Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Jöhet a női kvóta a német médiában

Németország vezető újságírónői nyílt levelet tettek közzé a múlt héten, amelyben azt szorgalmazzák, hogy a média területén a vezetői pozíciók legalább 30 százalékát nők töltsék be.

A Pro Quote kampány kezdeményezői – több száz újságíró – több mint 250 szerkesztőnek és kiadónak juttatták el petíciójukat február végén. Ebben azt követelik, hogy az újságírás minden szintjére érvényes, 30 százalékos női kvótát vezessenek be. A problémák illusztrálására a jelenlegi adatokat citálják: a 360 német heti- és napilap főszerkesztője között csupán 2 százalék a nő. A közszolgálati adók tizenkét főnöke közül kilenc férfi. A közéleti lapok felsőbb vezetői között szinte kizárólag férfi munkatársakat találni – írják. A kezdeményezés elindítói öt évet adnak a kiadóknak, hogy rendezzék a tarthatatlannak ítélt helyzetet.

Anne Will, az egyik legnépszerűbb politikai beszélgetős műsor házigazdája szerint a nők alulreprezentáltsága a vezető szerkesztőségi munkakörökben „szörnyű kudarcról” árulkodik. A Pro Quota kezdeményezést támogató Will szerint a kvóta bevezetése nélkül semmi sem fog változni.

A levél egyik közvetlen előzményének az tekinthető, hogy tavaly a Handelsblatt pénzügyi napilapnál életbe lépett egy hasonló rendszer. – A nők nem a probléma, hanem a megoldás – nyilatkozta a tapasztalatokról Gabor Steingart főszerkesztő, megjegyezve, hogy mindez nem csak etikai kérdés, de a gazdasági racionalitás is a nők szerephez juttatását diktálja.

Sandra Maischberger televíziós bemondó elárult a kezdeményezés kapcsán, hogy pár éve még biztos volt benne, csupán idő kérdése, hogy a helyzet magától normalizálódjon, a média világában vezetőként dolgozó nők aránya emelkedésnek induljon. – Egyes szerkesztőségekben, mint a női vezetés alatt működő ADR televíziónál érezhető némi változás, – ismeri el – de sok még a tennivaló.Néha, amikor egy-egy megüresedett helyre új munkatársat keresnek, csak csóválom a fejem, hogy miért nem egy rátermett nőt választanak, ahelyett a tipikus férfi jelentkező helyett, aki a csillagokat is megígéri az égről? – tette fel a kérdést Maischberger.


A baloldali TAZ napilap szerkesztője, Ines Pohl, a lehetséges ellenérzésekre adott csattanós választ. – Ne féljünk a kvótáktól! Én egy „kvóta-nő” vagyok, és semmi bajom nincs ezzel. A TAZ politikájának hála végre megmutathatom, mire vagyok képes. Biztos vagyok benne, hogy sok nő élne ezzel a lehetőséggel, ha végre megkapná az esélyt, hogy bizonyíthasson.

A női kvóta gondolata nem új a német közéletben. 2010-ben, a tőzsdei cégek közül elsőként a Deutsche Telekom rögzítette, hogy vezető munkatársai között legalább 30 százalékot kell elérnie a nők arányának. Korábban mi is foglalkoztunk Angela Merkel meglehetősen harcias kezdeményezésével, amellyel a nagyvállalatokat igyekszik rábírni az esélyegyenlőség ügyének előmozdítására.

(Via: Guardian)

0 Tovább

Áttörés vagy látszatmegoldás az önkéntes női kvóta Németországban?

Mint arról mi is írtunk, megszületett a megállapodás a német kormány és a 30 legnagyobb tőzsdei nagyvállalat között: kötelező női kvótát nem vezettek be, de a cégek ígéretet tettek a nők arányának növelésére a felső vezetésben. Azonban nem mindenki elégedett - a Spiegel sajtószemléje összegyűjtötte a jellemző reakciókat.

0 Tovább

Angela Merkel megfenyegette a nagyvállalatokat

"Legyenek kreatívak, vagy mi leszünk azok" - ösztönözte a nemi esélyegyenlőség érvényesítésére a cégeket a kancellár.

0 Tovább

Bajban a bankvezér szexista megjegyzése miatt

Josef Ackermann, a Deutsche Bank (DB) 63 éves svájci állampolgárságú vezetője szerint, ha több nőt neveznének ki a cégek igazgatótanácsába, akkor a testületek "csinosabbak és színesebbek" lennének.

0 Tovább

Németországban is női kvótát sürgetnek

A Spiegel újságírói szerkesztőségi cikkben érvelnek a magánszektorban is bevezetendő női kvóta mellett - épp a szerkesztőségi tapasztalataikra hivatkozva.

0 Tovább

Nemek arca

blogavatar

Friss hírek, érdekességek, pozitív példák - fókuszban a társadalmi nemek.

Utolsó kommentek