Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nincs esélyegyenlőség Svédországban?

A svéd esélyegyenlőségi miniszter szerint koránt sincs egyenlő esélye férfiaknak és nőknek a boldogulásra hazájában. A Magyarországról nézve meglepő nyilatkozat egy felmérést követett, amelyből kiderült, hogy a svéd választópolgárok sem elégedettek a területen elért eredményeikkel.

A közvélemény-kutatás eredménye szerint a svédek kifejezetten rossznak ítélik a nők helyzetét és lehetőségeit. Erről tanúskodik, hogy a megkérdezettek négyötöde szerint nem beszélhetünk esélyegyenlőségről a skandináv országban. 

- Ez a valóság, amelyben élünk. Láthatjuk otthon, az iskolában, a munkaerő-piacon, az egészségügyben és a szociális szolgáltatások terén is, hogy nincs egyenlőség. Az mindenesetre pozitívum, hogy az állampolgárok is tisztában vannak a problémával – reagált Nyamko Sabuni női esélyegyenlőségért felelős miniszter az eredményekre.

– Látok lehetőséget az előprelépésre a kisgyerekes családoknak nyújtott háztartást segítő szolgáltatások terén, és a nemi esélyegyenlőségi bónusz rendszerének egyszerűsítésével, ami elősegítené a családon belüli igazságosabb munkamegosztást – jelentette ki a politikus.

A munkaerő-piaci adatok eközben bíztatóak, hiszen idén húszezerrel több nő áll foglalkoztatásban, mint egy évvel korábban. Az emelkedés nagyrészt az egészségügyi szektorban létrehozott új munkahelyeknek tudható be az elemzők szerint. A foglalkoztatottság emelkedése elsősorban a bevándorló nők számára teremtett elhelyezkedési esélyeket, bár a munkába állók közel tizede csak részmunkaidős állást kapott, miközben teljes munkaidőben szeretne dolgozni. 

A fizetésekkel ugyanakkor nincsenek kibékülve a polgárok. A felmérésben megkérdezettek többsége szerint a nőket sújtó hátrányok leghatékonyabb csökkentését az hozná el, ha az elnőiesedett szakmákban megemelnék a béreket.

(Via: The Local)

0 Tovább

Kétharmados törvény védené a nők jogait

A tunéziai választás győztes pártja sarkalatos törvényben erősítené meg a nők jogi és esélyegyenlőségét az országban.

A tunéziai forradalom után tartott demokratikus választást az iszlamista programot képviselő Ennahda Párt nyerte az országban. Sokan tartottak tőle, hogy a szunnita irányultságú párt csorbítani fogja a női jogokat az országban, az új vezetés azonban egyik első intézkedésével cáfolni látszik e félelmeket.

Tunéziában az arab világban elsőként deklarálták a nemek egyenjogúságát. Habib Bourguiba, az ország függetlenedése utáni első államelnök alatt, 1956-ban fogadták el az erről szóló törvényt. Ez a jogszabály többek között betiltotta a poligámiát és eltörölte a férjek egyoldalú válás-kezdeményezési jogát – bár odáig már „nem merészkedett el”, hogy örökösödési jogot is biztosított volna a nők számára. Az ország adta az arab térségnek az első női orvost, és itt szavazhattak először a nők választáson, 1956-ban.

A januári rendszerváltás, Zine el Abidine Ben Ali diktátor uralmának megdöntése után az ország törvényhozásában a megszerezhető 217 mandátumból 90-et az Ennahda Párt szerzett meg. A legerősebb politikai erővé vált szervezet ígéri: nem nyúl hozzá nők jogaihoz és a demokratikus szabadságjogokhoz, sőt, kétharmados törvényben garantálja azokat.

(Via: Mail&Guardian)

0 Tovább

A rendszerkritikus mozgalomban is elnyomják a nőket?

A növekvő hatósági szigor ellenére sem ért véget az Egyesült Államokban kezdődött spontán tiltakozás-sorozat, a rendkívül heterogén Occupy mozgalom. A „99 százalék” képviseletét hangoztató szerveződésben sokan keveslik a nők szerepét.

A Guardian riportja felidézi egy fiatal nő történetét, akinek az egyik New York-i tüntetésen megalázó élményben volt része. Ezúttal nem a rendőrökkel került szembe, hanem más aktivistákkal – akik kivétel nélkül fehér bőrű férfiak voltak. Az aktivista nő egy gyűlésre hívta volna az embereket, azonban társainak lekezelő viselkedése miatt kezdeményezése sikertelen maradt. Mint társainak panaszkodott, roppant megalázó érzés volt, amint a férfiak igyekezték pátyolgatni őt, egyszersmind azt is megszabva, hogy mit tegyen, vagy ne tegyen.

Kanene Holder művészet-tanárnő szerint, aki több Occupy-munkacsoportban is tag, a fehér bőrű férfiak megszokták, hogy irányító szerepben vannak, és az ő szavuk szab irányt a közös cselekvésnek. Kissé cinikusan megjegyzi, hogy nem is elvárható tőlük, hogy megváljanak e beidegződéseiktől, csak azért mert a mozgalom tagjai.

Pedig a vezető nélküli Occupy mozgalom legfontosabb jellegzetessége a horizontális döntéshozás, tehát, hogy minden résztvevő szava és szavazata egyformán értékes. A közvetítéseket nézve, riportokat olvasva azonban könnyen úgy tűnhet, hogy egyesek nahngja erősebb: miközben a nők gyakran jelennek meg áldozatként a médiában, vezető vagy „hangadó” szerepben ritkán mutatják őket. Ez különösen annak fényében érdekes, hogy a mozgalomban a becslések szerint a résztvevők 51 százaléka nő. A Guardian által megkérdezett női tiltakozók többsége arról számolt be, hogy nap mint nap meg kell küzdenie azért, hogy meghallják a szavát, komolyan vegyék javaslatait.

A mozgalom azonban szembenéz a problémával. A növekvő elégedetlenség nyomán több olyan kisebb résztvevői gyűlésre került sor, ahol csak a nők kaptak szót. Az első ilyenre egyenesen a Wall Streeten került sor, mintegy 20 nő és 15 jobbára csendben hallgató férfi részvétele mellett. Azonban egy fehér férfi érkezése csaknem káoszba taszította a tanácskozást. A kör közepére ugorva követelt szót magának, rasszizmussal és nemi sovinizmussal vádolva a résztvevőket.

Holder szerint egy tanulási folyamat elején járnak még, mert évtizedek alatt megcsontosodott viselkedési mintákon kell felülemelkednie férfiaknak és nőknek egyaránt. A Guardian írása szerint sok női aktivista maga is elismerte, hogy mindkét nem tagjainak dolgoznia kell az arányok kiegyenlítéséért, hogy mindkét nem egyforma súllyal jelenjen meg a nyilvánosságban és a döntéshozatalban is. A nők szerint a jelenség egyik fontos oka, hogy a férfiak nagyobb erőfeszítéseket tettek, hogy a médiában szerepelhessenek, elhanyagolva adott esetben egyéb fontos teendőiket. Sokan a női résztvevők közül is elismerték, hogy aktívabban és határozottabban kell fellépniük, hogy hangot adhassanak nézeteiknek.

Abban azonban nincs vita, hogy a mozgalom már jelenlegi formájában is több terepet kínál a nőknek a részvételre, mint a hagyományos politikai és gazdasági berendezkedés, amelynek megváltoztatásáért küzdenek.

(Via: Guardian)

0 Tovább

Esélyegyenlőségi harc Jeruzsálem utcáin

A három világvallás számára is szent városban, Jeruzsálemben, nagy port kavart a női esélyegyenlőségi kampány, ami az Izraelben növekvő hátrányos megkülönböztetésre igyekszik ráirányítani a figyelmet.                                             

Jeruzsálem városában fokozatosan növekszik az ultra-ortodox vallásos zsidó közösség számaránya, és ezzel párhuzamosan a nőket megkülönböztető, vagy épp egyenesen szegregáló intézkedések gyakorisága is. Elkülönített ülések a buszok hátuljában, leszaggatott, nőket ábrázoló plakátok, külön férfi és női jegyirodák, külön zöldségesek és leválasztott járda-szakaszok jelzik: a túlbuzgó kisebbség igyekszik ráerőltetni nézeteit a város lakóinak többségére.

Rachel Azaria, a városi tanács tagja a legfelsőbb bírósághoz fordult egy védőfal ügyében, amely a járdákon volt hivatott megakadályozni a nemek keveredését. Az igazságszolgáltatás elrendelte a létesítmény elbontását. Azonban a város polgármestere Nir Barkat elbocsátotta Azariát állásából, elemzők szerint a vallásos jobboldalnak tett gesztusként.

A szekuláris vagy mérsékelten vallásos többség álláspontját képviselő esélyegyenlőségi kampány közvetlen előzménye az volt, amikor az egyik reklámügynökség önként cenzúrázta egy divatcég plakátjait: a Jeruzsálemben kihelyezett óriásplakátokról eltüntették a modellt álló nő fejét – más városokban e csonkítás nélkül került utcára a plakát. A reklámügynökség vezetője azt nyilatkozta, hogy a nőket ábrázoló plakátok elleni rendszeres vandalizmus miatt döntöttek így. – Jeruzsálem városában tiszteletben kell tartani a vallási kisebbségek érzékenységeit – tette hozzá.

Erre válaszul indította el „Cenzúrázatlanul” nevű kampányát Uri Ayalon, a mérsékelt irányzathoz tartozó rabbi. Ennek részeként hat női modellről készült fényképeket helyeztek ki a város 150 pontján óriásplakátokon. – Ellenezzük a nők szexista megjelenítését reklámokban, de azt szeretném, ha a lányaim nem szenvednének hátrányokat csak azért, mert nőnek születtek.

Rachel Azaria szerint a szegregáció nem újkeletű jelenség a városban, azonban a szekuláris többség csak mostanában kezdett hangot adni tiltakozásának. Véleménye szerint az idén nyáron az egész országon átsöprő gazdaság-politikai tiltakozáshullám nyomán átszakadtak a gátak, és az emberek inkább hangot adnak véleményüknek társadalmi kérdésekben.

Az izraeli kormány rá van utalva a vallásos jobboldal szavazataira - írja a Yahoo News -, ezért a megszorítások során nem mert hozzányúlni az ultrakonzervatív és ortodox vallásos Haredim közösség jellemzően igen sokgyerekes családjainak juttatásaihoz. E családokban igen sokszor a férfiak egyáltalán nem dolgoznak, hanem vallásos tanulmányoknak szentelik idejüket. E terjedő jelenség egyre nagyobb gazdasági terhet jelent az országnak, azonban komoly politikai következményekkel kellene szembenéznie annak az erőnek, amely az ezt az életformát lehetővé tevő juttatásokat megnyirbálná.

Jeruzsálemben, úgy tűnik, valami elkezdődött. Immár figyelmeztető táblák emlékeztetnek rá, hogy mindenki oda ül a buszokon, ahová kedve tartja, és az első sorokban utazó nők zaklatása büntetőeljárást vonhat maga után. A gyakorlatban azonban ma is sokszor kell kellemetlen megjegyzésekre készülnie azoknak a nőknek, akik fittyet hánynak az ultraortodox vallási kisebbség elvárásainak.

Yakov Halperin, a városi önkormányzat vallási konzervatív frakciójának vezetője szerint az emberek jobban tennék, ha nem avatkoznának bele a Haredim közösség belügyeibe. Nyilatkozatában Szodoma és Gomora példájára emlékeztette azokat, akik több szabadságot, egyenlő esélyeket követelnek a nőknek a város közterein.

(Via: Yahoo News)

3 Tovább

Világbank: a gazdasági növekedéshez is kell a nemi esélyegyenlőség

A Világbank legújabb, ún. zászlóshajó-jelentése szerint a nemek esélyegyenlősége nem csupán önmagában vett érték, de a gazdasági fellendülés egyik fontos hozzávalója is.

A világszervezet szeptember végén publikált "Jelentés a világ fejlődéséről 2012 - Nemi egyenjogúság és fejlődés" (World Development Report 2012: Gender Equality and Development) című jelentése szerint az elmúlt évtizedek során sikerült több szempontból is fontos eredményeket elérni. De bizonyos területeken még ma is ijesztőek a különbségek.

A legaggasztóbb a nők és lányok halálozási aránya a fejlődő országokban. Világszerte mintegy 3,9 millióra tehető azon nők és lánygyermekek száma, akik vagy a szülés és várandósság körüli komplikációkba halnak bele, vagy nemük miatt "tűnnek el" újszülöttként. Ebbe a számba a tanulmány beleszámolja a nemük miatt abortált lány-magzatokat is. Az AIDS/HIV vírus is veszélyesebb a nőkre nézve - a Szaharától délre fekvő területeken az egyik első számú halálok.

Robert B. Zoellick, a Világbank alelnöke szerint a teljes egyenlőség elérése a feladat. - Az elmúlt öt évben a Világbank 65 milliárd dollárral járult hozzá a nők és lányok iskolázásához, egészségügyi ellátásuk fejlesztéséhez. Támogattuk, hogy könnyebben férjenek hozzá termőföldhöz, hitelhez, mezőgazdasági szolgáltatásokhoz, álláslehetőségekhez és infrastruktúrához. Ez mind fontos, de nem elég - fogalmazott. - A következő években a gender-kérdéseket működésünk minden területén érvényre juttatjuk, hogy kiaknázhassuk az emberiség fele által képviselt lehetőségeket - szólt a következő évek terveiről.

A jelentés számos konkrét példát említ, amelyek azt illusztrálják, hogy a nemek közötti egyenlőség hogyan segítheti elő a gazdasági növekedést:

  • Malawiban és Ghánában a női földművesek számára is elérhetővé tették a szükséges föld- és növénykezeléseket, ennek nyomán az országok kukorica-termelése 16, illetve 17 százalékkal emelkedett.
  • Burkina Fasoban is megkönnyítették a női farmerek dolgát - például jobb hozzáférést biztosítottak a műtrágyához, és megkönnyítették a munkaerő alkalmazását. Az eredmény: 6 százalékos növekedés a háztáji mezőgazdaságban, bármilyen egyéb befektetés nélkül, csupán az esélyegyenlőség javításával!
  • Az ENSZ Élelmiszer-ügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint, ha a női földműveseknek azonos lehetőségei lennének, és az erőforrásokhoz való hozzáférésüket nem korlátoznák, akkor a fejlődő országokban átlagosan 2,5-4 százalékkal nőhetne a mezőgazdasági kibocsátás volumene.
  • Egyéb gazdasági ágazatokban is jelentős korlátok akadályozzák a nők érvényesülését. Ha eltörölnék ezeket az akadályokat, az önmagában 33-50 százalékkal csökkentené a nemek közötti produktivitás-különbséget számos országban. Eközben a dolgozók összteljesítménye 3-25 százalékkal nőhet az adott államokban.
0 Tovább
«
12

Nemek arca

blogavatar

Friss hírek, érdekességek, pozitív példák - fókuszban a társadalmi nemek.

Utolsó kommentek