Ahogy egyre élesedik a vita Kanadában a puskákra vonatkozó regisztrációs kötelezettség visszavonásáról, úgy áll a nyilvánosság elé egyre több vidéki és városi, fegyvertartó és fegyvert nem tartó nő, hogy a még kötelező nyilvántartást védelmébe vegye. Szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a politikai manőverezés és félreinformálás helyett valójában egy dolog számít: a biztonság.

Mavis Moore, 72 éves kanadai vidéki asszony, vadász, fegyvertartó és a regisztrációs kötelezettség támogatója. Négy éves volt, amikor először – bár nem utoljára – fegyvert fogott rá egy férfi. Moore, aki három regisztrált puska tulajdonosa, felháborítónak találja a miniszterelnök és a kormány azon szándékát, hogy eltöröljék a puskákra vonatkozó regisztrációs kötelezettséget. A kormány szerint a nyilvántartás fenntartása felesleges költség az államháztartás számára, hiszen nem éri el a kívánt hatást, azaz nem csökkenti látványosan a fegyverrel elkövetett bűncselekmények számát.

Legutóbbi nyilatkozatában, a miniszterelnök, Stephen Harper a vidéki-városi ellentétre hivatkozott, amikor a nyilvántartás megszüntetéséről beszélt. Moore szerint a regisztráció megtartása nem vidéki-városi érdekellentét. Sokkal inkább a közbiztonsági kérdés. Ezt az érvelés támasztja alá a Harris/Decima nem rég készült felmérése is, ami azt mutatja, hogy bár a társadalom megosztott a kérdésben, a városban és vidéken élők állásfoglalása között nincsen látványos ellentét. A városi és vidéki férfiak 48-48 százaléka véli úgy, hogy a regisztráció eltörlése nem jó ötlet. A nyilvántartás megszűntetését támogató férfiak aránya vidéken 45, városban 43 százalék. A nők esetében cseppet árnyaltabbak a mutatók. A városi nők 30, a vidéki nők 40 százaléka tartja helyes döntésnek a regisztráció megszüntetését, míg a kötelezettség megtartását a városi nők 49, a vidékiek 47 százaléka támogatja. Összességében a kanadaiak 48 százaléka ellenzi, 38 százaléka támogatja a rendelkezés eltörlését.

Elutasítják a városi-vidéki érvelést a regisztrációt védelmükbe vevő nővédelmi szakértők is. Peter Jaffe pszichológus szerint, aki 1991 és 1993 között részt vett a Canadian Panel on Violence Against Women and Children programban úgy véli, hogy bár kétségtelen tény, hogy az ország vidéki régióiban többen tartanak puskát, mint városban, de a vidéken éppen annyira súlyos kérdés a biztonságos fegyvertartás, az öngyilkosság vagy a családon belüli erőszak. Jaffe szerint, ha a kanadaiak átolvasnák a regisztrációt kezelő Canadian Firearms Program értékelését, azonnal vége lenne a vitának arról, hogy kell-e regisztráltatni a puskákat vagy sem.

Az értékelés szerint a regisztráció használatában érintett rendőrök 81 százaléka tartja hasznosnak a nyilvántartást, mert így családon belüli erőszakhoz történő riasztás esetén, még a kiérkezés előtt információt kaphatnak arról, van-e fegyver a helyszínen.

2006 és 2009 között, közbiztonsági megfontolásokból több mint 1500 regisztrációs kérelmet utasítottak el, több mint 6000 meglévő engedélyt pedig visszavontak a nyilvántartás kezelői. Dr. Barbara Kane, a nyilvántartási kérelmet benyújtók értékelését végző pszichiáter szerint számtalan családi drámát előztek meg munkájuk során, de mint mondja, mivel a megelőzés statisztikailag nem kimutatható, érvelésüket nem tudják adatokkal alátámasztani.

Szintén nehéz dokumentálni, hány nők ellenében elkövetett fenyegetés vagy megfélemlítés során kaptak szerepet a fegyverek is. Jo-Ann Brooks, a Women's Sexual Assault Centre of Renfrew County igazgatója szerint sok nő gyermekeik, illetve saját biztonságukat féltve nem jelenti az ilyen eseteket. A szakértő tapasztalatai szerint azonban a férjük, társuk által fenyegetett, bántalmazott nők támogatják a regisztrációs kötelezettséget, mert úgy érzik, amíg a regisztráció érvényben van, nem rájuk hárul a kötelezettség, hogy felhívják a rendőrség figyelmét a fegyverre. Brooke szerint a regisztráció fenntartásának évi 4 millió dolláros költsége szükséges kiadás. Meglátása szerint a nők elleni erőszak olyan probléma, amelynek megoldására költött bármely összeg megéri a befektetést.

Priscilla de Villiers, akinek kislányát a közelmúltban gyilkolta meg egy fegyveres férfi, szintén szeretné emlékeztetni a kanadaiakat, mi forog kockán a regisztráció eltörlésével. Mint mondja nem egy darab papír birtoklása vagy egy kötelezettség teljesítése a kérdés, ebben az ügyben csak egy dolog számít, az emberi életek megóvása.

(Toronto Sun alapján)