Nemek arca

Hiába a nemzetközi szervezetek – például ENSZ, Európai Unió – felől érkező nyomás, a nemek esélyegyenlőségének előmozdítását szolgáló kezdeményezések finanszírozhatósága továbbra is nagymértékben attól függ, hogy a nemzeti kormányok mennyire hajlandók az ügyet napirendre tűzni egy adott országban.

Közvetlenül a kommunizmus 1989-es bukása utáni időszakban a nemek egyenlőségéért küzdő közép-és kelet-európai civil szervezetek támogatásuk nagy részét az Egyesült Államoktól, nyugat-európai magánalapítványoktól vagy kormányzati ügynökségektől kapták. Ezen országok uniós csatlakozását követően az Unión kívüli adományozók nagyrészt levették kezüket a térségről, mivel úgy ítélték meg, hogy az EU-s alapok megfelelő anyagi fedezetet biztosítanak a régió számára.

A közép-kelet-európai civil szervezetek azonban azzal szembesültek, hogy furcsamód még nehezebbé vált a források megszerzése. Elsősorban azért, mert a brüsszeli eredetű pénzekhez a nemzeti költségvetési forrásból is hozzá kell tenni egy adott hányadot, így a támogatások elosztása a nemzeti szinten meghatározott szempontoknak és céloknak megfelelően történik. Ennek következtében a kelet-közép-európai, gender-területen aktív civil szervezetek számára korlátot jelent saját kormányuk napirendje, amely nem minden esetben tekinthető előremutatónak.

- Paradox módon, az EU-csatlakozás előtt könnyebb volt pénzhez jutni a radikálisabb akciókhoz és kiadványokhoz – fogalmaz Alina Synakiewicz, a lengyel Feminoteka nevű szervezet képviselője. – Manapság, még ha a pénz rendelkezésre áll is, kormányzati közvetítéssel folyósítják, ami voltaképp azt jelenti, hogy a kormány saját akaratának megfelelően továbbítja a forrásokat – ecsetelte a helyzetet.

Optimális esetben a civil szervezetek „kreatív” megoldásokkal el tudják érni, hogy a számukra fontos ügyek helyet kapjanak a kormányzati napirenden, ellenkező esetben viszont egyszerűen megtagadják tőlük a támogatást, elfogadhatatlannak ítélve céljaikat.

Az ide vonatkozó eddigi legkirívóbb eset Lengyelországban, a reproduktív jogokkal kapcsolatban történt. 1993-ban az abortuszt illegálissá nyilvánították az országban, és mind a mai napig korlátozott a fogamzásgátló szerekhez, valamint a szexuális felvilágosításhoz való hozzáférés.  Az orvosok szabadon hivatkozhatnak egy ún. „lelkiismereti paragrafusra”, hogy elutasítsák a születésszabályozáshoz szükséges gyógyszerek felírását. A nemek közti egyenlőségért küzdő aktivisták azt hangoztatják, hogy a reproduktív jogok hasonló korlátozása a Lengyel Katolikus Egyháznak az állam és a társadalom felett gyakorolt erős hatalmára vezethető vissza.

Tavaly az aktivisták megkísérelték elérni egy reproduktív jogokra vonatkozó jogszabály bevezetését, melynek fő pontjai az abortusz legalizálása, a fogamzásgátló szerek megfizethetővé és elérhetőbbé tétele, tényközpontú szexuális oktatás bevezetése, valamint a mesterséges megtermékenyítés állami támogatása lettek volna. Igyekezetük, hogy összegyűjtsék a törvény előterjesztéséhez szükséges 100, 000 aláírást, egyrészt a média érdektelensége, másrészt az aktivistákat támogató alapok és segítők hiánya miatt bukott el.
- Lengyelországban az elmúlt húsz évben sajnos az egész közélet az egyház propagandájának uralma alá került – mondja Elzbieta Korolczuk, a kezdeményezést népszerűsítő aktivista. - Nemcsak a közvélemény, de a mi aktivista köreink egy jelentős része sem hisz abban, hogy a belátható jövőben esély volna a reproduktív jogokkal kapcsolatos törvények megváltoztatására.” Korolczuk mégis azt mondja, hogy a küzdelem folytatódni fog, még e kedvezőtlen közegben is.

A nemzeti forrásokból származó támogatás továbbra is elégtelen például a nők elleni erőszakkal küzdő csoportok számára, ami nem csak a kapacitást korlátozódását eredményezi – ez különösen problémás, ha figyelembe vesszük, hogy a civil szervezetek a legaktívabbak a területen –, hanem azt is, hogy nincs elég menedékhely az erőszak áldozatai számára. A családon belüli erőszak ügyében már történt némi előrelépés. A legtöbb közép-kelet-európai országban születtek ezzel kapcsolatos törvények, habár ezekből gyakran hiányoznak a támadókat hatékonyan visszatartani képes intézkedések.

Épp a közelmúltban, február 28-án sikerült elfogadtatni a román törvényhozásban azt a törvénymódosítást, amelyért a civil szervezetek több mint két évig intenzíven kampányoltak. Ez a családon belüli erőszak elkövetőivel szembeni visszatartó eszközök alkalmazását részletezi. Mint Cristina Horia, a Sensiblu Alapitvány (az egyik legjelentősebb, a területen aktív szervezet) képviselője elmondta, az elmúlt két év során javult a nemzeti és helyi hatóságok hozzáállása, ugyanakkor „rendszerszintű hézagok” továbbra is gátat szabnak a kellően határozott fellépésnek. Ezek között szerepel például Horia szerint a szociális ellátórendszer alulfinanszírozottsága, a bántalmazott nők számára elérhető menedékhelyeinek alacsony száma, vagy a rendőrségi és közszolgálati alkalmazottak hiányos felkészültsége.

Érdemes megnézni, hogyan valósul meg a régióban az egyik legfejlettebb, a nemek közti egyenlőség elősegítésére hivatott eszköz, az ENSZ által erősen pártolt „gender budgeting” (gender-tudatos költségvetés). A „gender budgeting” a nemzeti és helyi költségvetés elemzését és átalakítását jelenti oly módon, hogy az egyes intézkedések – költségvetési sorok – kapcsán megvizsgálják, azok milyen hatással vannak a nemi esélyegyenlőségre.

Elizabeth Villagomez közgazdász, aki különböző ENSZ-ügynökségek képviselőjeként évekig dolgozott a módszer meghonosításáért a régióban, borús képet fest. – A gender budgeting nem terjedt el ezekben az országokban, mert a nemi egyenjogúság eszméje és elvei még mindig gyengék. Az egykori kommunista országokban az egyenlőség, mint általános érték, beleértve a nemek egyenlőségét, egyelőre nem túl népszerű, vagy még mindig félreértett dolog, a szocialista múlt friss emléke miatt.

Számos helyen próbálkoztak már a gender budgetinggel szerte a régióban, a lengyelországi (Gdansk) és albániai (Elbasan) helyhatóságaitól kezdve, nemzeti szinten a Cseh Köztársaságig, ám kivitelezése továbbra is szedett-vetett, és mindeddig elmaradtak a Nyugaton tapasztalt eredmények. Villagomez szerint a gyenge eredmények mögött a gyenge szakmai háttér és a költségvetésekben tükröződő politikai célok mintázata is felfedezhető.

(Via: IPS News)

Az Európai Női Lobbi, a WIDE Hálózat és a CONCORD civil konföderáció gender-munkacsoportja hét pontos ajánlást fogalmazott meg az EU és a tagállamok döntéshozói számára, hogy a 2013-ban kezdődő következő hét éves költségvetési időszakban a női esélyegyenlőség szempontjai érvényesülhessenek.

1. Legyenek a költségvetés közös értelmezési szempontjai, úgynevezett referenciakerete (framework of reference) a Lisszaboni szerződésben megerősített értékek, az emberi jogok tisztelete, a demokrácia, a nemek egyenlősége, a diszkrimináció tilalma és a társadalmi igazságosság.
2. A szakpolitikai prioritások között kapjon helyet két fontos ügy, (a.) az európai szociális modell megőrzése, és (b.) az alapjogok érvényesülésének erősítve, beleértve a női jogokat is. E két cél jelenjen meg minden költségvetési fejezetben, szakterületen, hathatós anyagi támogatással és szakpolitikai intézkedésekkel biztosítsák érvényesülésüket.
3. Megfelelő mértékű és kiszámítható anyagi támogatásra van szükség a női jogok és nemi esélyegyenlőség előmozdításához (beleértve a nők elleni erőszak elleni harcot), célzott programokon keresztül, amelyeknek a vonatkozó költségvetési sorokban is tükröződniük kell az alapjogokról, állampolgárságról, foglalkoztatásról és szociális politikáról szóló részekben. Biztosítani kell, hogy az EU minden szakpolitikai tevékenységében kiemelt szempontként jelenjen meg a gender-szempontok érvényesítése, és ezt szolgálják elkülönített források is a projekteken belül.
4. A többi költségvetési célkitűzést, kormányzati eszközöket, kiadásokat és tervezett bevételi formákat vessék alá alapos vizsgálatnak, abból a szempontból, hogy miképp érintik a nemek egyenlőségének helyzetét. A költségvetés elfogadása előtt győződjenek meg mindezek pozitív gender-hatásairól.
5. A költségvetési dokumentum tételesen mondja ki, hogy elkötelezett a gender-tudatos pénzügyi tervezés (gender budgeting) mellett, és 2014-től kezdve az Unió az ellenőrzés, értékelés során is tartsa szem előtt a női szempontokat.
6. A gender-tudatos tervezést és értékelést (gender mainstreaming) minden egyes uniós finanszírozású programban tegyék kötelező előírássá. Az e során levont következtetéseket pedig legyen kötelező beépíteni a projektek dokumentációjába.
7. Tegyék könnyebben elérhetővé az uniós forrásokat a civil szféra számára – ne csak az Unió tagállamaiban, de a szomszédos térségek országaiban és a fejlődő államokban is. A civil szervezetek – amelyek egyszerre az uniós projektek népszerűsítői és közvetlen támogatottak – mozgásterét bővíteni kell.

(Via: NEWW - The Network of East-West Women)