Nemek arca

Németország vezető újságírónői nyílt levelet tettek közzé a múlt héten, amelyben azt szorgalmazzák, hogy a média területén a vezetői pozíciók legalább 30 százalékát nők töltsék be.

A Pro Quote kampány kezdeményezői – több száz újságíró – több mint 250 szerkesztőnek és kiadónak juttatták el petíciójukat február végén. Ebben azt követelik, hogy az újságírás minden szintjére érvényes, 30 százalékos női kvótát vezessenek be. A problémák illusztrálására a jelenlegi adatokat citálják: a 360 német heti- és napilap főszerkesztője között csupán 2 százalék a nő. A közszolgálati adók tizenkét főnöke közül kilenc férfi. A közéleti lapok felsőbb vezetői között szinte kizárólag férfi munkatársakat találni – írják. A kezdeményezés elindítói öt évet adnak a kiadóknak, hogy rendezzék a tarthatatlannak ítélt helyzetet.

Anne Will, az egyik legnépszerűbb politikai beszélgetős műsor házigazdája szerint a nők alulreprezentáltsága a vezető szerkesztőségi munkakörökben „szörnyű kudarcról” árulkodik. A Pro Quota kezdeményezést támogató Will szerint a kvóta bevezetése nélkül semmi sem fog változni.

A levél egyik közvetlen előzményének az tekinthető, hogy tavaly a Handelsblatt pénzügyi napilapnál életbe lépett egy hasonló rendszer. – A nők nem a probléma, hanem a megoldás – nyilatkozta a tapasztalatokról Gabor Steingart főszerkesztő, megjegyezve, hogy mindez nem csak etikai kérdés, de a gazdasági racionalitás is a nők szerephez juttatását diktálja.

Sandra Maischberger televíziós bemondó elárult a kezdeményezés kapcsán, hogy pár éve még biztos volt benne, csupán idő kérdése, hogy a helyzet magától normalizálódjon, a média világában vezetőként dolgozó nők aránya emelkedésnek induljon. – Egyes szerkesztőségekben, mint a női vezetés alatt működő ADR televíziónál érezhető némi változás, – ismeri el – de sok még a tennivaló.Néha, amikor egy-egy megüresedett helyre új munkatársat keresnek, csak csóválom a fejem, hogy miért nem egy rátermett nőt választanak, ahelyett a tipikus férfi jelentkező helyett, aki a csillagokat is megígéri az égről? – tette fel a kérdést Maischberger.

A baloldali TAZ napilap szerkesztője, Ines Pohl, a lehetséges ellenérzésekre adott csattanós választ. – Ne féljünk a kvótáktól! Én egy „kvóta-nő” vagyok, és semmi bajom nincs ezzel. A TAZ politikájának hála végre megmutathatom, mire vagyok képes. Biztos vagyok benne, hogy sok nő élne ezzel a lehetőséggel, ha végre megkapná az esélyt, hogy bizonyíthasson.

A női kvóta gondolata nem új a német közéletben. 2010-ben, a tőzsdei cégek közül elsőként a Deutsche Telekom rögzítette, hogy vezető munkatársai között legalább 30 százalékot kell elérnie a nők arányának. Korábban mi is foglalkoztunk Angela Merkel meglehetősen harcias kezdeményezésével, amellyel a nagyvállalatokat igyekszik rábírni az esélyegyenlőség ügyének előmozdítására.

(Via: Guardian)

Nagy-Britanniát is elérte a provokatív néven, spontán szerveződő és egyre inkább globális mozgalom. A ribancok menete az ellen tiltakozik, hogy a nőket teszik felelőssé megerőszakolásukért. Több brit tudósítás kiemelte, hogy hosszú évek óta ez a legnagyobb léptékű feminista kezdeményezés, ami főleg a fiatalokat mozgatja meg.

Michael Sanguinetti, kanadai rendőrtiszt nem sejthette, hogy idén január 24-én az elmúlt évek legnagyobb nőjogi tiltakozását fogja elindítani meggondolatlan szavaival. Egy kanadai iskolában tartott bűnmegelőző előadáson azt tanácsolta a lányoknak, ne öltözködjenek „kurvásan”, ha nem akarják kitenni magukat a zaklatás, nemi erőszak veszélyének. A szöveg hamar nyilvánosságra került, és általános felháborodást váltott ki. Április 3-án tartották az első „ribancmenetet” Torontóban. Sok ezer lány és asszony vonult utcára, sokan a „ribanc” (slut) szót festették magukra.

Üzenetük egyértelmű volt: „Elegünk van az elnyomásból, és abból, hogy szégyellnünk kell magunkat, ha kihívóak vagyunk. Elegünk van, amiért a szexualitásunk alapján ítélnek meg minket, és emiatt nem érezhetjük biztonságban magunkat. Az, hogy szabadon döntünk a nemi életünkről, nem jelenti azt, hogy felkínáljuk magunkat az erőszaknak. (…) Senki ne keverje össze a szex örömeinek felvállalását a nemi erőszak provokálásával!”

A szellem kiszabadult a palackból. Sanguinetti hiába kért bocsánatot szavaiért, a Facebook és a Twitter szárnyán a mozgalom világszerte terjedni kezdett. Az Egyesült Államok számos nagyvárosa mellett Indiában, Argentínában, Hondurasban, Ausztráliában, Walesben és Skóciában is szerveztek tiltakozó felvonulásokat.

A Guardian riportban számol be a Glasgow belvárosában tartott megmozdulásról, igyekezve megérteni a sokszínű jelenséget. A főszervező, Lizi Gray csupán 16 éves, gimnazista. Rövid beszédén érződik, hogy ideges, nem épp tapasztalt szónok. – A nőknek joguk van úgy öltözködniük, ahogy akarnak, a megerőszakolás veszélye nélkül! Akármit viselünk, akárhova megyünk, az igen igent, a nem pedig nemet jelent! – kiáltja. A szintén felvonuló Cleo Rose-Nash prostituáltként dolgozik. Másfél hete megerőszakolta az egyik ügyfele, meséli. – Az emberek nem is értik, hogy a nemi erőszak mennyire része a kultúránknak. Nem beszélünk róla – panaszolja.

Katie Cullinane átlagos megjelenésű 26 éves lány. – 18 voltam, amikor megerőszakoltak – árulta el. – Féltem elmenni a rendőrségre, mert sejtettem, hogy mit fognak mondani. És mit mondtak végül? Hogy ne vegyem a szívemre, inkább tanuljak belőle! – panaszolta. Hozzátette, hogy a legtöbb nőt az ismeretségi köréből erőszakolja meg valaki, és a legtöbb áldozat farmernadrágot visel, nem „kihívó” ruhát. - Hazug a ledéren öltözködő lányra támadó idegen képe, ez a kollektív tagadásunk tünete. Azt üzeni, ne a férfiakat hibáztassuk, hanem a kivillanó fehérneműt és nőket, akik hordják – jegyzi meg keserűen.

A tüntetés hamar, mintegy negyven perc után véget ér. A következő állomás London, ahol június 11-én mintegy ötezren tiltakoztak az erőszak és az azt övező képmutatás ellen. A főszervező a fővárosban is egy tinédzser, csupán 17 éves. Úgy tűnik, a közösségi média adhat új lökést a „női ügyek” mentén elinduló spontán szerveződéseknek.

SlutWalk a Facebookon

További információ

(Via:Guardian 1-2, BBC)

2008 nagy angol felfedezettje, Adele azt példázhatja, hogy nem csak unalmas cicababáknak érdemes pozicionálni a női előadókat a promóció során - kiadója szerint pedig "radikális" jelenség, hogy az előadó visszafogott imázzsal is a csúcsra ért.

Richard Russell, az XL Recordings lemezkiadó alapítója éles hangú bírálatot fogalmazott meg napjaink női előadóról. Szerinte a túlságosan a szexualitásra, képi megjelenésre összpontosító imázs eredménye, hogy egymást érik az unalmas, szinte megkülönbözhethetetlen tucatprodukciók. Adele esetében az egész jelenség a zenéről, és csak a zenéről szól, véli Russell. Szerinte az énekesnő második korongja, amely az elmúlt 17 hétből 15-öt a slágerlisták első helyén töltött, "radikális, és szinte már politikus lemez".

A kirohanás reakció Rihanna S&M című számára (amelynek címe és klipje is nyíltan a szado-mazochisztikus szexualitásra utal) amelyet sokat bíráltak, a túl sok kikötözéses jelenetet felvonultató videóklipje miatt. A brit médiafelügyelet több ezer panaszt kapott a számot látó tévénézőktől. Russell azt is elmesélte, hogy megdöbbentette, amikor az MTV-n a közelmúltban végignézte a tíz leghallgatottabb, énekesnők által énekelt számot. A videoklipek ugyanis elmondása szerint mind a pornófilmek képi világát idézték.

Ez a kihívás foglalkoztatta azt a tizenhét szakértőt, akik az UNESCO és a Nemzetközi Újságíró Szövetség párizsi tanácskozásán vettek részt.

A média és a genderpolitika nemzeti, regionális és nemzetközi szervezeteitől érkezett szakértők a gender-szenzitív médiaindikátorok (Gender-Sensitive Indicators for Media - GSIM) rendszerének előzetes tervezetét vették górcső alá, amelynek kidolgozásáról az UNESCO még 2010. március 8-án döntött. Ezzel párhuzamosan nekiláttak a világon már működő "jó gyakorlatok" összegyűjtéséhez. Az előítéletektől a lehető leginkább mentes nőábrázolásokat biztosító megoldásokat, rendszereket igyekeztek összeszedni.

A GSIM mérőszámai nem csupán a műsorokban megjelenő nőképek értékelését tudják objektívebbé tenni. A tervek szerint vizsgálat tárgya lesz az is, hogy milyen az egyes média-cégek és szervezetek vezető testületeiben, döntéshozó pozícióiban a nők részvételi aránya. A végcél természetesen nem más, mint hogy a média világa is partner legyen a nők helyzetbe hozásában, a Pekingi deklaráció céljainak elősegítésében.

Mint arról már mi is írtunk, sokat vizsgált terület, hogyan torzítja a nőkről alkotott képünket, hogy a filmekben és a médiában rendszerint férfiak a domináns, döntéshozó szereplők, főhősök. Most arra is fény derült, hogy a másik véglet, a "szupernő-karakterek" is károsak lehetnek.

Laramie Taylor és Tiffany Setters, a University of California kutatói a Sex Roles című folyóiratban publikálták legutóbbi kutatásaik eredményét. Ezek értelmében a nézők fejében jelentős változást okoz a női szerepek megítélésében, ha a filmvásznon vagy a tévéképernyőn vonzó és agresszív női vezetők karaktereit látják.

122 egyetemistával végzett kísérletükben népszerű hollywoodi filmekből összevágott videót nézettek meg. A kisfilmek központi női karaktere az egyes csoportokban más volt. Voltak, akik általánosságban "vonzó" nőt láttak, mások átlagosnak elkönyvelt megjelenésű szereplőt. Ugyanígy, az egyik csoport által megtekintett részletben e karakter agresszívan, dominánsan viselkedett, míg a másik filmben nem.