyengébbek a nemi előítéletek tagjai körében.

- Paradoxonnak tűnhet, hogy leginkább a nők adják tovább a szexista viselkedés-mintázatokat, miközben ők ennek az attitűdnek az elsőszámú áldozatai is – fogalmazott Garaigordobil. Azt ugyanakkor elismerte, hogy a vizsgálat csupán valószínű összefüggéseket, korrelációkat tárt fel, és nincs elég bizonyítékuk ok-okozat jellegű magyarázatok felállításához.

A kutatók azonban megfogalmaztak lehetséges magyarázatokat. Ezekben olyan tényezők jutnak fontos szerephez, mint a különböző időtartam, amit a gyerekek egyik vagy másik szülővel töltenek, a házimunka jellege, amit végezniük kell, vagy épp a karácsonyi, születésnapi ajándékok által közvetített üzenetek.

A kutatás belátásai fontosak lehetnek az előítéletesség elleni harcban. Ha a szexizmus örökletes, akkor a szülők oktatását, szemléletformálását nem szabad elfelejteni – természetesen a gyerekeket és serdülőket célzó oktató-nevelő kezdeményezések mellett, figyelmeztetnek a kutatók. Garaigordobil hangsúlyozta, hogy bár a család hatása egyértelmű, azért más forrásokból is érhetik kedvezőtlen hatások a gyerekeket. A média és a kortárscsoportok is megkerülhetetlen értékközvetítők, amelyekre szükség van az előítéletek elleni küzdelemben.

(Via: ScienceDaily)

A mai kanadai fiatalok jelentős része a nagyszüleikéhez hasonló nézeteket vall arról, hogy mi a férfiak és nők dolga egy családban – derült ki egy friss felmérésből.

A Plan International fejlesztési ügynökség által készített és publikált, több országot felölelő, „Mert én lány vagyok…” (Becouse I am a Girl) című, évről évre megjelentetett kutatás legfrissebb adatai szerint a 12-17 éves korú kanadai fiúk 31 százaléka szerint a nők legfontosabb dolga, hogy etessék családjukat. Ugyanezt a brit kamaszkorú fiúknak csupán 15 százaléka gondolja, miközben indiai kortársaik 73, és a ruandaiak 68 százaléka gondolkozik hasonlóan.

A kanadai serdülőkorúak – fiúk és lányok – csaknem fele, 48 százaléka szerint eközben a férfi feladata és felelőssége a pénzkeresés, a család anyagi biztonságának garantálása. A felnőtt korosztályban ezt csupán 43 százalék gondolta így.

A fiatal korosztály körében rákérdeztek, mennyire értenek egyet a kijelentéssel: „hogy férfi légy, keménynek kell lenned”. A kanadai 12-17 évesek (mindkét nem összesen) körében 45 százalék volt az igenlők aránya, míg az Egyesült Királyságban csupán 13 százalék, Ruandában pedig 26 százalék osztotta ezt az álláspontot. A kanadai felnőtt férfiak 38 százaléka, a nők 21 százaléka gondolta hasonlóan.

- Meglepődtünk az eredmények láttán – értékelte a tapasztalatokat Rosemary McCarney, a Plan Canada igazgatója. – Azt gondolná az ember, hogy 2011-et írunk, ehhez képest nagyon meglepő, sőt, aggasztó, hogy ezek a hagyományos képzetek ennyire makacsnak bizonyulnak – mondta. McCarney szerint különösen veszélyesnek bizonyulhat, hogy a kamaszkorúak a férfiasságot nagy arányban a keménységgel és kockázatvállalással azonosítják. Aggodalmait osztja Joan Simalchik, a Torontói Egyetem gender tanulmányok professzora is, aki szerint „egyáltalán nem ezt látni” az egyetemen és a nagyvárosokban.

De nem csak a kanadai adatok keltettek csalódást, és sarkallnak cselekvésre. A megkérdezett indiai és ruandai 12-18 évesek 65 százaléka szerint a nőknek el kell viselniük az erőszakot annak érdekében, hogy családjaikat egyben tartsák. Ugyane körben 43 százalék gondolta azt, hogy a nők néha kifejezetten rá is szolgálnak arra, hogy megverjék őket.

Az előítéletes gondolkodás mindkét nem életét megnehezítheti. Ahol a fiúkkal kapcsolatban vannak megrögzött elvárások, ott például problémát okozhat érzelmeik kimutatása, vagy a szégyen, ha betegség miatt ágynak esnek. Mindkét nem kamaszkorú tagjait komoly próbának teszi ki a fejlődő országokban gyakori szegénység, és a fiatalokat világszerte sújtó szociális problémák, a munkanélküliség. De a fiatal lányoknak az előítéletek miatt kettős terhet kell cipelniük, hangsúlyozza a Plan International első embere, Nigel Chapman is. – Mindenki, a fiúk is nyertesei lennének egy igazságosabb világnak. Ezt azonban nem várhatjuk csak a lányoktól, mindannyiunknak aktívan ki kell vennünk a részünket a feladatokból – fogalmaz Chapman.

(Via: National Post, CBC News, Plan International)

Szöuli források szerint Észak-Koreában sok családban a nők az elsőszámú kenyérkeresők, mivel illegális kereskedelmi tevékenységgel jóval többet tudnak hazavinni, mint a gyárakban dolgozó férjeik.

Kevés megbízható adat lát napvilágot a Föld egyik legzárkózottabb országából, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságról, így a nők helyzetéről is kevés információ áll rendelkezésre. Annyi tudható, hogy a kommunista kormányzat a tradicionális nemi szerepek megőrzése mellett áll. Mint egyszer kifejtették, a nők nadrágviselése „a rothadó burzsoá életstílus” jele. Azonban ennek ellenére – épp a rezsim hiányosságai miatt – nadrágot viselő, a piacgazdaság logikája mentén pénzt kereső nők egészítik ki a férjek csekélyke fizetését egyre több családban. Ezáltal pedig elenyészni látszik az országban a konfuciánus szemlélet, miszerint a nőknek „két lépéssel lemaradva” kell követniük férjeiket.

Miközben ugyanis a férfiak bányákban vagy üzemekben dolgoznak naphosszat, a feleségek rendszeresen biciklire pattannak, hogy a közeli piacra vigyenek bármit, ami ott eladható, így kiegészítve a család jövedelmét. - A termelő munka és a kereskedelem jövedelmezősége közötti különbség jelentősen nőtt, az utóbbi javára az elmúlt években – mondta el az IPS hírügynökségnek Hyu Geong, Észak-Korea szakértő. Így a nők akár a „rendes” fizetések tízszeresét-húszszorosát is hazavihetik.

Az északra látogató dél-koreaiak beszámolói szerint e zömükben 30-as, 40-es éveikben járó nők nagy magabiztossággal vezetik saját vállalkozásaikat, és biztos kézzel adnak-vesznek a piacon. – Talpraesettek, de agresszívak is – mesélte egy dél-koreai segélyszervezet munkatársa, aki gyakran fordul meg a demarkációs vonal északi oldalán. Azt is hozzátette, gyakran az alkudozó anyjuk oldalán alszanak gyermekeik, rendszerint lefogyva az alultápláltságtól.

- Míg az anyák a piacon árusítanak, a férjek a legtöbbször otthon vagy a gyárban lézengve töltik napjaikat, mert az áramkimaradások miatt erősen akadozik a termelés – fejtegette a 26 éves Kim Chung-Chull, aki néhány éve menekült el a zsarnoki országból. – Az 1980-as években még apánk vállát nyomta a kenyérkereset felelőssége, azonban a 90-es évektől kezdve inkább azt vártuk, hogy anyánk érjen haza a piacról – mesélte saját gyerekkori élményeit.

Az 1990-es évek végén kialakult, igen súlyos éhínség során a nők szükségből jártak a piacra, eladni bármit, ami a családi vagyonból piacképes volt, csak hogy egy kis rizshez juthassanak. Később a kereskedelem töretlenül fejlődött, egészen 2007-ig, amikor a kormány leértékelte az ország fizetőeszközét – ez súlyos csapás volt azon családoknak, amelyek megtakarítottak valamennyit bevételeikből. Az újabb fellendülés 2010-ben indult meg, amikor jelentősen lazítottak a délről érkező áruk behozatali szabályain. Azóta számottevően mérséklődött a hiány számos alapvető termékből.

- Az északiak mindent szeretnek, ami délről érkezik – meséli Lee Ban, aki 2003-ban szökött délre. Az emigránsok pedig rendszeresen küldenek szeretetcsomagokat északra. A legkedveltebb – és leginkább piacképes – termékeknek a csokoládé és egyéb édességek számítanak. A Szöulban fillérekért kapható „Choco Pie” süti darabja Phenjanban több napi ebéd árának megfelelő összegért cserél gazdát. A kereskedő nőknek így várhatóan továbbra is módjuk lesz folytatni munkájukat, családok ezreit eltartva – szemben a hagyományokkal és a rezsim elvárásaival.

(Via: IPS News fotó: KNDK hivatalos honlapja)

Az úttörő jelentőségű kutatás eredménye nyomán kiegyenlítődhetnek az erőviszonyok a cégek felső vezetésében, vélik közgazdászok.

Egy új kutatás szerint a nők sokkal inkább szeretnek csapatban versenyezni és teljesíteni, mint a férfiak. A két nem között statisztikailag jelentős különbség mutatható ki a versenyszellem terén: a nők jóval kevésbé vesznek részt önként kompetitív szituációkban. Azonban e különbség kétharmada azonnal eltűnik, ha nem egyéni megmérettetésről van szó, ha csapatok állnak szemben egymással – adta hírül az Economic Journal hasábjain Andrew Healy és Jennifer Pate közgazdászok. 

A kutatók szerint eredményeik alapvetően változtathatják meg a kompetitív rendszerek – a vállalatvezetőségektől a választásokig – szerkezetét. – A csapatos megmérettetés kiegyenlíti a versenypálya férfiaknak kedvező lejtését – fogalmaztak, mivel nagyobb bátorságot ad a magasan végzett nőknek, és elveszi a kedvét a versengéstől sok alacsonyabban kvalifikált férfinak.

Kísérletükben Healy és Pate arra kérte a résztvevőket, hogy matematikai feladványokat oldjanak meg a lehető leggyorsabban. Dönteniük kellett a kísérlet elején, hogy egyénileg vagy csoportosan elért eredményük alapján akarnak jutalomban részesülni. Az eredmények jelentős különbséget hoztak a nemek között: miközben maga a feladatmegoldás egyformán ment férfiaknak és nőknek, a férfiak 81 százaléka választotta az egyéni megmérettetést, szemben a nőknél tapasztalt mintegy 28 százalékos egyéni indulói aránnyal.

A csapatban indulóknak a kísérlet folyamán dönteniük kellett, hogy vállalnak-e újabb megmérettetéseket 3 másik csapattal szemben. Itt jelentkezett a nemek közti különbség jelentős csökkenése: a férfiak 67 százaléka mellett a nők 45 százaléka mondott igent a versengés e formájára.

Már korábbi vizsgálatok is rámutattak, hogy a férfiak inkább hajlanak a versengésre, még akkor is, ha ugyanolyanok a nyerési esélyeik, mint nőtársaiknak. A kutatók azt hangsúlyozzák, hogy jelen kutatás irányt mutat arra nézvést, hogyan lehet csökkenteni ezt a különbséget a nemek között. Úgy vélik, ha az egyéni teljesítményre összpontosító „gladiátor-szemlélet” helyett a kooperációs készséget állítanák középpontba a vezetők kiválasztása során, abból a szervezetek is sokat profitálhatnának.

– Úgy tűnik, hogy a magasan képzett nők sokszor kilépnek az ilyen, erősen kompetitív környezetből, – mondta Pate – és az sem elhanyagolható, hogy a helyükre sokszor kevésbé felkészült férfiak lépnek. Ez oda vezet, hogy a szervezetek végül gyakran nem a legrátermettebb vezetőt választják maguknak – figyelmeztetett a közgazdász.

(Via: Guardian)

Svédországban a játszóterekre és az óvodákba is beköltözött a gender-semlegesség elve. A legkisebb kortól igyekeznek a gyerekeket megóvni a társadalomban jelenlévő nemi előítéletek káros hatásaitól.

A stockholmi, állami finanszírozású Egalia óvodában (elő-iskolában, ahogy ott nevezik) rendhagyó módon szólítják a gyerekeket a pedagógusok. A svédben használt hím- vagy nőnemű személyes névmások helyett a finn nyelvből kölcsönzött, semlegesnemű szóval illetik az óvodásokat, ha épp nem keresztnevükkel vagy más, semleges szavakkal szólítják meg őket, utalnak rájuk.

De nem csak a nyelvhasználat újszerű. Az összes, kicsik elé kerülő könyvből kigyomlálták a hagyományos nemi szerepekre vonatkozó utalásokat. A Szépség és a szörnyeteg vagy épp Hamupipőke helyett a két zsiráf kalandjairól hallhatnak a kicsik, akik megtalálnak és örökbe fogadnak egy krokodil-bébit.

A játékok terén nincs különbség a hagyományos intézmények kínálatához képest. Ugyanazokat a babákat, játéktraktorokat vagy épp homokozó lapátokat találni, mint máshol. Azonban ezek össze vannak keverve, így a gyerekek szabadon eldönthetik, mivel akarnak játszani. Senki sem szól rá egy fiúra például, ha babázni szeretne, vagy ha épp királylánynak öltözik. Lotta Rajalin, az intézmény igazgatója szerint szélesebb választási lehetőséget kell adni a gyerekeknek, és nem szabad a hagyományos társadalmi szerepkészletek közé szorítani őket. Lelkesedését osztja az óvoda minden dolgozója.

- Szeretnék változtatni a dolgokon a társadalomban – jelenti ki a 27 éves Emelie Andersson, aki nemrég fejezte be pedagógusi tanulmányait, és a gender-tudatos megközelítés miatt jött az Egaliába dolgozni. – Beleszületünk ebbe a társadalomba, és mindenféle elvárások fogadnak minket, hogy hogyan kellene viselkednünk annak megfelelően, hogy fiúk vagy lányok vagyunk. Ez korlátozza a gyerekeket. Az én szememben nincs külön „fiúk világa” vagy „lányok világa” – teszi hozzá.

Sokan úgy vélik, hogy az intézmény túlzásba viszi az „egyenlővé tételt”. Az igazgató azonban visszautasítja a kritikákat, miszerint elmosnák a nemi identitás által kijelölt határokat. – Minden lány tudja magáról, hogy lány, és a fiúk is tudják, hogy ők fiúk. Nem a biológiai nemmel, hanem a társadalom által elvárt nemi szerepekkel foglalkozunk – mondja Lotta Rajalin.

A gyerekpszichológusok véleménye megoszlik a kezdeményezésről. A legtöbben támogatják az intézmény céljait, azonban megkérdőjelezik, túlzónak találják az eszközöket. – A szándék hibátlan, de nem vagyok biztos benne, hogy a helyes irányba viszik az ügyet – mondta a megkérdezett brit klinikai pszichológus, Linda Blair. – Egy kicsit mesterkéltnek érzem ezt a dolgot. Három és hét éves kora között minden gyerek keresi a saját identitását, és a nemi identitás ennek fontos része. Ezt nem lehet megtagadni tőlük. Egy másik világ várja őket odakint, amitől nem lehet izolálni őket – nyilatkozta a BBC-nek.

A Göteborgi Egyetem pszichológus professzora, Philip Hwang szerint azonban semmi rossz nincs az Egalia módszereiben, azonban kissé naivnak tartja a megközelítést. – Ez egy jelképes gesztus. Kicsit mulatságosnak találom: mit gondolnak, kit tudnak megtéveszteni ezzel? Ez egy tipikusan svéd dolog. A svédek azt hiszik, hogy ha intézményesítenek valamit, akkor az automatikusan magával hozza a változást. A valódi változáshoz azonban több emberöltőnek kell eltelnie – fogalmazott.

(Via: BBC)