Hiába a nemzetközi szervezetek – például ENSZ, Európai Unió – felől érkező nyomás, a nemek esélyegyenlőségének előmozdítását szolgáló kezdeményezések finanszírozhatósága továbbra is nagymértékben attól függ, hogy a nemzeti kormányok mennyire hajlandók az ügyet napirendre tűzni egy adott országban. 
Közvetlenül a kommunizmus 1989-es bukása utáni időszakban a nemek egyenlőségéért küzdő közép-és kelet-európai civil szervezetek támogatásuk nagy részét az Egyesült Államoktól, nyugat-európai magánalapítványoktól vagy kormányzati ügynökségektől kapták. Ezen országok uniós csatlakozását követően az Unión kívüli adományozók nagyrészt levették kezüket a térségről, mivel úgy ítélték meg, hogy az EU-s alapok megfelelő anyagi fedezetet biztosítanak a régió számára.
A közép-kelet-európai civil szervezetek azonban azzal szembesültek, hogy furcsamód még nehezebbé vált a források megszerzése. Elsősorban azért, mert a brüsszeli eredetű pénzekhez a nemzeti költségvetési forrásból is hozzá kell tenni egy adott hányadot, így a támogatások elosztása a nemzeti szinten meghatározott szempontoknak és céloknak megfelelően történik. Ennek következtében a kelet-közép-európai, gender-területen aktív civil szervezetek számára korlátot jelent saját kormányuk napirendje, amely nem minden esetben tekinthető előremutatónak.
- Paradox módon, az EU-csatlakozás előtt könnyebb volt pénzhez jutni a radikálisabb akciókhoz és kiadványokhoz – fogalmaz Alina Synakiewicz, a lengyel Feminoteka nevű szervezet képviselője. – Manapság, még ha a pénz rendelkezésre áll is, kormányzati közvetítéssel folyósítják, ami voltaképp azt jelenti, hogy a kormány saját akaratának megfelelően továbbítja a forrásokat – ecsetelte a helyzetet.
Optimális esetben a civil szervezetek „kreatív” megoldásokkal el tudják érni, hogy a számukra fontos ügyek helyet kapjanak a kormányzati napirenden, ellenkező esetben viszont egyszerűen megtagadják tőlük a támogatást, elfogadhatatlannak ítélve céljaikat.
Az ide vonatkozó eddigi legkirívóbb eset Lengyelországban, a reproduktív jogokkal kapcsolatban történt. 1993-ban az abortuszt illegálissá nyilvánították az országban, és mind a mai napig korlátozott a fogamzásgátló szerekhez, valamint a szexuális felvilágosításhoz való hozzáférés. Az orvosok szabadon hivatkozhatnak egy ún. „lelkiismereti paragrafusra”, hogy elutasítsák a születésszabályozáshoz szükséges gyógyszerek felírását. A nemek közti egyenlőségért küzdő aktivisták azt hangoztatják, hogy a reproduktív jogok hasonló korlátozása a Lengyel Katolikus Egyháznak az állam és a társadalom felett gyakorolt erős hatalmára vezethető vissza.
Tavaly az aktivisták megkísérelték elérni egy reproduktív jogokra vonatkozó jogszabály bevezetését, melynek fő pontjai az abortusz legalizálása, a fogamzásgátló szerek megfizethetővé és elérhetőbbé tétele, tényközpontú szexuális oktatás bevezetése, valamint a mesterséges megtermékenyítés állami támogatása lettek volna. Igyekezetük, hogy összegyűjtsék a törvény előterjesztéséhez szükséges 100, 000 aláírást, egyrészt a média érdektelensége, másrészt az aktivistákat támogató alapok és segítők hiánya miatt bukott el.
- Lengyelországban az elmúlt húsz évben sajnos az egész közélet az egyház propagandájának uralma alá került – mondja Elzbieta Korolczuk, a kezdeményezést népszerűsítő aktivista. - Nemcsak a közvélemény, de a mi aktivista köreink egy jelentős része sem hisz abban, hogy a belátható jövőben esély volna a reproduktív jogokkal kapcsolatos törvények megváltoztatására.” Korolczuk mégis azt mondja, hogy a küzdelem folytatódni fog, még e kedvezőtlen közegben is.
A nemzeti forrásokból származó támogatás továbbra is elégtelen például a nők elleni erőszakkal küzdő csoportok számára, ami nem csak a kapacitást korlátozódását eredményezi – ez különösen problémás, ha figyelembe vesszük, hogy a civil szervezetek a legaktívabbak a területen –, hanem azt is, hogy nincs elég menedékhely az erőszak áldozatai számára. A családon belüli erőszak ügyében már történt némi előrelépés. A legtöbb közép-kelet-európai országban születtek ezzel kapcsolatos törvények, habár ezekből gyakran hiányoznak a támadókat hatékonyan visszatartani képes intézkedések.
Épp a közelmúltban, február 28-án sikerült elfogadtatni a román törvényhozásban azt a törvénymódosítást, amelyért a civil szervezetek több mint két évig intenzíven kampányoltak. Ez a családon belüli erőszak elkövetőivel szembeni visszatartó eszközök alkalmazását részletezi. Mint Cristina Horia, a Sensiblu Alapitvány (az egyik legjelentősebb, a területen aktív szervezet) képviselője elmondta, az elmúlt két év során javult a nemzeti és helyi hatóságok hozzáállása, ugyanakkor „rendszerszintű hézagok” továbbra is gátat szabnak a kellően határozott fellépésnek. Ezek között szerepel például Horia szerint a szociális ellátórendszer alulfinanszírozottsága, a bántalmazott nők számára elérhető menedékhelyeinek alacsony száma, vagy a rendőrségi és közszolgálati alkalmazottak hiányos felkészültsége.
Érdemes megnézni, hogyan valósul meg a régióban az egyik legfejlettebb, a nemek közti egyenlőség elősegítésére hivatott eszköz, az ENSZ által erősen pártolt „gender budgeting” (gender-tudatos költségvetés). A „gender budgeting” a nemzeti és helyi költségvetés elemzését és átalakítását jelenti oly módon, hogy az egyes intézkedések – költségvetési sorok – kapcsán megvizsgálják, azok milyen hatással vannak a nemi esélyegyenlőségre.
Elizabeth Villagomez közgazdász, aki különböző ENSZ-ügynökségek képviselőjeként évekig dolgozott a módszer meghonosításáért a régióban, borús képet fest. – A gender budgeting nem terjedt el ezekben az országokban, mert a nemi egyenjogúság eszméje és elvei még mindig gyengék. Az egykori kommunista országokban az egyenlőség, mint általános érték, beleértve a nemek egyenlőségét, egyelőre nem túl népszerű, vagy még mindig félreértett dolog, a szocialista múlt friss emléke miatt.
Számos helyen próbálkoztak már a gender budgetinggel szerte a régióban, a lengyelországi (Gdansk) és albániai (Elbasan) helyhatóságaitól kezdve, nemzeti szinten a Cseh Köztársaságig, ám kivitelezése továbbra is szedett-vetett, és mindeddig elmaradtak a Nyugaton tapasztalt eredmények. Villagomez szerint a gyenge eredmények mögött a gyenge szakmai háttér és a költségvetésekben tükröződő politikai célok mintázata is felfedezhető.
(Via: IPS News)
Utolsó kommentek