Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Elbukott a kolumbiai abortusz-szigorító alkotmánymódosítás

Október 11-én elutasította Kolumbia törvényhozása azt az alkotmány-módosítást, amely a terhesség-megszakítás minden formáját tiltaná.

A benyújtott 006/2011 számú javaslat deklarálta volna az élethez való feltétlen jogot a fogantatás pillanatától a természetes halálig. Ez gyakorlatilag lehetetlenné tette volna az abortusz minden formáját, beleértve a nemi erőszakból vagy vérfertőzésből eredő fogantatást, a súlyos fejlődési rendellenességeket, vagy anya számára életveszélyes szituációkat, például a méhen kívüli terhességet is. Ezen esetekben a kolumbiai alkotmánybíróság korábbi, 2006-os döntése értelmében elvégezhető az abortusz az országban.

- Komoly ünneplésre ad okot ez a különleges jelentőségű kongresszusi döntés – nyilatkozta Mónica Arango Olaya, a Center for Reproductive Rights, választás-párti (tehát az abortusz joga mellett síkra szálló) latin-amerikai és karibi térségért felelős regionális vezetője. – A határozat megerősíti Kolumbia emberi jogi elkötelezettségét, amelyet nemzetközi szerződésekben vállalt. Az ország ezzel a döntéssel hitet tett a nők méltósághoz, egészséghez, élethez fűződő jogainak védelme és a hátrányos megkülönböztetés tilalma mellett. Továbbra is bátorítjuk az ország döntéshozóit, hogy védjék meg a nők egészségét és jogait az ilyen támadásoktól.

A javasolt alkotmány-módosítás az abortusz mellett az eutanáziát, bizonyos fogamzásgátlási módokat, a művi megtermékenyítést és az esemény utáni tabletták alkalmazását is ellehetetlenítette volna.

(Via: Center for Reproductive Rights)

0 Tovább

„Zárt lábak'' - a tiltakozás új formája?

A kolumbiai Barbacoas kisváros női lakosai „zárt lábbal, szex-megvonással tiltakoznak, amiért a központi kormányzat évek óta adósa a közösségnek az odavezető út aszfaltozásával.

A Kolumbia Nariño tartományában található kisváros női lakosai június 22-én léptek „sztrájkba”, miután a kormány évek óta hiába ígérgeti, hogy leaszfaltozza a települést a tartomány többi részével összekötő utat. A földút az év nagy részében teljesen járhatatlan gépkocsival, ami már számos emberéletet is követelt. A sztrájk azonban ezegyszer nem munkabeszüntetést jelent: a „zárt lábak” mozgalom a nemi örömök megtagadásával igyekszik a problémára irányítani a befolyásosabb férfiak és a sajtó figyelmét is. A meglepő lépésre az elmúlt évek hasztalan tiltakozásai, éhségsztrájkjai és tüntetései után szánták el magukat az asszonyok.

Barbacoas asszonyai emberi jogi kérdésnek tekintik az út megépültét. A település az ország igen zavaros vidékén fekszik, amelyet szinte folyamatosan gerillaharcok dúlnak. Érveik szerint emberi méltóságukat sérti, hogy nincs egy olyan út, amelyen biztonságosan kapcsolatot tarthatnának a külvilággal.

A nők Arisztophanész Lüzisztratéjára emlékeztető tiltakozása először értetlenséget és mosolyt váltott ki a város férfilakosságából. De távolságtartásuk hamar támogatássá változott, hiszen Barbacoasban mindenki megértette, hogy közös ügyért harcolnak. Az út állapota miatt például az alapvető élelmiszerek ára is öt-hatszorosa a tartomány más településein szokásosaknak. A sárban elakadó mentőautókról szóló hírek is hozzájárultak a közösségvállaláshoz – még ha az átmeneti nehézségekkel jár is.

A Guardian tudósítása szerint a „zárt lábak” mozgalom – a ribancok menetéhez hasonlóan – a női jogérvényesítés és tiltakozás új formájának megjelenését vetítheti előre.

(Via: Guardian)

0 Tovább

Nemek arca

blogavatar

Friss hírek, érdekességek, pozitív példák - fókuszban a társadalmi nemek.

Utolsó kommentek