A világ gazdasági, politikai és tudományos vezetőinek éves találkozója, a svájci Davosban tartott Világgazdasági Fórum, az egyik legfontosabb, a világ fejlődésének irányt szabó nemzetközi kongresszus. Kisebb vihart kavart idén a szervezők azon kikötése, hogy a fórumot anyagilag szponzoráló cégek ötfős delegációiból legalább egy személy nő legyen – ez az első kísérlet a rendezvényen valamiféle nemi alapú kvóta bevezetésére.

 

Sokan, köztük a brit Telegraph, arról kezdtek cikkezni, hogy a száz támogató vállalat (hivatalosan a rendezvény „stratégiai partnerei”) számára kötelező ajánlás a politikai korrektség meddő erőltetése, amely „immár az alpesi lejtőket is elérte”.

Saadia Zahidi, a Fórum nőjogi és gender programokért is felelős igazgatója azonban sietett rámutatni, hogy a lépés nem pusztán a korrektség szabályainak illendőség diktálta alkalmazása. Mint elmondta, a lépés logikus része a szervezők azon törekvésének, hogy elősegítsék a nők érvényesülését az üzleti életben. Aláhúzta: az amerikai Fortune 500 listán szereplő cégek vezetői között csupán 12 nőt találni, és a legnagyobb európai vállalatok igazgatótanácsában is csupán egy a tízhez a nők aránya.

Jessie Ellison, a Newsweek szerkesztője is ezt a tényt emelte ki válasz-cikkében, hangsúlyozva a szervezők lépésnek üzenetértékét. Emlékeztetett rá, hogy a tavalyi Fórum vendégeinek – ami voltaképp a globális „uralkodó osztály” leképezése – alig 18 százaléka volt nő. Ellison szerint a női emancipáció folyamata a munkahelyeken „olyan lassan csordogál, mint egy alpesi gleccser”. Bár a nőjogi mozgalmak fénykorában, mintegy 40 éve kivívott eredmények, mint a gyermeknevelési támogatás és a rugalmas foglalkoztatási formák, jó szándékot tükröznek, de láthatóan nem jelentenek elég segítséget a nemi paritás eléréséhez a felső vezetésben. Ha az ütem nem gyorsul, évtizedekig elérhetetlen ábránd marad, a nemek egyenlősége az üzleti életben.

Pedig – mint azt már mi is említettük múlt heti bejegyzésünkben – sorra látnak napvilágot azok a kutatások, amelyek bizonyítják, a nemi kiegyensúlyozottság egy cég vezető testületeiben növeli a produktivitást, és az üzleti siker egyik fontos indikátora. Épp a Világgazdasági Fórum szervezőinek tavalyi kutatása mutatott rá: a kiegyensúlyozottság elérésének legnagyobb akadálya a cégek többségénél uralkodó patriarchális vállalati kultúra. Márpedig – zárul az írás – a rossz hagyományok megtöréséhez olykor kemény beavatkozásra van szükség, nem pedig finom ösztönzésre.