Felzárkóztató programot indított az oktatásból kikerült kamaszlányok iskolázására India középső, legelmaradottabb részén az UNICEF, Maharastra tartomány kormánya és a helyi civilek.

A törzsi társadalom életviszonyai jellemzőek India partvidékektől távol eső területeire. A lányok itt hamar férjhez mennek és gyereket szülnek, úgy hogy ezzel sokszor saját fejlődésüket is veszélybe sodorják. Sokan végleg kiszorulnak az iskolarendszerből a szülés miatt. Életük hátralévő részében a házimunka és legfeljebb a gyapotszedés juthat nekik osztályrészül.

A közelmúlt új kezdeményezése nyomán azonban mind többen térnek vissza az iskolapadba a családalapítás után is. Az úgynevezett „preikák”, azaz az oktatást a lányok körében önkéntesen népszerűsítő mentor nők munkája nyomán egyre többen győzik le gátlásaikat, és kezdik újra a tanulást.

A 24 éves Rukma is ilyen preikaként dolgozik. Eddig 15 lányt vett ár tanulmányainak folytatására. Elmondta, a helyzet már ma is sokkal jobb, mint korábban volt, hiszen pár generációval korábban a lányok még a házat is alig-alig merték elhagyni. A lehetséges preikákat a falvak tanácsai jelölik ki. Ezt követően húsz napos felkészítő programon vesznek részt, ahol a gyermekek jogaira, egészségügyi, szexuális és gender-ismeretekre oktatják őket.

A programot az UNICEF és a helyi kormányzat még 2008-ban indította el. Azóta négy kerületben összesen 2200 tanulócsoport alakult, és több mint ötvenezer kamaszlányt sikerült elérni a kezdeményezéssel. Tejinder Sandhu, az UNICEF helyi programirodájának vezetője szerint az egész helyi társadalom számára hatalmas új erőforrások nyílnak meg a képzésektől. – Ha egy kamaszlányba fektetünk energiát és pénzt, hogy tanuljon, akkor nem csak egy egyént, de az egész családot támogatjuk – fogalmazott.

A tanulóközösségek az iskola elvégzése után sem bomlanak fel. Negyven tanóra után arra bátorítják a tagokat, hogy alapítsanak önsegítő kört, ami közös megtakarításokat tesz egy bankszámlán. A csoport tagjai a közös betétből tudják esetleges későbbi tanulmányaikat vagy egészségügyi kiadásaikat fedezni, de kisvállalkozások beindításához is igénybe vehetik a pénzt.